Eseménynaptár

«
2017 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
   
Nincs esemény!

Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése

Településrendezési terv módosításainak dokumentumai

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Simontornya 2009 Konzorcium honlapja

Időszaki kiállítások

Időszaki kiállítások
 

ARC – TEST – LÉLEK

Felnyitott örökség: Bernát János (Nak, 1910 – Duarte, 1964) grafikái és festményei

 

A jó nevű dombóvári műbútorasztalos családból származó Bernát János képzőművészi pályafutását több fontos állomás határozta meg. Ezek egy része Európában Berlinhez, Firenzéhez és Rómához köthető, ahol 1931 és 1938 között töltött rövidebb vagy hosszabb tanulmányi időket. Itthon a budapesti Iparművészeti Főiskolán bútortervezést, majd díszítő festészetet tanult. Egyik kiváló mestere Haranghy Jenő volt. Első önálló munkája az újdombóvári katolikus templom belsejének dekoratív megfestése volt.

1941-ben szobrász-keramikus feleségével, Martha Miligannel (1912-2007) Észak-Amerikába költözött, ahol először Toledoban, majd Mansfieldben (Ohio állam) élt s alkotott. Utóbbi helyen megalapítója volt a Fine Arts Guild nevű csoportosulásnak. Egyre súlyosbodó tüdőbetegsége miatt a californiai Duarte gyógyászati központjának (City of Hope) közelébe költözött. Haláláig mint anatómiai illusztrátor dolgozott, s ezt a klasszikus műfajt is művészi tökélyre fejlesztette ott.

Mostani kiállításán az elmúlt évtizedekben végleg hazaszármazott alkotásaiból válogattunk.

Az időszaki kiállítás megtekinthető:

 2012. október 18-tól 2013. március 3-ig

 Látogatási idő:

10-16 óráig

 hétfő: szünnap

 

*

Az alkotások kölcsönzői:

Dombóvár Város Önkormányzata, Nak Község Önkormányzata, Wosinsky Mór Megyei Múzeum

 
 


Időszaki kiállítás Tövisháti András szobrász-restaurátor és ifj. Tövisháti András népi hangszerkészítő alkotásaiból
 

(2012. június 16. – 2012. október 13.)

 

Tövisháti András

1961-ben - elsőszülött ikerként - láttam meg a napvilágot, az ikrek havában, június 18-án. Már kisgyermekként hosszasan és csendben figyeltem a világot. Igen hamar megéreztem, hogy a művészet lesz ebben a világban az én világom.
Egyenes út vezetett általános iskola után a Szegedi Tömörkény István Képzőművészeti Szakközépiskolába. Itt szobrász szakon végeztem 1980-ban. Az érettségi után több mindennel foglalkoztam, de mindig a szobrászat valamelyik ágában. Kőfaragás, épületszobrászat, formatervezés, stb...
 
Majd 1994-ben a szekszárdi múzeum restaurátora lettem. Életem egyik legnagyobb mérföldköve volt ez. Később elvégeztem az általános tárgyrestaurátor szakot. Azóta is a múzeum dolgozójaként élek.
A múzeumi munka elmélyítette bennem azt a hitemet, melyet mindig is vallottam, hogy a múlt nélkül nincs jelen, s jövő.
Vallom, hogy a művészet a múltból táplálkozik, őseinktől kapott tapasztalásunkból, élményekből. Lelki folytatásai vagyunk elődeinknek. Így nem tudjuk a múltat eltagadni, vagy "végképp eltörölni". A múlt muníció a jövőhöz. A művészet szerintem olyan, mint egy templom: fundamentuma a múlt, építőkövei a szellem és a lélek, tornya az elkészült mű, amely nem tündökölhetne, ha az "építőkövek" nem emelnék a magasba.
Munkáim középpontja mindig az ember, akikhez mindig erős lelki kötődésem van. E kötődés által fogalmazódik meg a munka. Még nagyon sok kötődés van, amit szeretnék egyszer megfogalmazni.

Remélem, hosszú az út.

