Simontornya Város Hírességei
A Simontornya Város díszpolgárai
dr. Kiss István (1861-1954)
a portré Reisz Ilona festőművész munkája
Dr. Kiss István Sárszentlőrincen született, 1861. május 3-án. Édesanyja Szabados Janka, édesapja Kiss István, Sárszentlőrinc körjegyzője volt. Az elemi iskola elvégzése után gimnáziumi tanulmányait Bonyhádon és a budapesti evangélikus főgimnáziumban végezte. A budapesti Orvosi Egyetemen tanult tovább, ahol 1884-ben szerezte meg diplomáját. Katonai idejét 1885-ben alorvosként a fővárosban töltötte le. Ugyanebben az évben simontornyai körzeti orvossá választották meg az akkor elhunyt Bleicher Lajos '48-as honvéd főorvos helyébe. 1896-tól 18 évig járásorvos volt, 1900-től a MÁV orvosi tanácsadójának tisztét is betöltötte. 1914-től a nyugdíjazásáig vármegyei főorvosként működött.1895-ben vette feleségül a német Hohf Máriát. Fiuk, István 1896-ban született, aki az apja örökébe lépett, és szintén orvosként dolgozott Simontornyán. Dr. Kiss István kezdettől fogva gyűjtötte Simontornya és tágabb környezetének néprajzi, történelmi és régészeti adatait. Festett majolikatálakból és kancsókból, hímzett ágyneműkből, juhászok faragványaiból, régészeti tárgyakból álló gyűjteménye híres volt. Több neves tudóssal állt kapcsolatban, többek között a várkutató Pataki Vidorral, a fehérvári Marosi Arnolddal, és a megyei múzeumnak is nevet adó régésszel, Vosinszky Mórral. Komoly leleteket juttatott el a Magyar Nemzeti Múzeumba, a székesfehérvári és a szekszárdi múzeumba. Simontornya határából származó újkőkori baltákat és edénytöredékeket, bronzkori sarlókat, egy kelta harcos és két avarkori lovas sír mellékleteit ajándékozta Szekszárdnak. Budapestre a simontornyai várból származó középkori gyűrűket és kályhaszemeket küldött. Pálfáról és Pincehelyről több tárgyat ismertetett, de ezeken kívül is számos lelőhely adatát közölte. Vámszőlőhegyről egy VII. századi avar fejedelmi család első sírjainak leleteit juttatta el a Nemzeti Múzeumba. A tárgyak gyűjtése mellett komoly levéltári kutatásokat végzett és végeztetett Szekszárdon, Budapesten és Bécsben. Első összefoglaló jellegű munkáját 1916-ban A Simontornyai vár rövid története címmel készítette. Élete főművét, több mint 50 év kutatásának eredményét, a Simontornya krónikája című munkáját, saját pénzén, 1938-ban jelentette meg. Kutatásai aprólékosak és kevés kivétellel máig időtállóak. A helytörténettel foglalkozók számára Simontornya krónikája ma is alapmű, nélküle nem lehet semmilyen helytörténeti témakör kutatásba belefogni. Dr. Kiss István életének 93. évében, 1954. január 31-én hunyt el. Szerény sírja a simontornyai református temetőben található. Simontornya városa elismeréssel adózott dr. Kiss István munkásságának: 1998-ban megkapta a Simontornya díszpolgára posztumusz címet, s nevét viseli az az utca, ahol idős korában lakott. Halálának 50. évfordulóján Simontornya városa és a Simontornya Múltjáért Alapítvány emléktáblával tiszteleg helytörténésze előtt, valamint megjelenteti életének és munkásságának rövid történetét, egy képes helytörténeti kiadványban.
