Simontornya Város Önkormányzata

A református elemi népiskoláról bővebben

A simontornyai református elemi népiskola története (rövidített változat) - Tóthné Unghy Ilona

I. "Kelj föl, mondom és állíts végre alsó iskolát..." (Apáczai Csere János)

1. Simontornyáról

A város és a környező terület már ősidők óta lakott. Ezt tanúsítják a csiszolt kőeszközök, a kelta és római kori leletek. A római korban a Fortiana nevet viselte a „Bósa patak” (ma Pósa-tó) vidéke, melynek „nyugotti oldal magaslatán vagyon a’ Római őr állóknak épitett két nagyhalom” 2 A honfoglalás után az Árpád család birtokolta a környéket és besenyőket telepített a vidékre. Így keletkezett a Sió jobb partján egy „Menend” 3 elnevezésű falu. Vele szemben a Sió bal partján mocsárral körülvéve Sziget község húzódott meg, s mindkettőjüktől észak-nyugatra „Bord” 4. E három településből alakult ki Simontornya, miután Simon alországbíró IV. Béla engedélyével vártornyot építtetett az l270-73-as években. „Egykor erősség volt ugyanazon nevű híres várral. Hírlik, hogy volt két nagy nevű, nagy hatalmú és birtokú testvér, egyik Simon, a másik Thamás, kik közül ez a Simontornyától nem messze fekvő Tamási várat alapította; s a másik attól különválva, ezen a helyen nagyszerű tornyot épített és ezt a maga nevéről Simon tornyának nevezte el.” 5 Simon halálától a török időkig több főúri család kezén is átment a birtok. Közülük a legnevezetesebbek a Lackfiak, a Garaiak és maga Beatrix királyné.

A Lackfiak 6 szereztek vásártartási jogot (ebből következően mezővárosi rangot) I. Lajos királytól, és ezzel elindították a települést a fejlődés útján.

2. Az oktatás kezdetei
E régi idők iskolájáról nincsenek konkrét adataink, csak a szakirodalom alapján feltételezhető, hogy mint minden nagyobb mezővárosban " . . . és a legtöbb olyan faluban, amely plébániás hely volt", itt is "működött falusi-plébániai iskola." [1] ". . .a plébános a klerikusnak készülő fiúknak ... latin szövegek olvasását, elemi latin szókincset, némi latin nyelvtant, valamint egyházi énekeket oktatott ... A 16. szd. második felében legtöbbjükből népiskola ... lett." [2]

Simontornyán a XIV. század közepétől már volt római katolikus plébánia, ezért minden bizonnyal valamiféle okítást is végeztek. A Gergelylaki Buzlay Mózes által megtelepített dominikánus szerzetesrend és kolostoruk léte mindenképpen indokolná a katolikus iskola működését a mezővárosban.

3. A török uralom alatt
Ezt a fejlődést szakította meg egy jó időre, illetve terelte más mederbe a török hódítás. Simontornyán 1543-ban vette át a hatalmat a török sereg, s felismerve a vár fontosságát a budai vilajethez (tartományhoz) tartozó szandzsák (kerület) székhelyévé tette. A simontornyai vár tehát erősségnek számított a török támadás és megszállás idején is, nem véletlenül vált székhellyé, s maga a vár és a belső város török praeridiummá.[3]

A törökök előrenyomulásával párhuzamosan vonult ki a területről a katolikus egyház, menekültek el a szerzetesek, s szűnt meg a nép tanítása, mert "miként minden középkori keresztény államban, Magyarországon is teljesen a római katolikus egyház kezében volt a népoktatás." [4] Varga Kálmán lelkész úr Protocolluma szerint „Egyházunk az itt lakó Domonkosrendi szerzetesek futása után minden valószinüséggel 1543. évben alakult.” A török hódítás így akaratlanul, de kedvezett az egyre inkább előretörő reformációnak. A simontornyai római katolikus plébánia történetével foglalkozó kéziratban olvashatjuk:” …A török időben Simontornya lakosai több éven át pásztor, templom nélkül voltak, végül már katholikus papról fogalmuk sem volt, azért az eléjükbe kerülő reformatus lelkészhez csapatonkint csatlakoztak, ugy hogy már egy katholikust sem akartak maguk között megtürni.”[5]

Ez idő alatt honosodott és erősödött meg tehát a reformáció képviselőinek tevékenysége a vidéken, s e folyamat során váltak a római katolikus hitűek közül egyre többen nemcsak a reformáció híveivé, de hirdetőivé is. A terjesztők között igen sok volt ferences rendi szerzetest is számon tartottak. A „…vizsgálatok során derült ki, hogy nem egy helyen ferences szerzetes prédikált először lutheri szellemben ben…”[6] A hitújítás legelső magyarországi terjesztői név szerint nem ismertek, de minden bizonnyal értelmiségiek éppúgy voltak közöttük, mint kevésbé iskolázott jó szándékú laikusok. A prédikátorok rendszeresen és „… lelkendezve jelentik Wittenbergbe, milyen eredményesen lehet a török között a reformációt terjeszteni.”[7] Határozottan lutheránus érzelmű volt Bebek Imre fehérvári prépost és annak papi titkára, Simontornyai Gergely. ”…Ez még az 1533. év végén Luther posztilláját azzal küldte meg a tudós Coelius Bánffy Gergely pálos szerzetesnek, hogy ennél fenségesebb könyvet a világ még nem látott…” [8]

A törökök a hittérítőkkel szemben jóindulatot tanúsítottak, így a Dunántúlon gyorsan szerveződtek az új hitűek. A protestánsok között azonban hamar szakadás állt be, s ezen a vidéken az 1550-es évek végén már minden protestáns helvét hitűnek vallotta magát, így „…mire a lutheri egyház szervezeti keretei kialakultak volna, a lelkipásztorok és a községek rendre-sorra a kálvinizmus táborába álltak…”[9]

1553-ban Simontornyán, mint a szandzsákság székhelyén biztosan rendes egyház működhetett. Fennmaradt, hogy a lakosság mind egy hitű, így a török defterek adataiból leolvasható, hogy kb. 2-300 református hitű élhetett akkoriban Simontornya két külvárosában „Gáspár mahalle és Szen-György ucca mahalle”[10] területén. A konkrét lakossági névsor az 1. sz. mellékletben tanulmányozható. A Varga Kálmán lelkész vezette Protocollumban pedig az olvasható, hogy „…a mohamedán török az ünnep és vasárnapok megtartására irásbeli paranccsal is kötelezte a lakosságot…”

4. A reformáció jellemzői és legkiválóbb képviselői
A reformáció a hódoltság mezővárosainak parasztpolgárai körében talált leginkább támogatókra. Tolna megye nagy részén aránylag jó módú egyházak működtek, s elkezdték az iskolázott polgárosodó élet kiépítését. „…Az új vallás nagy érdemeket szerzett a hódoltsági művelődés, a magyar nyelvű iskoláztatás elterjesztésében…” [11], s egyáltalán a hódoltsági magyarok szellemi és lelki életének ápolásában.

A reformáció alaptétele, hogy az ember egyedül a hite által, a hite révén nyer üdvösséget. A kálvini reformáció legsajátosabb vonása az eleve elrendelés tana, melynek következményei a jó cselekedetek. (Elveti azt a katolikus tanítást, ami szerint az érdemszerző jó cselekedetek révén üdvözül az ember.) A reformációban a kenyér mellett bort is kapnak a hívek, míg a katolikus egyházban az utóbbival csak a pap élhet. „A kenyér és a bor együttes ’vétele’ az úrvacsorában a hitújítás első tünetei közé tartozik: a papok különállását számolja fel, a hívek egyenjogúságát fejezi ki.” [12] Az alaptételből következik, hogy a reformációban nincs szükség a papok közvetítő szerepére sem. A gyülekezet maga választja meg képviselőit (presbitereit), akik együttesen irányítják az egyházat. Ez a kálvinista egyházszervezet legfontosabb ismérve.

Az új hitben a harmonikus családi élet, a gyermeknevelés és a tisztességes munkavégzés volt az erkölcsi mérce és a túlvilági üdvözülés előkészítője, nem pedig az addig jellemző vakbuzgó ájtatosság. Ennek hatására alakult ki a puritán életmód, s ez tükröződött (tükröződik ma is) templomaik megható egyszerűségében is.

Hamarosan felállítottak olyan önálló kisiskolákat, ahol a gyerekek anyanyelven szerezhették meg tanítójuktól a praktikus ismereteket.

A protestáns iskolaügy első kiemelkedő képviselője Apáczai Csere János volt, aki rávilágított az enciklopédikus ismeretek fontosságára és a megtapasztalható, gondolkodtató tudományok jelentőségére. 1656. november 20-án, egy felépült iskola avatóján mondta: „…Keserű könnyekkel kell megsiratnunk, hogy a falvakban a pap vagy tanítón kivűl egyetlen írni, olvasni tudó ember nincsen …Tehát ideje ősi-álmodból felébredned, te álmos, te mámoros, te hályogos szemű magyar nép! Kelj föl, mondom és állíts végre alsó iskolát.” [13]

5. Az iskolaügy megjelenése
Az iskolaügy Magyarországon először az 1548-as pozsonyi országgyűlésen került szóba a katolikus egyház jóvoltából. Erdélyben csak az 1557-es országgyűlés hozott hasonló értelmű döntést, de pont a katolikusok elleni fellépés érdekében.

Az oktatást a világi társadalom igényei szabályozták, a tanítókat a gyülekezet presbiterei ill. a gyülekezet támogatói választották meg. A tanítást a prédikátor felügyelte, bár sok helyen a tanító és a lelki pásztor személye azonos volt. Megélhetés miatt így a prédikátoroknak is igazodniuk kellett a világi elvárásokhoz. Ilyen volt ill. ilyen lehetett a már előbbiekben említett „Symonthornyai Gergely deák, dictus Daraghi”[14], akiről ugyanebben az iratban fennmaradt, hogy „1536. jul 10. N.M. jelen Simontornya Iskolájánál.”

6. A török – magyar együttélés jellemzői Simontornyán
Az ellenség elől elmenekült földesurak cserbenhagyták a hódoltság lakosságát. Az új helyzetben az ott maradottaknak meg kellett szervezniük életüket, önkormányzatukat, gyakorlatilag az egyházi szervezetüket. A közös kiszolgáltatottság miatt alakult ki az a helyzet, hogy az önigazgatás és a kálvinista református egyház különösen szorosan összefonódott a hódoltság területén. Ahol életképes magyar közösség maradt fenn, ott a népesség és a gazdaság adta helyi lehetőségek határáig bejárták az önállósodás útját. Erre maguk is törekedtek, de a törökök is rákényszerítették őket. A hódítók általában a rendfenntartást és a bűnüldözést nemcsak átengedték a mezővárosnak, de kötelességévé is tették. Ez ügyben Simontornyán fennmaradt Achmed alajbég 14 pontból álló rendelete, amit 1669-ben adott ki magyar nyelven, s amely szól a közösség vezetőinek, tanítójának feladatairól is.