 

ifj. Tövisháti András

1993-ban Szekszárdon születtem. Félrehúzódó, csendesen szemlélődő gyermek voltam.
Az iskolában javasolták, hogy a zene felé nyissak.
Szily Lajos trombita tanárhoz kerültem, aki első percben már állította, hogy alkalmas alkat vagyok fúvós hangszerek megszólaltatásához. Hat évet tanultam nála trombitálni, de nem éreztem igazán magaménak ezt a hangszert és e hangszerhez kapcsolódó zenét.
Az első meghatározó pillanat, mikor meghallottam a Duna tv-ben Szokolay Dongó Balázst és Sebestyén Mártát együtt zenélni. Valami elindult bennem más irányba. Elkezdtem a népzene irányába figyelni. Elkészítettem első kecskedudámat. Azután népzenei táborokat kerestem fel, ahol megismertem Pál István dudást, aki feltette az "i"-re a pontot. Úgy éreztem, hogy Ő maga a magyar népzene és azt hiszem, hogy ez így is van. Azóta minden évben tanít engem a nyári táborokban.
Úgy gondolom, hogy a népzene a hangszer és a zenész együtt. Ezért úgy éreztem, fontos, hogy én a hangszereimet is én készítsem.
 
Szerencsém van, hogy édesapám szobrász lévén sok fogásra megtanított, s talán kézügyességet is Tőle örököltem.
Édesanyámtól hoztam a népi világhoz való kötődést, hiszen Ő Kalotaszegről jött, ahol igen erősen él a népi hagyomány és népművészet. Ők még benne éltek ebben a világban és így az átadás közvetlenül sikerült.
Most már úgy érzem, hogy a népművészet ezen belül a népzene és a népi hangszerkészítés marad nekem osztályrészül.

 
Időszaki kiállítás Tövisháti Béla restaurátor alkotásaiból


(2012. február 2. – 2012. május 13.)

1961. június idusát követő harmad napon megszülettem a Világügyelő segítségével, de nem egyedül. Testvérbátyám megelőzött 5 perccel.
Csöndes rajzolgatással töltöttem gyermekkoromat.
Egyértelművé vált a Szegedi Művészeti Gimnázium, ahol szobrász szakon végeztem. Csodálatos érzés volt, hogy tudtam, amit ott magamba szívok, kijelöli majd az utat, amit járnom kell.
„…éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben…” (Ef 4. 1-2)
Eddig úgy alakult, sosem kellett eltávolodnom ettől a pályától.
Voltam az ozorai vár régészeti feltárásán ásatási technikus, rajzoló. Sírkőfaragó, betűvésnök, gipszszobrász, épületszobrász, kőszobrász. Németországban 20 hónapig faragtam a világ köveit.
Terveztem és faragtam világháborús emlékműveket, sikerült restaurálnom Tolna megyében köztéri szobrokat, megbíztak emléktáblák elkészítésével is. Vannak alkotásaim templomokban, terveztem és faragtam lépcsőkorlátot egy klasszicista kastélyhoz.
Immár 16. esztendeje, hogy múzeumi restaurátor vagyok, miután Budapesten elvégeztem az általános tárgyrestaurátor szakot.
A szobrász és a restaurátor jól megférnek bennem egymás mellett, segítik és olykor kiegészítik egymást. A restaurátori munka egyfajta szellemiséget közvetít, mely nevelő alázattal engedi, hogy a műtárgyhoz nyúljak. Ez a múltból építkező értékrend szobrász énemet is meghatározza.
25 éve, hogy közös és önálló kiállításokon veszek részt.
Világra eszmélésem óta élt bennem a vágy, hogy szobrász legyek.
Azután úgy is lett.

Remélni szeretném, hogy így is folytatódik az időm végéig.


Időszaki kiállítás az Országos Roma Közérdekű Muzeális Gyűjtemény és Kiállítási Galéria gyűjteményéből


(2011. október 26. – 2012. január 8.)

Országos Roma Közérdekű Muzeális Gyűjtemény és Kiállítási Galéria gyűjteményébőlAz Országos Roma Közérdekű Muzeális Gyűjtemény és Kiállítási Galéria 2005. május 1. óta működik. A fiatal intézmény alapvetően roma származású művészek munkáiból építi gyűjteményét és rendez időszaki kiállításokat, tárlatokat. Arra törekszik, hogy bemutassa a cigányság európai mércével is mérhető értékeit, a cigány-roma képzőművészet – festészet, grafika, fém-, fa- és kőszobrászat, ipari és népművészet – különböző területein jeleskedő művészek alkotásait.

 


A simontornyai vár 3D rekonstrukciója
Plakátkiállítás a vár építési periódusairól

 (2011. május 21. – december 31.)