Fried Imre (1887-1944)
a portré Reisz Ilona festőművész munkája
1887. január 28-án született Simontornyán Fried Vilmos és Kaufer Hermina hatodik gyermekeként. Az elemi tanulmányait valószínűleg a Singer Adolf vezette helyi zsidó iskolában végezte, majd fivéréhez hasonlóan ő is elsajátította a bőrgyártás fortélyait. Fried Imre más természetű ember volt, mint Fried Pál. Ha szóba került a neve, rögtön a "méltóságos" volt rá a válasz. Általában az emberek rátartinak titulálták, mert nem volt olyan közvetlen, természetesen egyszerű, mint bátyja. Bár mindenki tudta, hogy a krómcserzésű bőrgyártás az ő műve, mégis Pál urat tartották a szaktekintélynek. 1911. május 28-án vette feleségül Gottlieb Sándor, helybéli vegyeskereskedő leányát, Gottlieb Margitot. Kedvelt szórakozása a lovaglás és a vadászat volt, s neki volt a faluban először autója. Fried Imre gyakran járt külföldre, főként üzleti utakra, de vagyonukhoz képest nem éltek túlzottan nagy társadalmi életet. A visszaemlékezők szerint rengeteg festmény, szobor díszítette lakásukat, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a falura. Fried Imre azonban nemcsak saját házával, hanem testvérével együtt, a község létesítményeivel is törődött. Fried Imrének és Gottlieb Margitnak egyetlen gyermeke, István 1912-ben született. Elemi tanulmányait a helyi római katolikus iskolában végezte, mert négyéves korában megkeresztelték, s vélhetően ez idő tájt tért át a katolikus hitre az egész család. Fried Imre a bőriparban kifejtett munkájáért 1931-ben megkapta a magyar királyi főtanácsosi címet, amit Dr. Pesthy Pál, a kerület képviselője adott át a Simontornyán tartott díszközgyűlésen. Testvérével, Pállal együtt oldották meg munkásaik szociális, kulturális és egészségügyi problémáit. Évtizedeken keresztül 24 tagú fúvós zenekart is működtettek hivatásos karnagyok vezetésével. Egyenruhájukról, az ún. Bocskai ruháról Fried Imre gondoskodott. Ugyancsak ő szorgalmazta a mozi rendszeres működtetését. Fried Imre fivére halála után megvalósította, befejezte a napközi otthont (Simontornya első bölcsődéjét). Ennek átadása után, 1937-ben kapta meg Simontornya díszpolgára címét. Néhány évvel később sűrűsödtek a problémák a háború és a zsidótörvények miatt. Fried Imre ekkor még kapott igazolást a megyei alispántól, de 1942 nyarától sorra következtek a szigorítások. Bevonták a fegyvertartási engedélyét, elvették magántulajdonát, 1944. április 5-től viselnie kellett a szégyenbélyeget, s ugyanettől az időtől fogva korlátozták utazását is. Fried Imre nem is akart elmenni Simontornyáról, mert úgy gondolta, hogy a termelés miatt itt kell maradnia, a baj meg lassan el fog múlni. Végzeteset tévedett. Simontornya óhitű és keresztény zsidóival együtt 1944. május 12-én vitték el a hőgyészi gettóba. Ott érte utol május 23-án az a tértivevényes véghatározat, ami kimondta törvényhatósági bizottsági rendes tagságának megszűntetését. Kaposvárról indult el az a szerelvény, mely Fried Imre bőrgyárost, feleségét, menyét és két unokáját Auschwitzba vitte. Ott haltak meg mindannyian. 2000. január 21-én a Simontornya Múltjáért Alapítvány pályázata révén Fried Imre elnyerte a MAGYAR KULTÚRA LOVAGJA postumus címet, melyet a Falvak Kultúrájáért Alapítvány adományozott. Fried Imre a háború előtt kapta meg a Simontornya díszpolgára címet, de sokan szorgalmazzák, hogy arcképe a rendszerváltás óta díszpolgárrá választott, Simontornya életét jelentősen meghatározó személyiségek közé, többek között bátyja mellé kerüljön.