"... Tanitojuknak pedig mint Lelki-Pásztorok fejet hajtsanak, annak jó Gondviselőj, Bötsülőj legyenek és minden jóban néki engedjenek. ... Ha valaki meg-átolkodik a gonoszságban a Templomban nem jár, sem Predikátzió halgatására sem hetedszaki könyörgésekre és a ki a Sz. Sakramentommal nem él, akár Férfiu, akár Asszony és akár mi Rendben légyen a Prédikátor és még az Istenes Hívek is az ollyan Emberre szorgalmatosan rea vigyázzanak és az olyaténnak a Tanitó semmiben ne szolgállyon sött ha meghal-is az olyatén Halálának emlékezetére ne harangozzanak, a község közül senki feléje ne mennyen, se sirató, se koporsó-tsináló, se sirásó, hanem temesse-el a maga háza-Népe a mint tudja de nem a közönséges Temető hellyben, ha nem egyébb magányos helyen és még pedig távul a közönséges Temető hellytül az maga gyalázattyára. ... Ha a Tanitó mind ezekre és ezeknek végben vitelére nem vigyáz és sem az Eskütteket sem a községet a jóra nem kénszeritti, hanem minden Latorságban élnek a Polgárok, a Predikátort vastag büntetéssel meg-büntettyük, az Eskütteket meg-pálczázzuk és még és megbirságoljuk, hogy így minden Latorság megszünnyék, minden Jámborság és tiszta Élet meg maradhasson." [15] Vagyis Achmed alajbég a rendet, a jó erkölcsöt helyezi mindenek elé. Ennek záloga a lelkipásztor, aki egyben a nép tanítója is. Itt tehát általánosan vett nevelésről és tanításról van szó, de ez természetesen érvényes a gyermekekre is. A lelkipásztor végezhette a kisgyermekek oktatását, de egyházi éneken és imádságon kívül mást nemigen taníthattak még a mezővárosban.

Ebben az időszakban a népességi viszonyok a következőképpen alakultak Simontornyán:

1572-ben 47 [16]

1583-ban 37 az adózó család. [17]

Ők mind magyarok, a törökök nyomán érkező rácok nem, vagy alig telepedtek be Simontornyára.

A lutheránus, de főleg kálvinista egyházak erősödését látva a XVI. század végétől kijártak ide Szegedről a ferences barátok igét hirdetni. A törökök az ő derviseikhez hasonlónak gondolták ezeket a szerzeteseket, s ezért szabadon hagyták járni-kelni őket a vidéken.

II. Az ellenreformáció össztüzében
1. Ellenreformációs törekvések

A bécsi udvar (és a kor egyik államelméleti teóriája) szerint az egy vallású ország sokkal könnyebben kormányozható, így a protestáns egyházak tanügyi autonómiáját felfüggesztette, iskoláikat állami felügyelet alá helyezte.

Az 1670-es évekre (a Habsburg-ház abszolutizmusával párhuzamosan) egyre jobban erősödött a protestáns prédikátorok és tanítók üldöztetése. „1674 tavaszán a pozsonyi vésztörvényszék elé idézték az ország összes evangélikus és református lelkészét…” [18] tanítóját, mert vissza akarták téríteni őket a római katolikus hitre. Akik ezt megtagadták, gályarabokká váltak. I. Lipót császár csak Hollandia követelésének engedve adta ki 1676-ban azt a rendeletét, hogy a bárhol rabszolgaságban élő protestáns egyháziakat szabadon kell bocsátani. Ezzel „…nemcsak a politikai pereknek szakadt végük, de a templomfoglalások is megszűntek.” [19]

Az 1681. évi soproni és az 1687. évi pozsonyi országgyűlések ún. artikuláris törvényei megnevezték az ország azon területeit, ahol a protestánsok vallásukat szabadon gyakorolhatták, iskoláikat szabadon működtethették. Ez a protestáns befolyás durva visszaszorítását jelentette, de helyileg mindebből csak azt érzékelhette a lakosság, hogy a földesúr akaratától függött, milyen templom és iskola épülhetett, milyen pap és tanító dolgozhatott a településen. Általánosságban elmondható, hogy katolikus földesúr a katolikus egyház és iskola működését engedélyezte, a református földesúr pedig természetesen a református hitgyülekezet érdekét képviselte. Többnyire a földesúr vallása határozta meg jobbágyai vallását ill. az ő belátásától függött, hogy milyen felekezeteket tűrt meg vagy engedélyezett birtokán. Mindenesetre a XVII. század végére a református polgárság kisebbségbe szorult a katolikusokkal szemben. Ez azonban nemcsak az ellenreformáció sikerére vezethető vissza, hanem arra is, hogy a reformáció ekkorra már bizonyos dogmatikus jeleket mutatott, s ez nem kedvezett a további térhódításának, sőt a jezsuitizmushoz tette hasonlóvá. A református egyház így emiatt is elveszített jónéhány iskolát, nemcsak Pázmány Péter eredményes működése miatt.

Az első királyi beavatkozásra a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után került sor. III. Károly 1715-ös törvénye megerősítette az ún. artikuláris törvényeket; az 1731. évi Carolina Resolutio pedig szigorú leépítéseket írt elő a protestáns iskolafenntartók számára, s megerősítette a katolikus püspököket a protestáns iskolák fölötti ellenőrzési jogukban. Az ő uralkodása idején fogalmazódott meg először „…az államnak az a természetes feladata, hogy valamely egységbe foglalja az ország összes közművelődési tényezőinek munkásságát…” [20] Ez a Suprema Inspectio, a király felügyeleti joga.

A hazai iskola tehát a reformációs és ellenreformációs küzdelmeknek köszönhetően korszerűsödött. Mindkét oldal felismerte, hogy az iskolára magának az egyháznak van szüksége saját élete fenntartása érdekében, mert az iskola az adott egyház "veteményes kertje". [21]

2. A Diarium nyomán
A legrégibb időkből fennmaradt református forrás a Diarium, melynek első lapjáról kitűnik, hogy írója 1718-ra datálja a kálvinista egyház megalakulását, de az évszám alatt-fölött más (szerintem helyesebb) dátum is szerepel: 15

„ab Anno Domini 1718 ……Reformatae

Simon-Tornensi … 85 ….. missione Cs. D. Johan Madarász…” (2. sz. melléklet)

Az 1585-ös évszámot sokkal reálisabbnak vélem az 1718-nál, több ok miatt is:

· a források szerint 1536-ban a protestáns érzelmű Gergely deák a simontornyai iskolánál tartózkodott,

· a már többször emlegetett Protocollum 1543-as évszámot említett,

· 1553-ban a szandzsákság székhelyeként csak úgy élvezhette a török hatóságok rokonszenvét, ha jól működött,

· 1669-ben Achmed 14 pontja prédikátorról szólt, akinek feladataként az erkölcsös élet fenntartását és őrzését jelölte meg,

· 1688-ban Kanlai Péter prédikátor emeletes háza is azt bizonyítja, hogy erős, nagyon tehetős volt a simontornyai református egyházközség.

1718-ra már túl kellett jutniuk az első református üldözéseken is, ugyanis a törökök kiűzése után egy kevésbé toleráns katolikus várkapitány vette át a hatalmat, aki leromboltatta a reformátusok templomát és a prédikátor házát is. A helvét hitűeknek alig-alig akadt pártfogójuk, s gróf Styrum Miksa Vilmos, az új földesúr sem tanúsított sok jóindulatot Kálvin híveivel szemben.

A Diarium 3. oldalán olvasható a „Nota bene” , amiből megtudhatjuk, hogy „…Leopold Császár idejében és az olta continuative szakadatlanul ezen Városban mindég volt Vallásunknak szabad Exercitiuma”, de a szabad vallásgyakorlás csak a katonai helyőrségeket illette meg. Simontornya ekkorra már elveszítette ezt a rangját, mégis valamiféle különös császári kegyességgel megtűrték a reformátusokat azzal a kikötéssel, hogy régi imaházukkal nem zavarják a piac tágasságát és a katolikusok áhítatosságát. Itt olvasható, hogy „elsőbben” templomuk „a belső v. középső Városban a’ Meltoságos Styrum Károly Grof háza mellett ” volt, de elöregedett és teljesen lepusztult, mert a renoválását nem engedélyezték az új hatóságok. Ez volt az előbb említett „különleges kegy”, amikor is régi helyükről (a mai Erzsébet térről) elköltözve megtarthatták és gyakorolhatták hitüket.

A reformátusok csak hosszú huzavona után kaptak engedélyt Mária Terézia királynőtől az új templomuk megépítésére. A kikötés igen súlyos volt, mert csak ott építhették föl, ahol „…a Méltóságos Földes Uraság fog helyet mutatni”. [22] Ez a városon kívül eső kietlen, hegyes, pincés hely volt, építkezésre a lehető legalkalmatlanabb, de a szomszédos egyházközségekkel összefogva a földet elegyengették és félév alatt felépítették a templomot. 1768. november 20-án már a felszentelés is lezajlott. 1769-ben építhettek mellé egy haranglábat is, de csak olyat, amilyen a régi volt. Egy megbízható tanút, Vass Andrást hallgatták ki, hogy a reformátusoknak „…az előbennyi Harang lábjok…” hasonló volt-e. A vallomásból kiderül, milyen volt a régi, s milyenre építhették az újat: „…sindellel, és Deszkával felöl, és oldalrúl bé volt csinálva, és fölépétve.” [23]

3. Az első ismert református tanítók
Az első református tanítók nevét az egyházközség legrégibb anyakönyve őrizte meg számunkra. Konkrét felsorolást is olvashatunk 1798-tól a borító belső oldalán, de ha nem elégszünk meg a gyors sikerrel, és elidőzünk a megkereszteltek nevei között, akkor korábbi tanítók neveit is megtaláljuk. Íme néhány:

· 1731-ben „Oskola Mesterúrék L. Berényi István, Mészáros K. István…”

· 1741-ben „Csetényi György, Mesterünk …” Éva nevű leányát keresztelték.

· 1744-ben „Oskola Mesterünk /:Csetényi György:/” Erzsébet nevű leányát keresztelték.

· 1747-ben „Sz. Pétri /:Oskola Mester:/ Mihály” keresztszülőként szerepel.

· 1756-ban „Oskola Mesterünk Polgárdi András…”

· 1759-ben az „Oskola Mester Pákozdi István.” Több gyermeke lévén, többször előfordul az anyakönyvben.