Simontornya a 16. századbanA Simontornyai Vár Napján nyílt meg a Simontornyai Vármúzeum északi szárnyában a vár különböző építési periódusait bemutató 3D rekonstrukcióból készített plakátkiállítás. A rekonstrukciókat a Pazirik Informatikai Kft. munkatársai készítették, a szakmai irányító Szőke Balázs történész-művészettörténész volt. A kiállítás célja, hogy a korszerű 3D grafika eszközeivel és modern térinformatikai alkalmazások segítségével bemutassa a látogatóknak a vár négy fő építési periódusát, a 13. század végi megépítéstől kezdve a 14. és 15. századi átépítéseken keresztül a több elemében ma is látható, 1508 körüli, Buzlay Mózes-féle építkezésekig.
A simontornyai vár 3D rekonstrukciója - Minden periódust két-két nagy méretű plakát mutat be: az egyiken rövid ismertető szöveg mellett két kisebb kép kapott helyet a vár keleti és nyugati látképével, a másik plakátot pedig teljes egészében a vár déli nézete tölti ki. Egy plakáton a látogatók által legkevésbé megfogható, elpusztult északi palotaszárny lovagtermének belsejét is bemutatták néhány berendezési tárgy kíséretében, de a Pazirik Kft. honlapján mind a négy periódus várudvarának, illetve az északi és a keleti szárnynak a virtuális túrái is megtekinthetők.


A virtuális túra megtekinthető a következő linkeken:
http://www.pazirik.hu/simontornya_udvar
http://www.pazirik.hu/simontornya_belso



Müllner János fotográfiai a Magyar Királyság várairól

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Magyar Képzőművészeti Egyetem anyagából

(2011. május 21. - 2011. október 16.)


Müllner János

(1870 – 1925)

Müllner János (1870-1925) a fotóriportereknek azon első nemzedékéhez tartozott, akik megteremtették és magas színvonalon művelték a hazai képes újságírást, a sajtófotót. Soha nem volt műterme, kezdetektől fogva az utca, az események krónikásaként fényképezett. Budapesten élt. Eredeti szakmája rajzoló volt, fényképezéssel a kilencvenes évektől foglalkozott. A kópiái hátlapjára nyomott bélyegzője szerint fényképész-illusztrátornak nevezte magát.Müllner János és felesége

Életéről keveset tudunk, munkássága az újságokban megjelent képeinek és mintegy háromezer darabra tehető hagyatékának összevetéséből rekonstruálható. Nehezíti a dolgot, hogy a 20. század elején, és még sokáig nem volt általános gyakorlat a lapokban a fotós nevének feltüntetése. Fényképező utazásain társa volt felesége, Nagy Erzsébet, aki a laborálásban is segített.

Müllner János sok országot bejárt, az 1901-től megjelenő Tolnai Világlapja, ahol legtöbb fényképe megjelent, 1908-ban világjáró fényképésznek nevezte. Legtöbb fennmaradt fényképe Budapesten készült, ahol úgyszólván mindent fényképezett.

Fényképhagyatékának legjelentősebb részét több gyűjtemény őrzi: a Magyar Nemzeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a Hadtörténeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, de más közgyűjteményekben is vannak képei.

Nem tudjuk, miért készítette a várakról több száz fényképét, volt-e rá megbízása, vagy a saját ötlete volt a várak fotografálása. A képek többségét 1909-ben és 1910-ben készítette, felesége ezúttal is vele volt, alakja néha feltűnik egy-egy vár fényképén. A Képzőművészeti Egyetem 1911-ben és 1917-ben, a Műemlékek Országos Bizottsága 1923-ban vette meg a képek nagy részét, de feleségétől Müllner halála után is kerültek várképek a ma Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak nevezett intézménybe.

 
Garay Ákos kiállítása

(2011. március 2. - 2011. május 15.)


Garay Ákos

(Pusztaapáti, 1866. okt. 3. – Budapest, 1952. jan. 25.)

