A Simontornyai Vár számítógépes rekonstrukciója
A szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos vár a város nyugati részén, a felszínről alig kiemelkedő dombon épült. Az 1960-as és az 1964-1966. évek között végzett feltárás és helyreállítás során részleteiben tisztázták a vár építéstörténetét. Megállapították, hogy a vár déli oldalán, a mai formájában látható lakótorony, nem azonos a XIII. században épült lakótoronnyal, hanem ez utóbbi alapjaira építették a XV. század második felében. A feltáráskor a lakótorony pincéjében megtalálták a járószint alatt az eredeti, a kerítőfalnál szélesebb gerendavázas fal maradványait. A tornyot a XIII. század végén fallal vették körül és a későbbiek során a falon belül építkeztek, kivéve a déli oldalt, ahol az építkezés kapcsán azt áttörték. A toronyban az 1500-as évek elején épült lépcsőház második emeletéről, majd később, talán a török hódoltság idején a lépcsőház déli oldalán épített toldaléképítményből lehetett bejutni. A lépcső a lakótorony első emeletének reneszánsz ablak fülkéjéből kialakított bejárathoz vezetett. Már az 1500-as éveket megelőzően létezett itt egy építmény, amelyben a lépcsőház helyezkedett el. A lakótorony északi földszinti oldalán is volt egy kétszárnyú kapubejárat, amely a várudvarról történő közlekedést biztosította. A XV. század második felében a lakótorony nyugati oldalához épült kaputorony, melyet a lakótoronnyal egyidejűleg, az 1500-as években reneszánsz stílusban alakították át. A kaputorony déli falában épült kapu egykor felvonóhíddal volt ellátva. E kapuval szemben a torony északi oldalán, a lakótoronyhoz hasonló kapu vezetett a vár udvarára. A várudvar keleti oldalán helyezkedett el a XIV. század közepén épült mintegy 25x10 m nagyságú, téglalap alaprajzú, 0,90x1,30 m méretek között váltakozó falvastagságú két emeletes gótikus palota. A vár XV. századi bővítése és az 1500-as években történt átépítése során a palotát is átalakították. A XV. században a palotával egyidőben épült az udvar északi és nyugati oldalát határoló fal. A várat mocsár és vizesárok vette körül, melynek vizét a Sió és a Kapos táplálta.
A XIII. század közepén e vidék a Döröcske nemzetségből származó Salamon comes - 1272-1275 között fejérvármegyei főispán - birtoka volt. Fia, Simon 1264-ben kapta meg Moys sümegi és bihari főispán közbenjárására a királytól a drávántúli Predemih nevű földet, aki azonban több társával együtt 1273-ban a fövényi országgyűlésen a Németújváriak ellen fellázadt. Emiatt birtokaitól megfosztották, a király rövidesen megbocsájtott neki. Amikor Moys országbíró lett, Somon megszerezte az alországbírói rangot. 1277-ben a király engedélyt adott Simonnak, hogy Igartól délkeletre 5ooo lépésre fekvő szigeten várat építhessen. Az engedély birtokában felépítette téglából a mai vár magját, a hatalmas lakótornyot. A tömörfalú öregtorony teljesen megfelelt a kor igényeinek. Földszintjén a konyha és a belső-cselédek találtak helyet. Négy emeletén lakott az úr családja és a fegyveres őrök, pincéje börtönül és élelemraktárul szolgált. Egy ilyen torony kitűnő védelmet nyújtott a középkor támadófegyvereivel szemben, nem is szólva arról, hogy a környező kiterjedt mocsár a hozzájutást legfeljebb egy keskeny ösvényen át engedte meg.
Az Árpád-ház kihalta után, 1317-ben, már Pettrus de Eőrs tárnokmester volt a vár birtokosa.