· 1764-ben az új „Oskola Mesterünk Jósvai István”

· 1765-ben, egy év múlva az „Oskola Mester Iffjú Legény Lippai István”

· Még ugyanekkor, 1765-ben az új „Oskola Mester Vajtai P. Ferenc”

· 1770-től „ Audits István akkori Oskola Mester” [24]

· 1771-ben Sipos János [25]dolgozott az iskolánál Hajdu Lajos kutatása alapján

· 1774-től pedig a 25 éves Kallós Ferenc a kántortanító. Ezt megerősíti egy levéltári forrás is, amely összeírta a kor iskoláit.[26] (3. sz. melléklet) Az 1776-os házassági anyakönyvben olvasható, hogy a fiatal tanító megnősült, feleségül vette Tuba Annát, és még ebben az évben el is hagyták Simontornyát.

· 1776-ban az új tanító „Borza Sámuel Sim. Osk. Mest.”-ként szerepel az anyakönyvben.

· 1777-ben már új tanítóról olvashatunk az összeírásokban. Ő „Andreas Martus ” [27] (4. sz. melléklet), de az egyházi anyakönyvben „Bartus András Osk. Mester”-ként jelenik meg.

· 1782-ben „Burgyán Jósef Osk. Mester”

· 1785-ben „Oskola-Mester Bálint Péter”

· 1788-ban „Oskola Mester Füredi Ferenc”

· 1794 „Vida István Oskola Mester”

Innentől a tanítók neve már szépen sorban szerepel az anyakönyv belső lapján, s a felsorolást helyenként egy-egy rövid megjegyzéssel is megtoldotta az írója. A XVIII. század utolsó tanítójára vonatkozik a legelső ilyen bejegyzés, s ez a következő: „Tisztb. J. Sebestény Jósef Prédikátor Urnak béhozattatásakor 1798ban Oskola Mester volt Vida István, aki is 1801ben 12a Martii ment Igarra…” [28]

17 tanító fordult meg a simontornyai református elemi népiskolában 1731-től a század végéig. A 70 évhez képest ez nagyon nagy szám. Egy főre átlagban 4 év jut, s nemigen lehet megmagyarázni ezt a nagy vándorlást mással, mint a nagyon szerény javadalmazással. Egyes források szerint Tolna megye területén fizették legrosszabbul a református iskolamestereket.

A XVIII. század mezővárosi iskolája legjobb esetben is csak egy parányi helyiségből állhatott. A simontornyai nehéz viszonyokat ismerve szinte biztosra vehető, hogy nem is létezett külön iskolaépület, hanem az iskolamester lakásában, udvarán zajlott a tanítás. Ez igen gyakori volt abban az időben, hiszen „...a megye 116 iskolája közül kb. 45-50 lehetett olyan, amely nagy valószínűség szerint csak mesterlakásból állt ... ahol tehát a falu ... külön iskolaépülettel nem rendelkezett.” [29]

A tanító általában tekintélyt is élvezett a falu lakossága előtt, mert ő volt a lelkész legközvetlenebb munkatársa és az olvasás-írás szakembere. Életszínvonala azonban mindig az egyházközség teherbíró képességétől és fizetőkészségétől függött.

1759-től már esküt kellett tennie, melynek szövegét szintén a Diarium őrizte meg. 1776. szeptember 10-én jegyezték csak be, de minden bizonnyal megjelenésétől kezdve alkalmazták a tanító hivatalba lépésekor. Íme:

„Formula Inramenti Ludi-Magiszter

Én N. N. esküszöm az egy élő Istenre ki Atya Fiu és Szent Lélek egy bizony örök Isten, hogy én ebben az Oskolai Mesterségben, hiven és igazán el járok és az Egyházi törvények szerint élek, tellyes tehettségem szerént, Tiszt. Predikátor Uramnak minden tisztességes dolgokban tanitványaimmal engedelmeskedem és annak hite nélkül soha vidékre ne mégyek, Tanitványaimat szorgalmatosan tanitom, számokat szaporitom, és ez hitnek ágazatira, kegyességre, ’s Isteni félelemre oktatom, és azokat mód nélkül való nereséggel az Oskolától el nem idegenitem. A’ Helység Elöljáróit meg betsülöm, szerteszéllyel járó nem leszek, az Egyházi öltözetnek illendő öltözetet viselek, részeges és bor ivókkal nem társalkodom, a’ Sz. Szolgálatban magamat gyakorlom, Mester társaimmal békességben élek, Tiszt. … Uramhoz Fiui engedelemmel és tisztelettel lészek. Hivatalomban jó Lelki esmérettel és hiven el járni igyekezem. Isten engemet ugysegéllyen.”

Ugyancsak itt olvasható, hogy a simontornyai református elemi népiskolát „A V. Tractus Kebelében” a hatodik kerületbe sorolták be „Igar, Pálfa, F.Egres, Szilas Balhás” mellé, s az inspectori tisztséget „Tiszt. Kiss Dávid Szilas Balhási Prédikátor Úr” kapta meg

Általában a tanítók voltak a falu jegyzői is, de református mestert csak akkor kértek fel nótáriusi tevékenységre, ha katolikus kollégája valami miatt nem vállalta. Az anyakönyvi bejegyzéseknél egyetlen egyszer találkoztam református jegyzővel, 1731-ben a következő szövegkörnyezetben: „Oskola Mesterúrék L. Berényi István, Mészáros K. István a’ Város-Nótáriusa” [30]

4. Az összeírások tükrében
Az első összeírás 1771-ből való. A református tanító Sipos János volt, aki 20 tanulót oktatott magyar nyelven. A római katolikus iskolának ugyanekkor csak 15 tanulója volt, vagyis a törökök kiűzése után csaknem egy évszázaddal még református többségű volt a mezőváros, mégis a településen kívül kaphattak csak templomuknak helyet. Még egy érdekes adatot tartalmaz az 1771-es összeírás. Csak ennél az évnél olvasható, hogy Simontornyán volt német nyelvű római katolikus iskola is Haushumer Antal tanító vezetésével és 9 fős tanulói létszámmal. Minden bizonnyal az 1770-es években (a Styrum gróf által) behívott német mesteremberek gyermekei járhattak oda. A gróf egy ideig ragaszkodott ugyan a német nyelv használatához, de a feljegyzések szerint hiába, az asszimiláció gyorsan megtörtént. Ebből az összesítőből az is kiderül, hogy mindhárom iskolában csak olvasást, írást és hittant tanítottak, számtant és latint nem.[31]

Az 1774-es összeíráson Kallós Ferenc a református ludimagister, aki egy 25 fős tanulócsoport nevelését irányította. Katolikus kollégája összesen 14 tanulót okított, a német nyelvű iskoláról nincs adat. Ebből a kimutatásból értesülhetünk arról is, hogy mekkora differencia volt a különböző felekezetű tanítók fizetése között. Míg Kiss István a 14 tanulója után 181 forint 82 krajcár fizetést kapott, addig Kallós Ferenc a 25 fő után csak 57 forint 55 krajcárban részesült. Valóban nagyon rosszul fizették a református tanítókat, mert ezek alapján 1/3 rész fizetést kaptak majdnem dupla munkáért. Az iskola épületére vonatkozó adatok helyett egyetlen súlyos szó olvasható : „Nihil” [32]

1777-ben „Andreas Martus Ludi Magister” [33]volt a református tanító. Ő 25 évesen került Simontornyára és 15 tanuló munkáját irányította. Összes javadalma 45 forint 15 fillér volt, ami gabonából, tűzifából és némi készpénzből állott. Pontos részletezését Hajdu Lajos idézett tanulmánya ismerteti.

Eszerint:

Telekjövedelemből
10.9

Párbérből
22

Stólából
8.5

Tanításért
3.7

[34]

A tanításért járó fizetsége összes járandóságának 10 %-át sem tette ki. Martus nem lehetett túlságosan elégedetlen helyzetével, mert úgy tűnik, viszonylag sokáig (5 évig) maradt Simontornyán. Mindenesetre 1782-ig új tanítónév nem olvasható sem a levéltári forrásokban, sem a helyi anyakönyvben.

1777-re érdekes változás történt. A református tanulók száma három év alatt tízzel csökkent, Kiss István katolikus tanítónak viszont 41 fővel nőtt a gyermeklétszáma. Ennek a hirtelen változásnak többféle oka is lehetett. Elsősorban az eredményes ellenreformációs tevékenységre gondolok, de a könnyebb boldogulás érdekében történő átkeresztelkedés is elfogadhatónak tűnik számomra. Harmadik indokként felvetődhet, hogy ebben az évben vezették be az I.Ratio Educationist, bár nem valószínű, hogy a rendelet azonnal éreztette volna hatását. Az oktatásügyet egyébként sem jellemezte soha a gyors reakciókészség, inkább a hátrafele nézős fontolgatás. A ’megrögzött’ reformátusokban egyébként sem váltott ki semmiféle pozitív hatást az első oktatási szabályzat.

Az 1777-es összeírás nem tett különbséget a tűzifák között. A tanítói jövedelembe azt a fát is beszámította, amit a tanterem fűtésére használtak fel. Az 1780-as évek szerződései már különválasztották a két fűtést, és csak a tanító tűzifáját számították be a tanítói jövedelembe.

II. Amikor a tanügy már politikum
1. A nagy tanügyi szabályzatok kora

A reformációs – ellenreformációs küzdelmekben kezdettől fogva jelen volt a politikum, hiszen a feudális társadalom egyik nagy feszültségét (a polgárság feudalizmus-ellenességét) jelenítette meg a reformáció az egyház átalakításának követelésével. Az ellenreformációt (már tekintélyelvűsége miatt is) úgy értelmezzük, mint az abszolutizmus támaszát, a reformációt (s különösen annak kálvini változatát) pedig a polgári átalakulás élharcosának tekintjük. A két vallási irányzat tehát politikum, a különböző tanügyük így szintén az, hiszen tanítási anyaguk nem az egyezéseket, hanem az eltérő vonásaikat hangsúlyozta túl.

Az előbbiekben már többször említett 1777-es év fordulópontot jelentett az oktatás történetében. Először fordult elő, hogy az állam kísérletet tett egy saját felügyelete alatt álló egységes iskolarendszer létrehozására. Ezt III. Károly iskolaügyi rendelkezései már előkészítették, így Mária Terézia királynő 1777-ben a Ratio Educationisban le tudta íratni: "királyoknak fenntartott felségjogok közé számít" [35] a nevelésügy-oktatásügy felügyelete és irányítása. E rendelkezés és az 1806-os utóda a következőket mondta ki:

· Az iskoláztatás költségeit a lakosságnak kell viselnie,

· Azokat a gyermekeket kell iskolába járatni, akikre nincs szükség a mezei munkáknál,

· „a parasztfiatalság társadalmi helyzetének megfelelő oktatást kapjon ... kellő időben tanulja meg, hogy mivel tartozik az Istennek, mivel tartozik magának és másoknak, milyen kötelességekkel van lekötve az uralkodónak, a hazának, szüleinek és földesurainak." [36]

· Nem tesz különbséget az egyes vallásfelekezetek iskolái között, mindnek az uralkodó a főfelügyelője.