A Tolna megyei születésű festő és grafikus Garay Antal 1848-as honvédhadnagy gyermeke, Garay János költő unokaöccse. A művész tanulmányait Pécsett, majd Budapesten a Mintarajziskolában végezte. 1885-1887 között Münchenben a művészeti Akadémiára iratkozott be.
Valójában nem sokat koptatta a porosz szellemű intézmény márványlépcsőit - mondja róla barátja Csók István festőművész. A magyar művészpalánták – így Garay is – inkább Hollósy Simon köré gyülekeztek, aki rendkívül szuggesztív egyéniség és a naturalizmus egyik legeredetibb képviselője ekkor Münchenben.
Csók István emlékezik vissza ezekre a bohém évekre Hollósy szavait idézve: „Emlékeztek, hogyne emlékeznétek, hisz sokszor elmeséltem, mint hozta ki Garayt az édesatyja Münchenbe. Fél esztendeje is elmúlt, de az úrfi csak nem képes felejteni az édes otthont. Még ha ló volna, de bérelni kell, ha rá akar ülni. Pedig rajzolni sem szeret egyebet huszárnál meg lónál, hanem azt aztán érti. (Mialatt ezeket beszélte, Garay éppen egy teljes felszerelésű huszár rajzolásával mulatott, a hátulsó patájával kezdte a lovat, utoljára maradt a huszár csákóján a forgó.) Ennek a tejfeles szájúnak ló a lelke. Hiszen láthatjátok, még a legutolsó patkószeg is a maga helyén van. Nyereg, kocsi, mind a kisujjában. Beszélhetsz neki Rembrandtról vagy Bastien Lepageról, neki csak a pusztán jár az esze. Ennek ugyan hiába írták a Tristant, Lohengrint, folyton a «Lóra csikós, lóra» cseng a fülében.”
Garay Ákos országosan ismertté a lovakról, ménesekről és a magyar huszárokról készült festményeivel, rajzaival vált. Forrásértékűek a népélet témaköréből készült festményei, tus- és ceruzarajzai. Gyakran festett sárközi témájú képeket is, melyekhez olykor modellje a sárközi népviseletbe öltözött felesége volt. Szívesen festette és rajzolta a bugaci pásztorok életét is. Fiatal korában feleségével együtt heteket töltöttek a pusztán a karámhoz ragasztott sövényfonású csikóstanyán.
A mindennapi megélhetést részben a Borsszem Jankó és a Kokas Márton című élclapoknak készített illusztrációk, karikatúrák biztosították számára. A Borszem Jankó egyik rovata a Vidéki trombita az 1890-es évektől a feudális és műveletlen vidéki Magyarországot állította pellengérre a „mucsai” történetekben. Az állandó paródiává fejlődött rovat karikatúristája Garay Ákos volt.
Számos könyvhöz készített illusztrációkat, köztük nagybátyja, Garay János: Az obsitos című munkájához is. Több képeslap sorozatot rajzolt a gyomai Kner Nyomda és más kiadók számára: a magyar huszárokról, népi életképekről, lovas katonákról és az I. világháborús eseményekről. Az I. világháború alatt Vilmos huszárként a frontvonalból küldi haza rajzait, melyek a Borsszem Jankó címlapjain és más lapokban jelentek meg.
1909-ben a Nemzeti Szalon gyűjteményes kiállítást rendezett műveiből. 1924-ben Szekszárdon mutatkozott be két másik Tolna megyei festővel közös tárlaton. 1927-ben elnyerte a Magyar táj- és életkép kiállítás grafikai nagydíját. Garay Ákos alkotásainak legnagyobb gyűjteményét a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban és a Néprajzi Múzeumban őrzik.

 
Móser Zoltán fotóművész kiállítása

(2010. október 15. - 2011. február 20.)