Károly Róbert király a Tolna várának ostrománál magát kitüntető Hencz fia János mesternek, budai rektornak, óvári kapitánynak adományozta 1323-ban, ,,Castrum seu turrim sive poss. Simontorna"-t, aki 1343-ban kelt végrendeletében, magtalan halála esetére a várat felesége testvérére, Laczkfi István erdélyi vajdára, brassói és szolnoki fõispánra hagyományozta.
Laczkfi István halála után fia Dénes örökölte Simontornyát, aki 10 évig királyi főlovászmester, és eközben a székelyek ispánja, majd vidini főkapitány is volt. Amikor Laczkfi II. István 1397. február 27-én a Garaiak, a Kőrösudvarhelyen megtartott országgyűlésen tőrbecsalták és megölték, Zsigmond király Simontornyát más birtokkal együtt Kanizsai János esztergomi érseknek, testvéreinek Miklós tárnokmester, zalai, vasi, soproni fõispánnak és István ajtónállómesternek, somogyi ispánnak ajándékozta.
A Kanizsaiak 1424-ben Ozorai Pipó néven ismert Scolari Fülöp kir. kincstartócserélték el Sárvár birtokáért. Ozorai Pipó 1426-ban meghalt, a birtok a nádorra szállt, akitől 1428 körül a Dorozsma nemzetségből származó Garai János erdélyi vajda, majd temesi főispán vásárolta meg.
Ennek halála után Garai Miklós fia László örökölte Simontornyát, uradalmával együtt. A kegyvesztett Lászlótól II. Ulászló király a várat elvette, és 1441-ben Rozgonyi Simonnak adományozta. A beiktatásra nem került sor a várnai csata, valamint a király halála miatt, így a várat tartozékaival együtt, továbbra is a Garaiak birtokolták.
Simontornya 1444-ben 4100 forintért Farkas László budai polgár zálogbirtoka lett, aki lényegesen átalakíttatta, és részben újjáépíttette. 1448-ban Garai László birtokába került vissza, miután a zálogösszeget visszafizette. Garai Jób halálával Simontornya Mátyás királyé lett.
A vár birtokjogát 1500 körül szerezte meg Gergelylaki Buzlay Mózes királyi főajtónállómester, főudvarmester majd országbíró. Az ő nevéhez fűződik a reneszánsz stílusú átalakítás, budai mesterekkel kifinomult lengyel-reneszánsz elemekkel gazdagította az épületet. Sárkányos címere a kaputornyon látható. Ekkor Magyarország egyik legjelentősebb reneszánsz várkastélya volt. Halála után, 1524-ben özvegyének birtokába került, majd 1536-ban János király Martonossy Pethyeny Gergelynek adományozta. A XIV. század óta a vár védelme alatt kis város keletkezett. 1377-ben már vásárjoga volt, s lassanként a vármegye középpontjává lett. A XV. század végén be is kerítették palánkkal és árkokkal. Az egész mintegy külső vára volt az erősségnek. Megnehezítette a hozzájutást, és módot nyújtott nagyobb számú katonaság elhelyezésére. Ez pedig mindinkább szükségessé vált. A török várható előnyomulási vonalán Simontornya fontos szerepre lett volna hivatva. Sajnos, a mohácsi veszedelem után Ferdinánd jobbnak látta Ausztria megvédésére szorítkozni, s a Dunamenti várakat védtelenül hagyta. Simontornya jóformán kardcsapás nélkül jutott az ellenség kezére 1543-ban. A simontornyai vár és mezőváros -1686-os visszafoglalásáig- szandzsáksági székhely és a bég palotájaként működött. 1558-ban 137, 1565-1570 között 125, 1628-ban pedig 136 fő volt az őrség létszáma. Evlija Cselebi török utazó 1664-ben járt itt. Az erődítéseket helyreállították, a várat felszerelték és megrakták katonasággal. Innen kezdve másfélszáz éven át alaj-bégek parancsoltak Simontornyán, s tagadhatatlan, hogy rendet is tartottak. Fennmaradt Achmed bég várparancsnok 1669-ben kibocsátott rendtartása. Ebben az első pontok közt áll, hogy a város esküdt polgárai vasárnaponként tartoznak az istentiszteletre eljárni, s kötelesek papjukat megbecsülni. Olyan példája volt ez a vallási türelemnek, aminőt a keresztények közt ebben az időben hiába keresnénk. Simontornyát 1686-ban Lajos badeni őrgróf vezette sereg szabadította fel, 80 ágyút és 500 foglyot zsákmányoltak benne. Egy azon évben készült leírás erősnek, de régi építésmóddal készültnek nevezte a várat.