A Habsburg hatalom célja tehát a hasznos és engedelmes alattvalók nevelése. A protestánsok válaszút előtt álltak. Vagy elfogadják, vagy megpróbálnak csendben kibújni alóla. Végül is a református egyház sikerrel alkalmazta az utóbbi időhúzó taktikát. Összegzésképpen megállapítható, hogy a reformátusok a „Ratio”-kat, mint nem törvényen alapuló királyi rendeleteket, soha nem fogadták el magukra nézve kötelezőnek. A hatásuk alól azonban nem tudtak szabadulni, önkéntelenül rányomták bélyegüket a protestáns tanügyre, frissítést, megújulást gerjesztettek a református tantervekben.

A reformátusok ez előtt semmiféle útmutatást nem adtak a tanítás módjára, „csak a tanító és prédikátor viszonyát határozták meg”.[37] A tanítás minősége így nem a felügyelet szabályzóin, hanem főként az iskolamester felkészültségén és rátermettségén múlott. Az esperesi levelek azonban gyakran foglalkoztak nevelésügyi kérdésekkel. „1795-ben Ötvös István, a tolnai egyházmegye esperese körlevélben hívta fel lelkészeinek figyelmét az erkölcsi nevelés fontosságára.” [38] A kor tanítóiról viszont fennmaradt, hogy nem egyszer tanulmányaikat félbehagyott diákok voltak, tehát nemigen feleltek meg a tanítókkal szemben támasztott követelményeknek.

2. A nagy összeírás
Simontornya mezővárosban „Füredy Ferentz” volt a református tanító, aki 1789-ben 29 esztendősen már harmadik éve egyedül tanította a református hitű gyerekeket. Próbaévét „Balháson” (Szilasbalháson = Mezőszilason) 1786-ban tartotta. „Németül egy betütsem se írni sem beszélni” nem tudott Az esperes helyeztette Simontornyára, de a „fő Directortul meg erösítve Még edigg nints.”

Megtudjuk a jelentésből, hogy „Itt a Város három részre osztatik, az Oskola és az ó Városban vagyon”. Az „ó” átírt szó, nem lehet tudni, mit javított Füredi Ferenc, de így sem helyes a meghatározás. Ez a terület a külső várostól is kijjebb esett. Be is számol a megközelítési lehetőségekről ill. az iskolától való távolságokról: „…egyik résznek egy fertál, másik résznek pedig fél óra … Mind a két részről két hídon kell által jönni azért esőben és télen igen veszedelmes.”

A Tabelláris firtatja a mester kinevezésének jogát is. A válasz: „Nállunk az Predikátor Urral a Kösség egyetértvén választják a Mestert.” (Az 1789-ben szolgálatot teljesítő prédikátor Bán István volt.) A tanítómester mellé -saját bevallása szerint- nem szükséges praeceptor, mert összesen 16 főt tanít. A 14. rovat rákérdez a szegények számára is. Tudni szeretné, hányan kapnak használatra könyvet, de a tanító úr válaszából kiderül, hogy „Meg eddig nallunk az könyveknek osztása nem volt szokásba”.

Az is kitűnik a táblázatból, hogy a tanító jövedelme szerződés szerinti, így „…fizetnek összeséggel 10 forintot és 8 Kilo buzát.” [39] Egy későbbi forrásból azonban megtudhatjuk (1797. márc. 1-én kelt diariumi bejegyzésből), hogy a szerződés szerinti fizetség nem mindig érkezett meg a tanító úrhoz. „Visítácio alkalmatosságával Némely … Mesterek panaszolkodtak némely szűlék gyermekeik tanitásokért nem akarnak fizetni … minden szüléknek parantsoljuk, hogyha barmaikk terelgetésekért, a’ barom pásztort meg-kivánja ídő tőltésének, fáradtságának jutalmát … az Oskola Mesterek … szűléktől gyermekeik kőrűl való fáradtságokk jutalmát méltán kívánhattyák sőt Bíró által is megvehetik…” De megemlíti a feljegyzés azt is, hogy a tanító munkája sem mindig kifogástalan, s hogy ne csak a fizetség izgassa az iskolamestert, hanem az elvégzett oktató-nevelő munka is. „Továbbá arra is intetnek a’ Mesterek, hogy a oskolába járó gyermekek körül netsak Gergely napig legyenek szorgalmatosak a’ taníttásba hisz azutánís, mert Gergely nap útán is szinte úgy Mesterek mint az előtt.” Balázs Kovács Sándor kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy 1789 körül a simontornyai tanítónak „…csak a templomi szolgálattól volt fizetése, de az is bizonytalan.”[40]

A Tabellaris további rubrikáiból megtudhatjuk, hogy az iskola állapota igen siralmas: „Itt az Oskolát kívül belöl sározni köll. Tábla nints benne és pad is elég séges.” A mondatszerkesztésből úgy vélem, hogy a padok száma is elégtelen volt. Mintha később került volna az „elég” szó után a „séges” képzőpár. Név szerint közli a 16 fő tanulót. Mohai, Mészáros, Tóth, Forgáts, Szakáll, Halász, Dakó, Körmendi, Szabó és a Látos család tagjai tartottak ki még mindig kálvinista hitük mellett. Érdekes, hogy a tanító úr az „Igen szegények” rovatot mindenkinél kihúzta.

IV. A reformkor iskolaügye
1. A reform eszméje

A jozefinista németesítő iskolaügy felszámolására gyorsan sor került. Az 1790/91-i országgyűlés nagy lelkesedéssel fogott hozzá a közoktatásügy nemzeti szellemű megreformálásához, mely nagy lendületet adott a protestáns tanügy korszerűsítéséhez.

1801-re a Dunamelléki egyházkerület kidolgozta a tanítás módszertanát, 1815-re a Dunántúli Egyházkerület megalkotta a tanterveket. Az előzőt kézikönyvként fogadták el. Összehasonlították a Ratio Educationissal, és elégedettek voltak magukkal. Későbbi szakértői vélemények szerint, nem is minden alap nélkül.

Az iskolák színvonala nem volt közömbös a fenntartók számára, így igyekeztek jobbat, többet, mást nyújtani diákjaiknak. „…szinte az 1900-as évek elejéig más-más szellemet sugároztak a különféle felekezetek iskolái. A tananyag lehetett egységes, de az az idea és ideál, amely ezekből az iskolákból áradt, nem volt azonos … Más volt a megjelenés, más mentalitás sugárzott az emberből, más volt a dolgok megfogalmazása.” [41]

Az 1806-os II. Ratio Educationis semmi előírást nem erőltetett a reformátusokra. Ez alól kivételt képezett, hogy „iskolai tananyaguk azon részeit, amelyek a szorosan vett tudományok körébe tartoznak, hangolják össze ezzel a mintával”[42] illetve igyekezzenek a közzétett tananyagbeosztással szinkronba hozni saját tananyag-elrendezésüket. Ez a rendelet már büntette a vétkesen mulasztókat, ugyanakkor reálisan írta elő a tankötelezettséget. Erősítette az anyanyelvi oktatást, és vallási toleranciát hirdetett, de általánosan elfogadott elv volt egészen 1848-ig, hogy a felekezetek mindvégig szigorúan tiltották egymás iskoláinak látogatását. Ugyancsak ez a rendelet alapozta meg az elemi népiskolák reformkori fejlődését. Több kutató szerint a II. Ratio Educationissal jutott el az állami irányítású népoktatás arra a szintre, amelyen a református népoktatás már korábban is állott. Úgy vélik, hogy innentől kezdve nincs lényeges eltérés a protestánsok és az állam által kívánt szint között.

Ez idő tájt született meg az a javaslat, hogy „…az egyes községek ingyen szállítsák az iskola-felügyelőt a következő községig…” [43], a protestánsoknak azonban ez nem volt újság, hiszen ők kezdettől fogva ezt a gyakorlatot folytatták.

2. Újra a Diarium nyomán
A simontornyai Diarium legizgalmasabb bejegyzése a 4 évre felosztott tanítási anyag ismertetése. Ez az előbb említett első tanmenet, mely a XVIII-XIX. század fordulóján fogalmazódott meg. Maga a szöveg nagyon hosszú, így csak részleteket ismertetek belőle.

„A Falusi oskolákban tanittandó Tudományok Rende 4. Esztendőre fel osztva és egy kis hozzá adott Instruktioval.

1sö A Betűknek meg esmeresek több betűknek együtt … ki mondása, és az Olvasás, Tiszt. Tud. Márton István ABC kőnyve szerént.

Jegyzések.

1 Sem a Nagy sem a Kis A.B.Cét nem kell a kezdő gyermekkel sorba tanultatni, mert ugy hamarébb meg tanulja a Betűk neveit, mint sem azoknak formájokat Figurajokat képzelni tudná hanem tsak szana szétt kell tanittani a gyermekeknek elébb az edgyes, azután a kettös betűket. gy ly. ny ty. ts. tz, sz. zs meg magyarázván, nékik a Tanittó hogy mikor illyen két betük őszve tétetnek a második betü az előtte valónak hangjábol el vesz és azt meg lágyíttya.

2ik Jegyz. A betük őszve foglalását hogy a gyermek világosodást vihessen minden betűt a maga vocalistával kell őszve tenni bé, cé, dé, ká. Sattb.

3ik Jegyz. Ha ollyan gyermekek adodnak fel a kik idővel a Deák oskolákat is fogják járni az illyenek a’Deák betűk esmérésében ki mondásában, őszve foglalásában és olvasásában is gyakoroltatnak. N.B. a Deák Tudományokat hát tsak az ollyan gyermekekk kell tanittani kik a Falusi Oskolákból felsőbb oskolákban szándékoznak menni.

2dik Tudomány Az Irás Mesterségében való bé vezetés az az a Táblán rajzolják le a Tanittok azokat az alap vonásokat mellyekből a betűk formálodnak, mutassák meg hogy lesznek azokol betük? Mellyik betüt hol kell kezdeni, és hol kell végezni? És ne a papiros vesztegetéssel járo Literás irással terheljék az irni kezdő gyermekeket hanem a kiket irásra akarnak vinni rajzolják le előttök egyenként mind a nagy mind a kis betüket a Táblára, s mikor egy nehányszor le irták, akkor biztassák az írni kezdőket, hogy azok is ollyan betüket fessenek – a mikor ne tsak azt nézzék, hogy másolják le a betüket, hanem azt is meg mutogassák, hogy űljenek? a Papiross hogy áljon előttök, a pennát hogy fogjak sattb.

3ik Tudomány A Arabiai és Romai számok esmérete s ki mondása. Jegyzés az Arabiai számokrol.

4ik Tudomány a Figyelmességre való oktatás

5ik Tudomány az udvariaság regutái Tiszt. Márton István A.B.Cés könyvéből és a tsinosságra való szoktatás

6ik Tudomány a Kőnyörgésre való szoktatás

7ik Tudomány az éneklés Mesterségéről egy két szó és némely soltároknak s ujj Ditséretekk notái.