Szakmai önéletrajz

1946-ban születtem Tolna megyében, Szekszárdon, de igazi szülőhelyem Tevel, hisz minden gyermekkori emlék ide köt. Innen Bonyhádra kerültem gimnáziumba, majd a budapesti bölcsészkar magyar-történelem szakára, ahol 1970-ben végeztem. 27 évig dolgoztam egy középiskolai kollégiumban Budapesten. Tanítottam általános iskola alsó- és felső tagozatán, de tanítóképző főiskolán is. Tizenkét éve tanítok a PPKE Bölcsészettudományi Karán. Közben meghívtak a kolozsvári Sapientia Egyetemre, a film- és média szakra vendégtanárnak, ahol három évig tanítottam. 2006 óta nyugdíjas vagyok. Még abban az évben beválasztottak a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé. Feleségem tanítónő, három felnőtt gyermekünk van és három unokánk.
1965 óta fotózom. Képeim és írásaim 35 éve jelennek meg különböző lapokban. Az első két kiállításomat még egyetemi éveim alatt rendezték, azóta közel kétszáz kiállításom volt. Eddig ötven önálló könyvem (albumom) jelent meg.
Több, a magyar művelődéstörténetről és a magyar középkorról szóló tévéfilm forgatókönyvét írtam. Ezeken kívül mintegy 40-50 könyvhöz készítettem fotókat. Közel harminc éve jelennek meg írásaim a mai magyar irodalom, a modern magyar művészet, a fotóesztétika, a magyar középkor, a népköltészet és népzene témáiból. Három évig ment a Bartók adón egy sorozatom „Az magyarokról sok jót mondjatok” (A magyar történelem dalban elbeszélve) címmel. Öt éve ennek folytatásaként Petőfi Sándor népdallá vált verseiről lehetett hallani egy sorozatot. Tavalyelőtt Czuczor Gergely népdallá vált verseiről szólt e sorozat (Versek, dúdok, dalok) folytatása.
Öt évig a Magyar Nemzetben Alámerült Atlantiszom címmel egy művelődéstörténeti sorozatom volt olvasható. Ez aztán Álmodik a múlt sorozatcímen az Új Emberben (három éven keresztül) folytatódott egészen mostanig.
 

Móser Zoltán



Vinczellér Imre festőművész kiállítása

(2010. június 24. - 2010. október 10.)

Vinczellér Imre 1953-ban született. Szülővárosában Kalocsán és Budapesten él. 1980-ban szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti  Főiskolán, ahol Patay László és Bráda Tibor voltak a tanárai. Borsos Miklósban talált mesterére.

Jelentős hazai és nemzetközi kiállításokon szerepelt műveivel (Vigadó Galéria, Bp., Műcsarnok, Bp., Melina Mercouri Múzeum, Athén, Palais des Arts, Marseille, Carrousel du Louvre, Párizs, stb.).

Munkái megtalálhatók a Kalocsai Városi Képzőművészeti Gyűjteményben, a Visky Károly Múzeumban, a Kecskeméti Képtárban, a Magyar Nemzeti Galériában, valamint a hazai és külföldi műgyűjtők tulajdonában.

Tagságai:

    Művészeti Alap, 1994.
    Magyar Képző- és Iparművészek Országos Egyesülete
    Rézkarcoló Művészek Alkotó Közössége (Koller Galéria), 1988.
    Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, 1991.
    Magyar Festők Társasága, 1991.
    Molnár C. Pál Művészeti Társaság, 200.
    Új-Gresham-Kör, 2002.
    Francia Művészeti Tudományos és Irodalmi Akadémiai Társaság, 2004.

 Díjai:

    Bács-Kiskun Megyei Művészeti és Tudományos Díj, 1996.
    "Kalocsa Városért" Díj, 1998.
    Molnár C. Pál Díj, 2000
    MArseille M.C.A. NEmzetközi Kiállításon Grand Prix, 2003.
    Cannes M.C.A. Nemzetközi Kiállításon Grande Medaille d'Or, 2004.
    Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje, 2004.
    "Arts Sciences Lettres" Société Academique  Francaise Diplome de Medaille d'Or, 2005.
    Magyar Művészeti Akadémia Koller Díj, 2006.
    gr. Széchenyi György Díj (Szent István Gimnázium, Kalocsa), 2006.
    Gundel Művészeti Díj, 2008.


Makó Judit és Szabó Tamás kiállítása

(2010. április 28. - 2010. június 20.)

A Simontornyai Vármúzeumban 2010. április 28-tól június 20-ig tekinthető meg Makó Judit festőművész és Szabó Tamás szobrászművész kiállítása.

Szyksznian Wanda grafikusművész kiállítása

(2010. február 25. - április 25.)

A Simontornyai Vármúzeumban 2010. február 25-től április 25-ig tekinthető meg Szyksznian Wanda Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, c. egyetemi docens kiállítása.

Galambos Tamás jubileumi kiállítása

(2009. október 15. - 2010. január 31.)

