Eseménynaptár

«
2017 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
   
Nincs esemény!

Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése

Településrendezési terv módosításainak dokumentumai

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Simontornya 2009 Konzorcium honlapja

A bőrgyárról

A mezőváros fejlődését a bőripar letelepedése és kiteljesedése biztosította hosszú időn keresztül.

A Morvaországból származó Fried Salamon tímármestert gróf Styrum Károly hívta és telepítette le a mezővárosban. Az új iparos 1780-tól az uradalom tulajdonában lévő volt vármegyeház raktárhelyiségeit használhatta műhelyként, s cserében vállalta az elhullott állatok bőrének kikészítését. Ez az egyezség mindkét félnek megfelelt, így Fried Salamon Simontornyán maradt, s tímárműhelye képezte a későbbi bőrgyár csíráit. Ellátta a helybéli és a környékbeli csizmadiákat bőrrel. Erről ill. a   bőrkereskedés nehézségeiről szól a vármegyei Protocollum 1823-as bejegyzése, ami szerint kiállíttatott egy adóslevél „Stefaits István Pincehelyi Csizmadia mesternek 130 frul mellyekkel Fried Salamonnak tartozik…”

Egyik fia, Bernát még nagyobb energiával fejlesztette a céget, s a dualizmus idejére ismertté tette tevékenységét nemcsak a környéken, hanem Tolna vármegye határain túl is. A Sió szabályozása folytán peres ügybe keveredett az uradalommal, de az 1839. évi törvényszéki határozat kedvező ítéletet hozott számára a vízhasználat ügyében. „Perczel Móritz főszolgabíró úrnak meglévén … hagyva, hogy Fried Bernát Simontornyai timár ellen az uriszéken hozott itélet végrehajtását felfüggesztvén, a’ folyamodó részére kiadott Nádori parancsban megrendelt visszafoglalást törvényszerüleg eszközölje, e’béli eljárásáról pedig jelentést tegyen …”

Ő vásárolta meg 1855-ben (a Sió jobb partján) a későbbi gyártelep helyét. Két fia, Móric és Vilmos segítette őt munkájában, de már 5-6 rendes tímársegédet is alkalmazott. Fennmaradt, hogy igen közkedvelt ember volt, segítette a csizmadiákat, atyai viszonyt alakított ki munkásaival. „Nagy is volt a népszerűsége az egész vidéken, amit mi sem bizonyit jobban, mint, hogy a simontornyai erdőben hosszú időn át tanyázó szegénylegények, akik a vásározó kereskedőket gyakran megtámadták, Fried Bernátot sohasem bántották.” Bőrgyár

Fried Vilmos vette át apja örökét, folytatta a bőrgyártást, beállíttatta üzemébe az első gőzgépet, s ezzel megteremtette a modern bőrgyártás alapjait Simontornyán. Az 1883-as alispáni jelentés az Országos Statisztikai Hivatalnak a megye területén 8 személynél többet foglalkoztató iparvállalatokról szólt, köztük a „Fried Bernát és Fiai” cégről. 

Fiaira, Imrére és Pálra várt az a feladat, hogy ne csak a környékben, ne csak az országban, hanem Európában, sőt azon túl is keresetté  tegyék a bőrgyár termékeit. Új, tökéletesített kémiai eljárásokat ill. a villamos energiát bevezetve és a Singer Dezső vezette bőrnagykereskedő céggel fuzionálva betörtek a világpiacra.                                                                                                                          

 

 

 

A gyár 150. évfordulóját (1930-ban) már tőkeerősen ünnepelhették Fried Bern. és Fiai Bőripari és Kereskedelmi Rt. néven. A gyár ekkor élte fénykorát, ekkor építették fel a település azóta is működő kultúrházát, hogy biztosítsák munkásaik számára a művelődési lehetőséget. A Fried család tagjai mindig érzékenyen reagáltak mind a kulturális mind a szociális problémákra. Az iskolatörténeti, egyháztörténeti források között sok olyan irat található, amely bizonyítja rendszeres támogatásukat. Hol a katolikus, hol a református iskolát, hol mindkettőt megajándékozták egy kis pénzzel, hogy így segítsenek a szegény sorsú tanulóknak, vagy ebből oldják meg az intézmények fűtési, világítási problémáikat. Ők építtették fel Simontornya első gyermekmegőrző bölcsődéjét (napközi otthonát) és a munkáslakóház-telepet is. Létrehozták 1922-ben a Simontornyai Bőrgyári Torna Clubot, az SBTC-t.

Működtettek fúvószenekart is, mely hivatásos karnagy vezetése alatt állt, s elmaradhatatlan szereplője volt az ünnepélyeknek.


2000-ben méltán kapták meg a Magyar Kultúra Postumus Lovagja címet.
    

  Fried
Pál és Fried Imre 

A 2000-ben
kapott elismerő plakett

 

 

                Fried Pál
Napközi Otthon és a Fúvószenekar

 

A gyár vezetősége mindig figyelemmel kísérte munkásai szociális helyzetét. A városban máig legendák keringenek Pál úr nagylelkűségéről, szigorúan odafigyelő gondoskodásáról.

A II. világháborút megelőző időszaktól Fried Imre és fia, dr. Fried István és Pál utódai, Fried György és Fried László voltak a bőrgyár tulajdonosai, az utóbbiak egészen az 1948-as államosításig. Dr. Fried István 1942-ben Simontornyán hunyt el, szülei, felesége és gyermekei Auschwitzban haltak meg.

 

 

 

 

 

Dr. Fried
István, Fried László, Fried György


 

                                          

 

Az államosítással veszítette el a család 168 év kitartó munkájának gyümölcsét. Külföldön folytatták életüket, távol mind a simontornyai bőrgyártástól, mind szeretett otthonuktól. Velük halt ki 1998-ban (Mexikóban ill. Kanadában) a Fried család „bőrös” ága. 1999. június 28-án a Magyarországon maradt és plébánosként működő Fried Vilmos hunyt el. Végrendelete szerint a simontornyai temetőben helyezték örök nyugalomra.  Az élet válasza, vagy a sors iróniája, de hamarosan a Simontornyai Bőrgyár is becsukta kapuit, mintha a kitett gyászlobogók saját elhalását is jelezték volna.

 

 

 

 


 

Bár a XVIII. század néhány évtizedében Simontornya Tolna vármegye székhelyeként is működött, jelentőségét hamar elveszítette, és a mezővárosi címről is le kellett mondania. Egészen 1995-ig nagyközségként működött, de akkor úgy döntött a település lakossága és vezetése, hogy visszakéri a városi rangot. Szerencsére a névadó vár átvészelte a történelem legnagyobb viharait is, s ma egy kis ékszerdobozként őrzi a település történelmi múltját. 



Neosoft