8ik Tud. Ostervád Szent Historiájábol a 2 Első szakasz

A végén jegyzetként szerepel, hogy „Ez a megrövidittetett Tanittás módgya tsak ollyan oskolákra tartozik a hol a Házi és Mezei foglalatosságok miatt” nem lehet a gyermekeket folyvást tanítani. A 2. pontban leírták, hogy minden iskolamesternek egy jó nagyságú Diariumba rendszeresen kell vezetni a tanulókra vonatkozó adatokat. Ezt a visitátoroknak és az inspectoroknak rendre meg kellett vizsgálni. Ha az iskolamester el is ment máshová, a Diariumnak mindig maradnia kellett, mert minden újonnan érkezett tanító abból nyerte információit. Előírták azt is, hogy emellett Protocollumot is kell vezetni, hogy abba jegyezzék fel „ítéletüket” a fent említett felügyelők. Ezt nem a tanítók, hanem a lelkészek őrizték. Tartalmazott egy szabályt a prédikátor részére is. Előírta, hogy az iskolába „mindég ollyan tzélból mennyen, hogy ott Tanittson és Halgasson is – Tanittson …Vallást … halgassa hogy az Oskola Mester hogy Tanitt …” A tanító hibáit „négy szem kőzőtt nyájossan baráttságosan a leg nagyobb meg kiméléssel és kedvezessel adja értésére.” A prédikátornak meghagyta, hogy ne pajtáskodjon az iskolamesterrel, de ne is kerülje a vele való társalkodást. Az utasítás kiadója Szikszai János, a Peremartoní V. Tractus jegyzője volt. Az ő utasítását ill. tanmenetjavaslatát másolták be a Diarium lapjaira a reformkor előestéjén.

A Ráday Levéltár Canonica visitatio iratai szerint 1816-19 között végezte egyházlátogatásait Báthory Gábor, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke. Jelentése fennmaradt a tolnai egyházmegye 24 gyülekezetéről, de Simontornyán vagy nem járt, vagy nincs nyoma.

1819-ből egy körözvényszerű írás arról árulkodik, hogy komoly gondok lehettek az oktatás körül, ha ennyire konkrétan megfogalmazták a követelményeket. „…sok oskola Mesterek magok keresnek utat módot, hogy az oskolás gyermekeket mindjárt Gergely napi examen után el-szöktethessék és oskolájokat egész késő őszig szellöztethessék…” [44]

A Diariumban még két érdekes adathalmaz található. Az egyik leírja a tanítók névsorát 1798-tól 1894-ig, a másik az 1830-as tabella összeállítására ad utasítást. A tanítókról a következők olvashatók:

A legelső bejegyzést már félig-meddig idéztem, de a továbbiak könnyebb megértése miatt újra vissza kell térnem ehhez a gondolathoz. „Tisztb. J. Sebestény Jósef Prédikátor Urnak béhozattatásakor 1798ban Oskola Mester volt Vida István, aki is 1801ben 12a Martii ment Igarra…henye és lágy tanitó volt, a felesége miatt leginkább távozott a’ ki is kikapó volt.

Jött helébe Igarrol, azonn napon Szabó János. Volt itt két esztendeig. Szorgalmatos tanito volt. Ment innét Dégre…

Jött hejébe Rákosi István Pálfáról. Meg holt itt 1805. Eszt.

…Varga Ádám Préd. Urnak bé hozattatásának alkalmatosságával 1805. Hozattatott ugyanakkor Oskola Mesternek Olasz Sámuel, 1807 … Mivel maga részeges volt. Felesége … nagyon ki kapó.

Jött Helyébe a Polgárdi preceptor 1807. Kalló János ifju. – Meg lehetős Tanitó volt, de egyszersmind igen nagy Hunczut … a Parsztokkal be atinált mindég a Papja ellen. Mént Magyar almásra 1808. Eszt.

1808. Eszt. Hozatott Kalló helyett Kálozdrol Kallós Sámuel. – Igen betsületessen viselte magát igen szorgalmatos Tanito volt. – Ment innen Tátzra.

1811. Fazekas Sámuel

1818. Terebesi Jósef

1821. Gyarmati Jósef

1828. Szücs Ferencz

Morocza Dániel

1835. Markos Sámuel

1840. Nagy Sándor

1844. Polgárdi Vajda Péter

1844. Lázár Antal

1845. Török Mihály

1846. Kocsis László

1852. Csikesz József

1854. Török János

1857. Kováts Gábor

1866. Csikesz József ismét

1894. Kocsis Sándor

Elgondolkodtató most is a tanítók magas száma. 96 év alatt 22 iskolamester fordult meg a simontornyai református elemi népiskolában. Hasonló az arány, mint a XVIII. században, mintha semmi sem változott volna az idők folyamán. Kiegyensúlyozott, nyugodt egzisztenciát biztosan nem adhatott ez az állás egy néptanító számára sem. Valószínűleg csak egy-egy időszak átmeneti megoldásaként vállalták a nagyon szegényes megélhetést nyújtó feladat ellátását. Amint felvillant a továbblépés lehetősége, el is hagyták a szegény egyházközséget.

Fontos forrás az a szociológia jellegű felmérés, amelyet Egyed Antal készíttetett el Tolna vármegye településeivel az 1829-es évben. A 22 kérdésből álló kérdőív 8. pontja így fogalmaz: "Hány gyerek jár közönségessen az oskolába, hány mindenik keresztény felekezetnél. Talán csak télen vagy nyáron is?" [45] A simontornyai válasz nagyon tömör, de megtudjuk belőle a pontos számadatokat: "Öszvesen 170, pápista 125, református 45." [46] Később, a 14. pontban a nyilvános intézetek felsorolása között szerepel, hogy "két oskola van, egyik pápista, másik református". Pontosan megtudhatjuk a protestánsok számát is: „… református 68 pár, 441 lélek, 2 pár evangyelicus és 10 lelket tesz…” [47] Ezek az adatok az 1829. június 10-i állapotokat rögzítették Vass Ferenc hites jegyző által.

3. A felekezetek harca

A mezővárosban időközben egyre élesebbé vált az a református - katolikus ellentét, ami már a török kiűzése óta mérgezte a levegőt, s amiről már beszámoltam az előző fejezetekben is. Ha a hívők létszámát és a törvényeket vizsgáljuk, láthatjuk, hogy a kitartó ellenreformáció eredményes munkát végzett. Már szóltam templomuk, haranglábuk viszontagságos felépítéséről. 1768-ban II. József császár türelmi rendelete véget vetett zaklatásuknak, sőt az 1790. évi törvény kimondta a protestánsok jogegyenlőségét is, de addigra számuk igencsak megcsappant. Míg 1715-ben Simontornya 50 családjából 28 református és csak 22 a katolikus, addig 1736-ban a 146 családból már csak 46 a református és 100 a katolikus. A református hívők számaránya tehát sokkal rosszabbá vált, s ez később sem mutatott javulást, de a két felekezet közötti feszültség végig megmaradt. Ennek írásbeli nyomát a Tolna Megyei Önkormányzati Levéltár és a helyi katolikus irattár is őrzi. Egy 1828-as Protocollum szerint a simontornyai reformátusok a vármegyei úriszékhez fordultak érdekeik védelmében. „A Simontornyai Reformátusok három rendbéli panaszok után, tudniillik hogy nékiek a’ Catholicus Oskola Mestert fizetniek kell, kinek hasznát nem veszik; - 2ra A’ Város bévételei a’ Catholicus Oskola házra fordíttatnak, és az ő Eclesiájok azokbul semmi hasznot sem vészen; végre 3ra hogy a harangozástól Nagy tsötörtök délelőttől egész szombatig el legyenek tiltva, ezekrül téendő közben járásért és az igazság ki szolgáltatásáért esedeznek…” [48] Négyszer utasították Salamon Antal alszolgabíró urat az intézkedésre, de éveken keresztül nem sikerült eredményt elérni. Ugyanez a panasz így hangzott egy katolikus forrás alapján, amit minden bizonnyal az eredeti református beadványról másoltak le:"A Simontornyai RCatholicus Lakos Társaink az 1820dik esztendőben Oskola-Mestert fogadván, azzal olly formán való szerzödést tettek, hogy esztendönként minden Szöllö Birtokosok fognak adni egy Pint Bort - a Sessiós Gazdák pedig két kéve Buzát. - Minthogy pedig mi református valláson lévök azon Mesternek semmi hasznával sem élünk." A város a jövedelmét csak a katolikus iskola támogatására használja "...Nékünk pedig tulajdon költségünk által kelletik Oskolánknak hibáit helyre-hozni, 's fel-állittani." [49] 1828-ban a katolikusok is éltek panasszal. Szóvá tették a szerzetesek, hogy a határban egyre több a nem katolikus szőlősgazda, akik nem akarnak adót fizetni a katolikus egyháznak. Kérik az úriszéket, hogy "méltóztasson ... tehetős hatalmának erejénél fogva azt törvénnyé tenni ...hogy ... a régiebb szölö birtokosok szerént köteles légyen esztendöként ... 10 itze Bort minden vonakodás nélkül ki-szolgáltatni..." [50]

Az ugyanebben a témában keletkezett harmadik levél a katolikus egyház válaszát tartalmazza a református vádakra. "...a Catholicus Oskola-Mesternek Conractussában ezen szavak találtatnak: 4.Minden fertályos Gazda a Dézsma széken fog adni e kéve Buzát a Harangozásért. A honnét egyszer 's mind az is ki-tettszik, hogy azon kéve Buza nem ok nélkül adattatik a Reformatusok részérül a Catholikus Mesternek, hanem a felhök eleibe való harangozásért, melly arra, hogy az Isten a harangozáskor szokott buzgó imádságra nézve távoztassa-el a veszedelmet az egész határtul, mellyben valamint s Catholicusok, ugy s Reformátusok is birtokosok. A Bor eránt pedig ezen szavakbul áll a Catholikus Mesternek Contractussa: 5. Nem külömben azon harangozásért (ide értetödik az Hajnali, Déli, Estvéli, és Felhök eleibe való harangozás) minden szöllös Gazda, akár Catholicus akár Református vagy egyébb Hitü, vallásu légyen ad egy pint Bort mellyet a Méltóságos Uraság engedelme mellett mingyárt az eresztéskor bé-szedhet a szöllö hegyen. Ezen Czikkelybül ismét nyilván-való, hogy minden szöllösgazda, akár melly vallásu légyen is, köteles egy Pint Bort adni a Catholicus Oskola-Mesternek. És ezen kötelesség fentt volt már 1820dik esztendönél sokkal elöbb; a mint ezt a régiebb Püspöki vizsgálatok hitelessen bizonyéttyák, és a még életben lévö régi szöllös gazdák meg-esmérik." [51] (6. sz. melléklet) Ezzel megszegték a már előbb említett 1790-es törvényt, amely az egyenjogúsítással kimondta azt is, hogy „… egyik felekezet sem kötelezhető arra, hogy a másik felekezet lelkészét fizesse...”[52]

Az 1828-as Canonica Visita 3. §-a foglalkozik az iskolamester jövedelmével /Reditus Ludimagistri/. Közötte szerepel a gabona, a bor, a stoláris járandóság, de itt olvasható a később elhíresült sor is:"Habet tres orgias Lignorum durorum focalium, et unum justum domulum foeni a Communitate" [53], mely magyarul Fábián Fausztin plébános fordításában így szól: "Három öl kemény fát, és egy rendes boglya szénát ad a politikai község." [54] Ugyanezen irat 5. §-a említi fel a katolikus gróf, Lymburg Styrum alapítványát is, amely a népiskolázás ügyét mindenképpen előmozdította, mert a megye "32 tanulói ösztöndíját"[55] biztosította. Időnként ezzel is volt gond, mert a katolikusok úgy értelmezték (s nem is alaptalanul), hogy csak a katolikus gyermekek támogatására fordítható az alapítvány pénze. Bírálták is elég keményen a vármegye vezetését, ha olykor-olykor protestáns érzelmektől vezérelve nem csak a katolikus tanulókat juttatták kedvezményezett helyzetbe.