„Mint a száz esztendővel korábban működött nagy festőelőd, a vámos Rousseau, Galambos Tamás is varázslatosan meseszerű, álomittas festészetet teremt. Ez a művészi világ, ez a festői kifejezésmód egyedi jellegzetességei, önálló karaktere révén egyedülálló jelenség a modern magyar művészetben, de egyedisége ellenére sem társtalan: Román György, Berki Viola, Gyulai Líviusz vagy Gross Arnold törekvései és alkotásai fontos tájékozódási pontokat jelölnek. A letűnt évszázad utolsó harmada, és az új évezred első évtizede eme művészének színpompás, tündökletes, dekoratív képi világa nem elvágyódást sugalló, hanem tipikusan a jelenkorral együttlélegző, a korba, a korszellembe ágyazódó jelenség: a hamisságok, a hazugságok, az álságok világát tárja elénk, ahol semmi sem az, ami valójában.
A felszín és a mély, a látszat és a valóság szféráinak lényegét keresi ez a festő, az összemosódások, felcserélődések veszélyeit boncolgatja elhivatott szenvedéllyel. Méltán éled bensőnkben mindenféle, megmagyarázhatatlan gyanú e művekhez közeledvén: a valóságos/talmi gyönyörűségek világából a kijózanító indítékokhoz, az okokhoz, az eredőkhöz kell visszatérnünk. A Galambos-képek játékos-szép felszíne alatt félelmektől borzolt, baljós előérzetekkel telített, tűnékeny illúziók elvesztése által éltetett, de mégis olthatatlan harmóniavágy motoz. "

Wehner Tibor



Benkő Cs. Gyula kiállítása

(2009. június 24. - 2009. szeptember 30.)
Magamról:

1939. december 16-án születtem Budapesten.
Művészeti tanulmányaimat 1955-ben kezdtem, Farkas András, majd Blaskó János festőművészek irányításával.
1959-ben állítottam ki először munkáimat Budapesten és Marseillesben.
A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1964-ben kaptam művész oklevelet Dózsa Farkas András és Borsos Miklós tanítványaként. A főiskolai tanulmányaimmal párhuzamosan érmészetet és szobrászatot tanultam Reményi József és Andrássy Kurta János szobrászművészektől.
1965-ben Marino Marini meghívására több hónapot töltöttem a milánói Brera Szépművészeti Akadémián.
Tevékenységem felöleli az ipari formatervezést, az alkalmazott grafikát, kisplasztikát, festészetet.
Az utóbbi 14 évben kizárólag festészettel foglalkozom.
Díjaim, ösztöndíjaim:

    Év Legszebb Terméke Díj 2 alkalommal
    Ipari Formatervezési Nívódíj 3 alkalommal
    Award of Merit (ASME/ Houston/USA)
    Jedlik Ányos Társaság Emlékérme
    BKIK emlékérem
    Ferenczy Noémi Díj
    XVI. Országos Tájkép Biennálé Díja
    Olasz Köztársaság Ösztöndíja 1985.
    Salzburg Tartomány Ösztöndíja 2006.

Fontosabb egyéni kiállításaim:
1965.     Milánó Arte Centro
1991.     Mosonmagyaróvár Városi Galéria
1992.     Keszthely Balatoni Múzeum
1995.     Budapest, Szent-Györgyi Albert Iskolagaléria
1997.     Budapest, Art – X Galéria (Budapest Hilton)
2002.     Székesfehérvár, Szent Korona Galéria
2003.     Budapest, Helikon Könyvesház
2004.     Budapest, BKIK Kamara Galéria
2005.    
Budapest, Pataky Galéria
Szécsény, Benczúr Galéria
Ráckeve, Keve Galéria
Budapest, Euroklub Galéria
2006.    
Balassagyarmat, Kiss Árpád Iskolagaléria
Budapest, KönyvTér Galéria
2007.     Balassagyarmat, Horváth Endre Galéria
2008.    
Sárvár, Galeria Arcis
Romhány, II. Rákóczi Ferenc Művelődési Ház


Kozák Éva kiállítása

(2009.április 23. - 2009. június 22.)

Kozák Éva állandóan újat kereső, kísérletező kedvű egyéniség. Tárgyaiban a legnemesebb hagyományok a finom kézimunkával, nőies fantáziával és találékonysággal, szín- és formaérzékkel ötvöződnek. Tükrözik alkotójuk egyéni ízlését, igényességét is. Nem kötődik kizárólagosan egy tájegységhez, nyitott szemmel jár a világban. Dísz- és használati tárgyakat egyaránt készít. Nem titkolt szándéka, hogy"visszalopja" a népi kerámiát otthonunkba. Hagyományos sárga, barna, zöld mázakat használ, illetve ezeket keveri. Céhkancsói, áttört "csipkés" tányérjai, tálai, sütőedényei, étkészletei, szemet, lelket gyönyörködtetnek.