Simontornya császári őrséget kapott s régies volta dacára a jelentékenyebb erősségek közé számították. A A 143 éves török uralom alatt csak kisebb átalakításokat végeztek a váron, a hódoltság után (1702-1704) azonban nagyszabású átépítéssel kiforgatták eredeti szépségéből, és a palotából a haditechnika szolgálatába állított erődítmény lett.
A vár felszabadítása után Drevadelits Horváth Péter birtoka lett, kinek 1696-ban bekövetkezett halála után örököseinek tulajdonában került. 1700-ban I. Lipót királytól a várat és az uradalmat Styrum-Lymburg Miksa Vilmos, az udvarhoz hű gróf kapta meg 40 000 forintért. A gróf közbenjárására a vár elkerülte a tervbe vett lebontást.
Amikor 1704-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelem dunántúli hadjárata megindult, Sándor László dandárparancsnok csak több heti ostrom után bírta bevenni. A császáriak könnyebben vették vissza, ugyanis az év őszén fegyverszünetet kötöttek a szembenálló seregek. Simontornya kuruc őrségének legnagyobb része elszéledt: a hajdú vitézek hazamentek meglátogatni családjaikat. Ezt az alkalmat használta fel a hitszegéseiről híres Heister tábornok, s a jóformán védők nélkül maradt várat megrohanással elfoglalta. Sokáig azonban nem örülhetett a szégyenletes diadalnak. 1705 őszén a bosszús Bottyán János tábornagy ágyúk nélkül, első támadásra visszavette Simontornyát. A hajdúk rőzsekötegekkel tették járhatóvá a védőárkokat, s magukkal vitt létrákon mászták meg a falat. A győzelem sok vérbe került, ezért dühükben a védősereg nagy részét levágták. (1705 nov. 11.) A hagyomány szerint Vak Bottyán legkedvesebb vára volt a simontornyai. Ide vonult vissza pihenni, ha ideje engedte.
A vár értékeinek igazi pusztulása azonban ekkor kezdődött el. A díszítő faragványokból meszet égettek, a reneszánsz ablakokat lőréssé falazták át, a palotaszárny oldalába ormótlan "támpillér" került, a kaputorony tetejére ágyúállás épült. Közben 1707-ben Rabutin tábornok megkísérelte az ostromot, de kudarccal távozott. Más próbálkozások sem vezettek sikerre. Csak 1709-ben bukott el Simontornya hosszú, nehéz ostrom után, s az osztrákok 1717-ig tartották megszállva.
A kuruc harcok végeztével a Styrum-Lymburg család még egy rövid ideig visszaköltözött a várba, de mivel az egyre kevésbé felelt meg a főúri igényeknek, ezért 1749-ben átköltöztek a városban épített új kastélyukba (Styrum nagyházba). A vár épületét magtárrá alakították át.
A Styrum család kihalása után a vár az Eszterházyak, a Sina bankárcsalád, majd a gróf Wimpffen família kezére szállt. 1930-ban a zirci apátság vette meg.
Az évszázadok történetéből, sok féle arculatából a teljesség igényével egyet sem állítottak helyre. A vár immár sem reneszánsz, sem Anjou-kori lovagvár, sem nem kuruc végvár - hanem egyszerre mindegyik. Részleteiben hitelesen hordozza építési korszakait s egyúttal a magyar történelem szépségét és tragikumát.