4. Az 1845-ös királyi helytartótanácsi szabályzat
A szabályzatok egy része másolatban fellelhető a katolikus parókia irattárában. Közöttük talán az egyik legfontosabb az, amikor a tanítók társadalmi státuszáról rendelkezik:"...az Ország lakosainak azon osztálya is, melly az Isteni tisztelet szent foglalkozásai körüli szolgálatra alkalmaztatik, és a fiatalság tanitásával s nevelésével megbízatik, ugy mint a Kántorok, egyházfiak, és Iskola Mesterek, a tisztesbek előjogaival birjon ... az országban minden törvényesen be vett vallási felekezetek kántorai, Egyházszolgái és Tanitói, a tisztesbek sorához számítassanak, s vétségük esetében a tisztesbekbeli bánásmód alá vettessenek...

Kelt Budán a Magyar Királyi Helytartó Tanács 1845 esztendő Boldog Asszony hava 28 napján ..." [56]

A pontos előírások ellenére kevés volt a képzett tanító; a községek alig tudtak bért fizetni, nyugdíjat így pláne nem; a tanító volt sok helyen a sekrestyés sőt a harangozó is, és mindig mindenütt a lelkész alárendeltje.

Az 1845. évi népiskolai szabályzat, a Magyarország elemi tanodáinak szabályai kéttagozatos elemi iskolát írt elő, aminek az alsó tagozata kétosztályos, s ennek elvégzése mindenki számára kötelező volt. "Tolna megye 1845. november 27-én tárgyalta a helytartótanács leiratát, amelynek a végrehajtásához a megye készséggel nyújtott segédkezet, s Augusz Antal első alispán elnökletével 5 tagú választmányt jelölt ki a kiadott iskolaszabályzat tanulmányozására." [57] A bizottság 1846. április 2-ára tudta feltérképezni a megye népoktatási helyzetét, az alispán el is készítette a jelentést, de ebből sajnálatos módon kimaradt a református elemi népiskola.

Az 1847-es állapotokról a következő adatokat jelentették:

R.Cath.
Helvet
Ágost
Zsidó

fiú
   67
-
30
   4

leány
   54
-
16
   6

öszvesen
121
-
46
10

oszt. sz.
    3
-
   2
   1

tanítók sz.
    2
-
   2
   1

tanítók fiz.
173.48 frt
-
100 frt
30 frt

[58]

Érdekes, hogy az alispáni jelentés a református hitűekről, iskolájukról, tanítójukról nem ír, holott források által bizonyítottan volt a településen. Az ágost hitűek száma viszont csekély lehetett, csupán néhány családra korlátozódhatott. Lehet, hogy a rubrikák téves kitöltése okozza most a problémát. Mindenesetre más forrás nem említ erre az időre evangélikus iskolát, a református iskola létére pedig számtalan forrás utal.

Az alispáni jelentés még arról is ír, hogy "Mindannyi tanodában a vallásosságra, úgy az erkölcsi nevelésre és oktatásra kellő gond fordíttatik, és a működésben lévő erőhez képest nem csekély eredmények mutatkoznak...", de "...A népnevelés örök akadálya most is a közlegeltetési rendszer, mely miatt a megyebéli legtöbb helyeken ... nyáron a tanodák egészen megszüntetnek..." [59] Ebben az időben április végétől augusztus végéig tartott a nyári félév, de abszolút fölöslegesen, mert „…csak itt-ott lézengett egy-egy gyermek, … akikkel nem volt érdemes foglalkozni a tanítónak …”[60] Ezután következett a vakáció a szüret és a kukoricatörés idejére, amikor szükség volt otthon a gyermeki munkára. Csak utána kezdődött meg a téli félév, amikor is lényegesen többen jártak iskolába. Tavasztól őszig a legeltetés rengeteg gyermeket elvont a tanulástól, emiatt panaszkodott az alispán.

A Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára őriz egy 1848/49-es kimutatást, mely mementója "az uradalmi, községi hivatalnokok, lelkészek és egyéb tisztesebb sorsuak jövedelmének és fizetésének".[61] Eszerint ebben az időben a református tanító „Kotsis László” volt, aki egész évre 60 forint fizetést kapott. Katolikus segédtanító kollégájának, Komáromi Istvánnak 70 forint, zsidó sorstársának, Heischer Sándornak vele azonos javadalom jutott. (7. sz. melléklet)

A tanítók megítélésében nagy szerepet játszott, hogy írástudásuk miatt értelmiségnek számítottak, de messze nem érték el a főiskolát, egyetemet végzettek rangját a társadalmi hierarchiában, mert még pedagógiai szakképesítésük sem volt, s így kétségkívül a legalacsonyabb rangú iskolai végzettséggel tanítottak. A mai értelemben vett érettségivel vagy ahhoz hasonló vizsgával sem rendelkeztek. Még a kivételes képességű Arany János sem, akiről fennmaradt, hogy az eredményes tanítás érdekében ”…szakított az addig szokásos abc-tanítás móddal, s a hangoztató, írva-olvasó módszer szerint tanított.” [62]

5. Az abszolutizmus időszaka
A magyarok számára oly nehezen elviselhető korban használta ki először igazán az állam az iskola kínálta lehetőségeket. Létrehozták az egységes oktatásügyet, s így a fegyverrel egybetartott népek összekovácsolásához a katolikus egyház és az iskola segítségét is igénybe tudták venni. „ Egy 1851-es rendelet kimondta, hogy ahol nincs iskola, ott a járási hatóságok építtessenek, ahol pedig romos állapotban van, ott állíttassák helyre. … ahol a község szegény, ott a … földbirtokos tartozik biztosítani az építéshez szükséges anyagokat, a község pedig a fuvart és a napszámot.” [63]

1850-ben azonban a protestáns iskolák nehéz helyzetbe kerültek, mert Haynau felfüggesztette autonómiájukat. Csak akkor kezdhették meg tevékenységüket, amikor az osztrák kormányzat némi engedményeket tett nekik, s ekkor vált a protestáns oktatásügy kiemelkedő alakjává „…Árvay József, az 1868-as népoktatási bizottság későbbi tagja és Gönczy Pál, Eötvös második minisztériumának tanácsosa” .[64] Erre azonban csak akkor kerülhetett sor, amikor I. Ferencz József 1851. december 31-én törvényileg elismerte az „ … egyházat és vallásos társulatot a’ nyilvános vallásgyakorlat jogában…” Ebben az időben a magyar közoktatásügyet gróf Thun Leó közoktatásügyi miniszter irányította Bécsből, és munkásságát az erőszakos germanizálás jellemezte. A népoktatással nem nagyon foglalkozott, a népiskolák felállítását és fenntartását az 1855-ös rendeletével rábízta a községekre. A tankötelezettség ugyan 12 éves korig szólt, de az osztályok számát négyben állapította meg, amit normális esetben 10 éves korra el lehetett végezni.

Az 1855-ben kötött pápai–császári konkordátum minden iskola tényleges irányítását átengedte a katolikus egyháznak, csak a felügyeletet vallotta magáénak. Ez leginkább kimerült abban, hogy biztosította az oktatás tárgyi feltételeit, a tartalmi kérdéseit pedig a katolikus egyházra bízta. Bár az önkényuralom kiépítette célrendszer főleg a magyarok számára erősen negatív volt, az oktatásügyre mégis fejlesztő hatást gyakorolt. "A szigorú rendelkezések nyomán az abszolutizmus éveiben emelkedett ... az iskolák száma (9000-ről kb. 12000-re), sőt a hivatalos statisztikák azt mutatták ki, hogy az iskolát látogató tankötelesek arányszáma a 70 %-ot is meghaladta." [65] Ebben az időben javultak az oktatás feltételei és emelkedtek a tanítói bérek is. Vagyis jó volt a szervezés, a vezetés, de az önkényuralom szelleme megfojtott minden jó törekvést. Ez hamarosan az abszolutizmus válságát eredményezte. A Bach-rendszer bukása után, a felügyelet megszűntével oldódott a légkör, de ennek negatív hatásaként meg csökkent az iskolalátogatók száma. "1861-62-ben Schwarcz Gyula szerint is több száz község bezáratta iskoláját, elkergette tanítóját, s a tanköteles gyermekek seregestől maradtak ki az iskolából, úgyhogy 1863 tavaszán már legalább 100 e-rel kevesebb gyermek látogatta az iskolákat, mint 1859-ben." [66] Az iskola közvetlen irányítója a helyi prédikátor volt. 1858-tól utasításban határozták meg a lelkész iskolához fűződő viszonyát.

„Az utasítás óvja a lelkészeket az uralmi vágytól, a kíméletlen viselkedéstől, arra inti őket, hogy a tanítókat hivataluknak kijáró tisztelettel kezeljék." [67] Az általánosan leírt gyakorlattól Simontornya sem tért el. Az iskolamesterek és a lelkészek többnyire kijöttek egymással, bár néhány feljegyzés pont az ellenkezőjéről tanúskodik. A prédikátorok dolga volt, hogy „…a’mi hibát és hijjánosságot vesznek észre, arról az oskola Mestert meg intsék, de nem a’ gyermekek elött, hn magánossan és mn szelidségel.” [68] A másik, már idézett bejegyzés szerint dolgozott Simontornyán olyan tanító is, aki „… igen Nagy Hunczut …” volt és a parasztokkal szervezkedett „…mindég a Papja ellen.” [69].