Így vall pályájáról:
"Mezőtúron születtem 1958 áprilisában, nem kézműves családban. Felmenőim között azonban számos kovács, ács, cipész, varrónő, kalaposnő létezett. Óvónőnek készültem, de egy hirtelen elhatározással érettségi után mégis tanuló lettem a Mezőtúri Fazekas Szövetkezetben. 1977-ben nagyon jó szellemű alkotóműhely működött ott, Gonda István vezetésével. Itt dolgozott és tervezett Kósa Klára és Busi Lajos. Tőlük kaptam példát szakmaszeretetből.

1980-ban költöztünk a Tolna megyei Gerjenbe, itt alakítottam ki önálló műhelyemet 1983-ban. Az alföldi írókák, metszett csurgatott, áttört, karcolt technikák után a dunántúli céhkancsók gyönyörű rátétes díszítményeibe szerettem bele. Majd visszatértem a kevésbé díszes, szerény csíkokhoz, pöttyökhöz, hullámvonalakhoz és elkészítettem dél-dunántúli sütőedény sorozatomat, amivel a Gerencsér Sebestyén fazekas pályázaton fődíjat nyertem 1987-ben.

Az 1990-es években a református úrasztali edények keltették fel érdeklődésemet. Többféle változatot küldtem a Pro Renovanda Cultura Hungaria pályázataira 1993 és 1995-ben. Szintén díjazott lettem. Terveim között szerepel a középkori kerámia műhelyek vizsgálata, motívumok gyűjtése. Szeretnék néhány tehetséges tanulót is, akiknek átadhatnám ismereteimet."



Mednyánszky Társaság kiállítása

(2009.február 19. - 2009.április 19.)

A Simontornyai Vármúzeumban mutatkozik be február 19-től a főként festő- és szobrászművészeket tömörítő Mednyánszky Társaság; tizennyolcadik közös tárlatuk 41 alkotó 84 műtárgyát vonultatja fel.

A közös kiállításon tartalomban és technikában is változatos alkotásokat láthat majd a közönség. A társaság nem jelölt meg témát, a tárlaton olajfestmények, akvarellek, grafikák, terrakotta plasztikák és bronzplakettek egyaránt szerepelnek.

A kiállítók között van két új tag, Szmirnov Oleg és az amerikai származású Andras J. Bality festőművész. A tárlaton találkozhatunk Gross Arnold grafikus, a Szőnyi-tanítvány Breznay József, Kádár János Miklós, valamint a Munkácsy-díjas Galambos Tamás festőművész alkotásaival is.

A Mednyánszky Társaságot 1990-ben alapította Kurucz D. István festőművész. A jelenleg 59 tagot számláló társaság célkitűzése, hogy ápolja a névadó művészeti szándékát, festészeti törekvéseit, és a mindenkori kortárs művészet sokszínűsége mellett elősegítse a Mednyánszky-hagyomány folytonosságát. A társaságnak 2010-ben Párizsban lesz kiállítása.

Tóth István - Papp Elek fotókiállítása

(2007.február 17. - 2007. április 10.)

Újváry Lajos festőművész kiállítása

(2007. április 12. - 2007. június 18.)

Duna'Part Művészeti Társaság kiállítása

(2007. június 1. - 2007. október 18.)

Balogh Gyula festőművész kiállítása

(2007. október 25. - 2007. december 31.)

Balogh Gyula

1950-ben született Budapesten, Monoron él. A Képzőművészeti Főiskolán 1971 - 1975-ig tanult. Mestere: Sarkantyú Simon.
Az 1969-ben újjászerveződő Gyulai Művésztelep alapító tagjaként a szociografikus realizmus hazai elindítója. Az itt végzett munka döntően meghatározza festői tevékenységét: a művésztelep közös célkitűzése szociografikus hűségű leírását adni az alföldi kisvárosnak, ahol nyaranta dolgoznak. Balogh Gyula is e "kisvárosi hiperrealizmus" szellemében készíti nagyméretű vízfestményeit.

Neosoft