Fried Pál (1878-1936)
a portré Reisz Ilona festőművész munkája
1878. március 25-én Simontornyán született Fried Vilmos és Kaufer Hermina harmadik gyermekeként. Az elemi tanulmányait minden bizonnyal a Singer Adolf vezette helyi zsidó iskolában végezte. Középiskolai tanulmányai alatt sajátította el a növényi cserzés tudományát. 1895-ben lépett apja üzemébe, s bátran állítható, hogy ettől kezdve minden percét a bőrgyártás tökéletesítése foglalta le. Felesége és gyermekeinek anyja Spitz Adél volt, aki nagyon korán, 1925-ben hunyt el. Gyermekeiket, Györgyöt, Lászlót, Máriát és Vilmost második feleségével, Lichtenstein Aliceval együtt nevelték fel. Fried Pált a puritán élet jellemezte: kertet gondozott, s nagyon kedvelte Mózsé-hegyi szőlőjét, ugyanakkor rendkívüli szakmai és emberi hozzáértéssel megáldott bőrgyáros volt. Főnökként is dicsérték munkásai. Jótékonysága különösen híres volt. Testvérével, Imrével együtt igyekeztek minél többet tenni a munkásaiért és a közjóért. Legelőször is házat építettek a magyar kultúrának. A vállalat vezetősége az alapítás 150. évfordulóját azzal köszöntötte, hogy alkalmazottai részére szabadidős otthonként kultúrházat emelt. Könyvtárat is építettek alkalmazottaiknak, 2000 kötet és számos folyóirat várta az olvasókat díjmentesen. Lakást is biztosítottak igen sok dolgozójuk számára. A családos tisztviselők bérelt lakásokban kaptak helyet, a munkásoknak kertes munkásotthonokat építtettek a Beszédes Ferenc utcában. Törődtek munkásaik egészségével. A leírás és a fennmaradt képanyag szerint zuhanyzókkal biztosították a rendszeres tisztálkodás lehetőségét. A fürdőépületben lévő modern orvosi rendelőben a munkások az Országos Társadalombiztosítási Intézettől, az OTI-tól függetlenül is állandó egészségügyi felügyeletben részesültek. Emellett sportlétesítményeket hívtak életre. Főként Fried Pál támogatta a sportéletet. A bőrgyárnak több szakosztálya is volt: futball (SBTC), tenisz, ökölvívó, kajak, sakk. A simontornyai bőrgyár tulajdonosai minden munkásuknak ajándékot adtak karácsonyra. Fried Pálról 1935. őszén derült ki, hogy nagyon súlyos betegségben, rákban szenvedett, és 1936-ban bele is halt. A Tolna megyei Újság 1936. május 20-i száma is hírt adott a gyászos eseményről. "Fried Pál bőrgyáros, megyebizottsági tag, simontornyai lakos, a Fried Bernát és Fiai Bőripari és Kereskedelmi részvénytársaság igazgatója elhalt. Fried Pál, a magyar bőriparban igen jelentős pozíciót foglalt el és testvérével Fried Imre kormányfőtanácsossal fejlesztette naggyá a simontornyai bőrgyárat, amelynek gyártmányai az ország határán túl is, különösen Angliában ismertté tették a simontornyai híres bőrgyár és tulajdonosainak nevét. Halála súlyos veszteség a magyar iparra és vármegyénkre is, mert fivérével együtt mindig ott találtuk, ahol a vármegye, elsősorban Simontornya szociális és kulturális intézményeiért anyagi áldozatot kellett hozni." A visszaemlékezések szerint, az egész falu ott volt a temetésén. Simontornya, ha egy kicsit későn is, de elismerte Fried Pál emberi nagyságát, s hálából 1997. augusztus 20-án a város díszpolgárává avatta. 2000. január 21-én a Simontornya Múltjáért Alapítvány pályázata révén elnyerte a MAGYAR KULTÚRA LOVAGJA postomus címet, melyet a Falvak Kultúrájáért Alapítvány adományozott. Talán senkinek nem köszönhet annyit ez a város, mint Fried Pálnak és testvérének, Fried Imrének. Ők teremtették meg a településen azokat a feltételeket, amikből még ma is táplálkozik Simontornya, igaz ma már főleg csak szellemiekben. (A nagyhírű bőrgyár azóta tönkrement.) A visszaemlékezők jó szívvel emlékeztek meg róluk, és szívesen meséltek szigorú, de törődő gondoskodásukról.