Az 1850-es évek végére sor került a református népiskola korszerűsítését célzó szabályzat kiadására is. Megfogalmazója Gönczy Pál volt, aki 1858-ra öntötte végleges formába a szöveget. Eszerint a 7 éves gyerekek először tavasszal mentek iskolába és akkor is csak előkészítésre, szoktatásra. A népiskolák feladatai és célja című fejezet alapelvként mondta ki, hogy a „…helv. hitv. népiskola növendékei a jó erkölcsiség és vallásosságban neveltessenek, polgári kötelességeik teljesítésére és hazaszeretetre buzdíttassanak.” [70]

IV. Oktatásügy a kiegyezés után
1. Az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk

Az 1867-es kiegyezés új távlatokat nyitott minden területnek, így az oktatás ügyének is, bár itt lehetett a legnehezebben változást elérni, mert az még mindig az egyház irányítása alatt állt. "A kiegyezés után br. Eötvös József közoktatásügyi miniszter, mint már 1848-ban is, először a népoktatás ügyét iparkodik rendezni. Így jön létre az 1868. évi XXXVIII. t.-c., a magyar közművelődés egyik legnagyobb jelentőségű törvénye...amivel számos kultúrállamot megelőztünk." [71]

Tartalmát, fontosságát fémjelzi alkotójának országgyűlési felszólalása is: "..A népnek értelmi nevelésében fekszik legbenső meggyőződésem szerint ezen haza egész jövője.” [72]

Ez a törvény kötelezővé tette a mindennapi iskolába járást a 6-12 éves korú gyermekek számára, de "...a tanköteles gyermekek szülői (gyámjai, gazdái) csak annyiban kötelezhetők gyermekeik iskolába járatására, a mennyiben a helybeli iskolákba azok:

· 1-ör beférnek

· 2-or törvény szerint kötelesek volnának járni.

· Egyéb esetekben ... előbb a szükséges iskolák felállításairól kell gondoskodni." [73]

A törvény betartása a községi, állami tanodákra nézve kötelező jellegű volt, a hitfelekezeti iskoláknak pedig iránymutatásként szolgált. Az új iskolák létesítését inkább a községekre bízta, de szabad utat biztosított az új felekezeti és magániskolák szervezésére is. Az új elemi népiskola két tagozatú volt, mert a 6 osztályos mindennapi iskola mellé 3 évig tartó ismétlő iskolát is szervezett, s így a tankötelezettséget kiterjesztette a 14 éves korosztályra is. Az iskolák zömében osztatlan 1 tanítósak voltak, ahol a tanítóra 6 féle korosztályú és fejlettségi szintű gyermeksereg jutott. Ez jellemezte a XX. század első harmadában a simontornyai református elemi népiskolát is.

Fontos kitétele a törvénynek, hogy a felekezeti iskolákat a hiányosságuk miatt háromszori megintés után bezárhatták, s helyére községi vagy állami iskolát állíthattak. Az állami főfelügyelet a tankerületenként kinevezett tanfelügyelő személyén keresztül valósult meg, mert a törvény 14. §-a elrendelte, hogy "Minden hitfelekezetbeli népoktatási tanintézet az állam főfelügyelete alatt áll." [74]

A törvény ingyenes népoktatást is javasolt, de ezt akkor csak a szegényeknél tudták megengedni. Az ingyenes népoktatás megvalósulására még 40 évet kellett várnia a magyar közoktatásügynek.

A törvény a tanítókkal kapcsolatosan is rendelkezett. A 141. §. szerint a tanítás mellett más hivatalt nem viselhettek. Munkájukért cserébe tisztes lakást, negyedholdnyi kertet és készpénz fizetést kaptak. "A tanítók élethosszig választatnak, és hivatalukból csupán súlyos hanyagság, erkölcsi kihágás, vagy polgári bűntény miatt mozdíthatók el… " [75] Ilyesmire Simontornyán nem került sor.

2. A törvény végrehajtásának nehézségei
A népiskolai törvény végrehajtása nem ment egykönnyen. Erről dr. Szenczi László azt írja, hogy a "megye oktatásügye 1868-1876 között gazdátlan, szó sincs a törvény megvalósításáról." [76] Az alispáni jelentések nem foglalkoztak a tanodákkal, a szolgabírák pedig egy-egy látogatás alkalmával az egyházon túl már nemigen jutottak, az iskolák meglátogatását mellőzték. A megyében akkor változott meg a helyzet, amikor az 1876-os törvényben előírt joggal élve önálló megyei tanfelügyelőséget hoztak létre, s élére egy hozzáértő, agilis tanfelügyelőt állítottak Varasdy Lajos személyében. Az új tanfelügyelő "...nem köntörfalazott, a legsúlyosabb gondokat is kíméletlenül a felszínre hozta, s szükség esetén intézkedett, vagy a közigazgatási bizottság intézkedését kérte. Rendszeres jelentéseiben a bizottság elé tárta a tanügyi gondokat. Nem restellt utána nézni a problémáknak…” [77] 1885-ben meglátogatta a simontornyai református elemi népiskolát és állapotáról a következőket jelentette. „ A reformátusok iskolájánál szintén több taneszköz hiányzik. Ezek beszerzése mellett felhivatott az egyházi hatóság az iránt is, hogy a tanterem téli szellőztetésére a kéménybe megfelelő csövet vezettessenek be.” [78] Munkáját nehezítette, hogy feladatához mérten nagyon kevés útiátalányt kapott, így nem tudott gyakran látogatni. A segédtanfelügyelő, Matavovszky Béla volt.

Ekkoriban (1894/95-ös tanévben) jelent meg az öt számjeggyel való osztályozás is. A tanulmányi előmenetel: kitűnő (1), jeles (2), jó (3), elégséges (4), elégtelen (5) volt. Az erkölcsi magaviseletre dicséretes (1), jó (2), tűrhető (3), szabálytalan (4) és rossz (5) minősítést lehetett kapni, a szorgalmat kitartó (1), kellő (2), változó (3), hanyatló (4) és csekély (5) érdemjeggyel bírálták el. 1895-ben rendelkeztek arról, hogy a nagyszünidő július-augusztus hóra essen az 1845 óta tartó augusztus-szeptember helyett. Az 1898/99. tanévtől rendelet írta elő, hogy faluhelyen a szorgalmi idő 8 hónapig tartson. "A tanítás a népiskolákban hétfőtől szombatig reggel 8-tól 11-ig és délután 1-től 4-ig folyt, de csütörtökön szünetelt. " [79]

Wlassics Gyula minisztersége alatt kezdődött el a pontos iskolai adminisztráció megkövetelése, az adatok tudományos gyűjtése és feldolgozása valamint a statisztikai adatok értékelése. Legfontosabb iskolai adminisztrációs feladatok voltak:

· anyakönyvek vezetése és beszolgáltatása,

· felvételi, mulasztási és haladási naplók vezetése, őrzése,

· bizonyítványok kiállítása,

· statisztikai adatszolgáltatás a kiküldött ívek alapján.

A millennium alkalmából néhány év alatt 400 iskolát építettek, és további 1000 állami népiskola megnyitását tervezték.

Az 1905-ös népiskolai tanterv és utasítás az erkölcsi nevelést tartotta a legfontosabbnak, melynek eszköze a vallás, erkölcsi eszménye pedig az isten, a haza, a király szeretete, a becsületes munka és a kötelesség teljesítése volt. Ez egybeesett a református iskolák célkitűzéseivel, de általánosságban is elmondható, hogy a századfordulóra a különböző tantervek hozzávetőlegesen megegyeztek.

4. A református tanügy megújulása
1879-re elkészült a reformált egyházak alkotmánytervezete is, mely foglalkozott a tanítók munkájával, elismerésével is. A 125. §-a kimondta, hogy a lelkészek a „…tanitókat mint a népnevelés terén munkatársaikat tekintvén, irányukban szintén szeretettel járjanak el, őket jóakaratulag tanácsolják és vezéreljék; hivatalos eljárásukat éber figyelemmel kisérjék.”[80] Még ebben az évben megjelent a ref. népiskolai tanterv, az ajánlott tankönyvek és vezérkönyvek.

Az 1888-as jegyzőkönyv még általános óraterveket is közöl, közöttük az egy tanítóval bíró népiskolák óratervét. Ugyanezen kiadvány utolsó lapján egy részletes óraterv-minta is helyet kapott. Hozzávetőleg így taníthattak ill. e minta alapján taníthattak Simontornyán is a XIX. század végén.

1903-ból való a kántortanítók új esküszövege, amit szintén egy jegyzőkönyvből ismerhetünk meg: „Én N. N. esküszöm az élő Istenre, aki … hogy, mint a …i egyházközség törvényesen megválasztott tanítója (kántortanítója, tanítónője), az egyházi törvényekben tisztemre tartozó kötelességeket híven és lelkiismeretesen teljesítem. A gondjaimra bízott gyermekeknek az elemi ismeretekben, jó erkölcsökben, vallásos és egyházias szellemben való vezetésén, előbbre vitelén, buzgó lélekkel munkálkodom. Hivatalos állásomhoz illő tiszta, feddhetetlen életet élni és jó példám által is oktatni és nevelni teljes erőmmel igyekezem. A felettes hatóságok által törvényesen megállapított tantervhez, tantervi útasításokhoz, rendszabályokhoz hűségesen alkalmazkodom. Törvényes előljáróim iránt tisztelettel és engedelmességgel viseltetem. Az egyházközség javát, békességét s a vezetésem alatt álló iskola jóhirnevét, tisztességét előmozdítani, evangyéliomi anyaszentegyházunk alkotmányát, törvényeit tiszteletben tartani és védelmezni kötelességemnek ismerem. Isten engem úgy segéljen!” [81]

Az 1908-as év közgyűlésének anyagát főként a tanítók, tanítónők jogállása, alapfizetése és korpótléka, lakás és személyi pótléka képezte. Ezek alapján „Tanitókul a református egyház népiskoláiban csak feddhetetlen életü, református vallásu, egyházias gondolkozásu és viselkedésü, szakszerüen képzett magyar állampolgárok alkalmazhatók.” A tanítók rendes, ideiglenes és segédtanítók lehettek. Rendes tanítóként csak okleveles egyént alkalmazhattak, akit a presbitérium választott meg élethossziglanra. Segédtanítót csak ott lehetett foglalkoztatni, ahol volt rendes vagy ideiglenes helyettes tanító. Segédtanítót egy állomáshelyen maximum 1 évig alkalmazhattak. Mindezek ismerete azért fontos, mert Simontornyán sok problémát okozott a rendelkezés be nem tartása Kocsis Sándor tanító esetében, de erről majd egy későbbi fejezetben szólok. A 48. §. a tanítók fizetésével foglalkozott: „A tanító fizetését az egyházközség anyagi erejéhez és helybeli viszonyokhoz mérve – az iskolaszék javaslatára – a presbiterium állapitja meg az egyházmegye jóváhagyásával és az egyházkerület megerősitésével. Ez a fizetés bármely foku népiskolában, nem lehet kevesebb, mint a hasonló fokozaton működő állami tanitóké.” A tanítói javadalmazás 1000-1200 koronányi alapfizetést tett ki, ami állhatott:

· készpénzből,

· természetben kiszolgáltatott járandóságból,

· földbirtok jövedelméből,

· szolgálmányokból.