Bajcsi Géza
a portré Reisz Ilona festőművész munkája
Erdélyben, Libánfalván született 1942. február 27-én. Hatéves korában Gyönkre költöztek. Keszőhidegkúton végezte az általános iskolát, majd Pécsett az Építőipari Technikumot. Katonaság után Simontornyára került. A Simontornyai Bőrgyárban építész-technikusként dolgozott, majd a Simontornyai Vegyesipari KTSZ. műszaki vezetője, elnöke, később a SIMOVILL ipari Szövetkezet elnöke lett. A privatizációs időszakban kiválva a szövetkezetből alapította meg saját vállalkozását a SIMOTRADE Kft-t. Az elmúlt 12 évben a cég jelentős technikai és anyagi fejlődésének köszönhetően 140 főnek biztosít munkát. 1,5 milliárd Ft nettó árbevétel mellett, termékeik több mint 50%-a exportra készül. Tizenegy országba szállítanak Dél-Afrikától Norvégiáig. Üzletfilozófiája : mindig a cég érdekeinek előtérbe helyezése mellett, annak fejlődése érdekében dolgozni. Prioritást élvez a műszaki fejlesztés, a műszaki színvonal emelése, és a nemzetközi normák betartása. Az elkövetkező 2-3 évben befejeződnek a legfontosabb beruházások, amelyek az épülettel, a szerszámok és gépek telepítésével kapcsolatosak. Ezzel lezárul az a folyamat, melynek célja, hogy az EU közepes méretű cégévé váljon a kft. Bajcsi Géza lánya a vállalkozásban dolgozik, felesége óvónő. Közéleti tevékenységéért, Simontornya erdélyi testvérvárosi kapcsolatainak ápolásáért, a város sport és kulturális életének segítségéért 2001-ben díszpolgári címet kapott. Szabadidejében asztaliteniszezik és szőlőművelő, bortelmelő hobbijának hódol.
ifj. Pillich Ferenc (1876-1948)
a portré Könyv Kata festőművész Barcsay-díjas munkája
(1876. április 2., Szombathely –1948. június 14., Simontornya) gyógyszerész oklevelét 1897-ben kapta meg Budapesten a PPTE-en, majd jóval később, 1932-ben a doktori fokozatot is megszerezte. Fiatal korában a természettudományok iránt mutatott nagy érdeklődést, lepke- és rovarfajokat gyűjtött és több közleményt írt róluk .
Zsigmond Tiborné dr.
a portré Könyv Kata festőművész Barcsay-díjas munkája
Zsigmond Tiborné dr. 1932-ben született Maglódon. A szekszárdi Garay János Gimnáziumban érettségizett, majd a szegedi egyetem természettudományi karán szerzett diplomát biológia-kémia szakon. 1954-ben egyike volt az újonnan létesült tolnai gimnázium első kinevezett tanárainak. Tíz évig tanított itt, majd 1965-ben Simontornyára került, 25 évig volt a gimnázium igazgatója. Nyugdíj után még 17 évig tanított a simontornyai iskolában. Doktori címét korán elhunyt férje emléke előtt tisztelegve ötvenévesen szerezte. Még ma is képzi magát, most éppen németül tanul.
Férje francia-orosz szakos tanár volt. Két gyermekük van, dr. Zsigmond Árpád kardiológus főorvos és Zsigmond Katalin, aki ugyancsak a pedagógus hivatást választotta. Unokái között van orvos, tanár, közgazdász, gépészmérnök és kertészmérnök.
Hobbija a tanítás mellett a keresztrejtvény, a sudoku és az internetes kártyajátékok.
Szakmai és közösségi munkáját számos alkalommal kísérte elismerés. Első tulajdonosa a Tolnai Öregdiák Egyesület által alapított Kisherceg-díjnak. Megkapta a Simontornyáért díjat és a Tolna Megye Kiváló Közalkalmazottja kitüntetést. A 2014-es Város napján elnyerte a Simontornya Város Díszpolgára címet.
Férje francia-orosz szakos tanár volt. Két gyermekük van, dr. Zsigmond Árpád kardiológus főorvos és Zsigmond Katalin, aki ugyancsak a pedagógus hivatást választotta. Unokái között van orvos, tanár, közgazdász, gépészmérnök és kertészmérnök.
Hobbija a tanítás mellett a keresztrejtvény, a sudoku és az internetes kártyajátékok.
Szakmai és közösségi munkáját számos alkalommal kísérte elismerés. Első tulajdonosa a Tolnai Öregdiák Egyesület által alapított Kisherceg-díjnak. Megkapta a Simontornyáért díjat és a Tolna Megye Kiváló Közalkalmazottja kitüntetést. A 2014-es Város napján elnyerte a Simontornya Város Díszpolgára címet.