Minden tanító igényelhetett korpótlékot is, ha megfelelt a kritériumoknak:

· 5 évi szolgálat után 200 K

· 10 „ további 200 K

· 15 „ „ 100 K

· 20 „ „ 100 K

· 25 „ „ 200 K

· 30 „ „ 200 K

· 30 évi szolg. után össz.: 1000 K

Ha az egyházközség akár az alapfizetést, akár a korpótlékot nem tudta fizetni, a felsőbb egyházi hatóságok jóváhagyásával államsegélyért folyamodhatott. Ez azonban az állami beavatkozás lehetőségét rejtette magában, s ha egy mód volt rá, nem éltek vele.

A lakáspénz akkor illette meg a tanítót, ha nem tudott az egyházközség tisztességes lakást biztosítani. Ennek mértéke 200-600 K között mozgott, és erre is lehetett állami segélyt igényelni.

A személyi pótlék csak azoknak a tanítóknak járt, akik legalább 12 évig működtek egy helyen, és a népnevelés szolgálatában kitűnő eredményeket értek el. Ennek mértéke 200 K lehetett. A készpénzfizetések havi vagy negyedévi előleges részletekben kerültek kifizetésre.

Ugyanitt olvasható az iskolai rendről és fegyelemről szóló előírás is. A tanító „…szigorúan felügyel arra, hogy a gyermekek az iskolában pontosan és tisztán jelenjenek meg…” A tanítónak igyekeznie kell „…lélektani alapokra fektetett oktatásával, helyes tanitási módszerével a gyermekek figyelmét lekötni, a kihágásra vezető alkalmat előrelátásával és okos intézkedéssel megelőzni.” Érdekes a büntetés fokozatainak ismertetése is: „…szelid figyelmeztetés, komoly tekintet, megintés magánosan, nyilvános megintés, komoly megfeddés, előléptetés vagy jutalmuk megvonása, kiállítás a padból.” [82]

4. A református iskola és hitfelekezet vagyoni és létszámhelyzete a századfordulón
A XIX. század végén a református egyház komoly anyagi gondokkal küzdhetett, mert mindennaposakká váltak a segélykérő folyamodványok ill. a községtől és a község lakosaitól érkező adományok. Íme néhány segélyre vonatkozó forrás:

· „…Simontornya … temploma javítására segélyeztetik … 300 forint” [83]

· „Fried Bernát izraelita oly czélból hagyott végrendeletileg, hogy annak kamatjából szegénysorsu ref. vallásu iskolás gyermekeknek kézikönyvek vásároltassanak … 50 frt” [84]

· „Simontornyán a ref. egyház szegény gyermekeinek segélyezésére a polgári község adott … 9 frt” [85]

· Egy névtelen jóltévő ugyanarra … 3 frt” [86]

· „Takács István r. cath. vallásu volt biró hagyott az egyháznak … 20 frt” [87]

· „Simontornyán Szabó István ágost hitv. hagyott … 100 frt” [88]

· „Takarékpénztár iskolai czélokra adott … 15 frt” [89]

· „Simontornya kér 1000 frtot. Minthogy temploma teljesen megrongálva van, és közel áll a rendőri tilalom alá jutáshoz, ennek jó karba állitására kéri a segélyt…” [90]

· „Simontornya 2000 frt szükségletet jelentett. A kerület 1000 frt adhat.”[91]

· „Csikesz József nyug. tanító ajándékot 2.-Frt-t adott az egyházközségnek” [92]

Egészen megdöbbentő a támogatók nagy száma, s még inkább a hovatartozásuk. Hogy a nyugalmazott református tanító érzi az eklézsia baját, természetes, még akkor is, ha mindig alulfizetett volt, de hogy egy emberként álljon mögé zsidó, katolikus vallású, az már nem mindennapi. Nem véletlenül hálálkodik Nagy Lajos lelkész az összefogásért.

A református irattár egyik kincse az I. Ferencz József császárhoz írt könyörgő levél:

„Császári és Királyi Apostoli Felség!

Legkegyelmesebb Urunk!

…Királyi Felséged atyai szíve az egyházi és iskolai czélokra segélyért folyamodók esdő szavai előtt nem maradt hidegen soha, ’s nem fog maradni a jövőben sem: mély tisztelettel alolirottak … simontornyai evang. reformált egyház elöljárói jobbágyi hódolattal borulunk le Királyi Felséged atyai szive előtt ’s roskadozó templomunk a közeljövőben elkezdendő újra építésére kegyes segélyéért esedezünk.” [93] Egészen csodálatos módon sikerült a református templom újjáépítése. Nagy Lajos református lelkész az „Üdv az Olvasónak!” című munkájában leírta az építkezés körülményeit, és lejegyzett mindenféle aktuális dolgot, mielőtt elhelyezték volna azt a templomtorony gombjába. Megható volt olvasni az 1893. szept. 1-én leírt gondolatokat, amik célzottan az utókornak szólnak. 1881-ben „… az országos domesztika 1000 o.é.ft adománya segélyével 1875 o.é.forintért renováltuk templomunkat és tornyunkat. Az ajándékozott ezer forint mellé ’a simontornyai lakosok nemzeti és vallás külömbség nélkül adományoztak 875 ftot. Igy tudtuk a templom és torony összes tetőzetet teljes mértékben újítani ” Beszámol a község lakosságáról, de arról is, hogy a református tanító, Csikesz József 52 nebulót oktat szerény iskolájában. Leírja a terméseredményeket (a szőlőt elpusztította a filoxéra), sőt a bor árát is. Nagyon gyors volt a felújítás: 1893. július 1-től október 15-ig tartott. Egyik legfontosabb sora: „Simontornyán a vallási béke zavartalan a felekezetek között.” A befejező sorai a késői olvasóhoz szólnak, s mint már említettem, igen meghatóak: „Mikor majd e sorok nap világot látva kezedbe kerülnek, bizonyosan másként lesz minden! Mint a most élő buzgó hívek, úgy te is légy hű hazádhoz, egyházadhoz!! Isten áldása legyen a hazán, az egyházon ’s a jövő gyermekein!”

A Protocollum szerint a „…templom 125 éves fennállásának alkalmán építették őseink a mai tornyot 1893-ban az addigi kupolás forma helyett a karcsu alakot választva. – A régi tornyon kétfejű sasos címer volt. Id. Nagy Lajos 1893-ban volt lelkipásztor az egyház történetének vázlatát az ünnepélyre összeállította s felolvasta.”

1887-től igen szép számmal maradtak meg adófőkönyvek és elszámolási iratok. Ezekből megtudhatjuk a gondnokok, lelkészek, tanítók nevét, s azt is, hogy egy-egy évben mekkora összeget fordítottak az iskolára. Álljon itt példának az 1888. évi számadás néhány adata, melyet Szakál Péter gondnok készített Id. Nagy Lajos lelkész idejében. A tanító a már fent említett Csikesz József volt.

· Egy üveg tintára az iskola számára -.40

· Iskola körügyelő ellátására -.50

· Tanítói szőllő hordásért 1.20

· Iskola kájha javításért -.20

· Iskola kémény igazításért -.20

· Iskolás gyermekek számára tintáért -.90

· Krétára az iskolás gyermekek számára -.20

· Tanítói conventióba 22.-

· „ /: fübér :/ 8.- [94]

Az iskola felszerelésére, taneszközökre fordított összeg elenyészően kevés.

A református kántortanító járandósága 1893-ból töredékesen maradt fenn, de a legfontosabb adatok így is leolvashatók:

· 2 szobás tanitói lakás

· házikert 246 ? -öl istálló és sertés ólak

· 3 hold 370 -öl szántóföld

· 500 ?-öl szántóföld

· 1065 ?-öl szőllőföld

· az uradalomtól 5 méter tüzifa

· a községtől 1 szekér széna [95]

Ennél többet az 1898-as kimutatás sem tartalmaz. Ott az összes haszonélvezeti föld: 4 hold 581 ?-öl (vagyis a fentiek összege).

A simontornyai református iskola vagyona ugyanekkor:

Ingatlanok:

· az iskola épülete, 1 tanterem

· 418.sz. tanítói lakás udvarral (620. hrsz.)

· 246 ?-öl házi kerttel (621.hrsz.)

· 3 hold 874 ?-öl szántóföld a rózsaberekben (1035.hrsz)

· 1065 ?-öl szőllő föld

· 1 hold 433 ?-öl forgó föld

· 500 ?-öl szántóföld a Forgóban (3713 hrsz.)

· kert /:faoskola:/ a székeli szigetben (3080 hrsz.) [96]

Ingóság – felszerelés, de a részletezése sajnos olvashatatlan.

Az 1902 – 1911 közötti kötvényekből, amit az Adriai Biztosító-Társulatnál kötöttek 800.- korona értékben, kiderül az iskola állapota is. Ezek alapján a kántorlak és az iskola „…vályogból épült …” [97]és nádból készült a teteje. Egy későbbi biztosítási leírásból kiderül, hogy az iskola és a kántortanítói lakás az Iskola u. 419. számot viselte. Természetesen mindkettő vályog falú és nádfedelű volt. Az épület hossza 8.5 m, a szélessége 4 m, a mennyezete fából, a kéménye téglából készült, és csak a tetőzetére kötöttek biztosítást 2000.- K értékben.

Időközben elkészíttették a simontornyai Lőwy Mór Fiai építési vállalattal a tanítói lakás és az egytantermes iskolaépület átalakítási tervét is. (8. sz. melléklet) A tervek nagyon korrektek voltak, de mindvégig csak tervek maradtak. Érdekes látni, hogy csak 1 tantermet terveztettek a kb. 80 fő befogadására, vagyis nem gondoltak a teljes osztatlanság megszűntetésére. Ez a XX. század elejére már korszerűtlenné vált, de sem az anyagi, sem a politikai helyzet nem kedvezett az iskolafejlesztésnek.

Sőt 1910. január 12-én kérvényt nyújtott be a református iskolaszék a m. kir. vallás és közokt. miniszter úrhoz, s a következő taneszközöket kérte:

· 1 drb számológépet

· 1 „ métermértékgyűjteményt

· 1 „ víztartókádat

· 1 „ üvegtölcsért

· 2 „ csigát

· 1 „ kalmármérleget

· 1 „ közlekedő edényt

· 1 „ rézgolyót karikával

· 1 „ hőmérőt

· 1 „ gőzgép faliképet

· 1 „ síktükröt

· 1 „ gyűjtőlencsét állványon

· 1 „ prizmát

· 1 „ mágnespatkót

· 1 „ üvegrudat, kaucsukrudat stb.

· 1 „ Óvakodjunk a szeszes italoktól faliképet

· 1 „ szivattyús – nyomós kutat

· 1 „ Magyarország térképét

· 1 „ földgömböt [98]

Mindezekből kiderül, hogy mi volt az elvárás az iskolákkal szemben ill. az is, hogy mennyire nem felelt meg a követelményeknek a helyi református népiskola. A kérvényhez csatolniuk kellett a politikai község igazolását is az eklézsia szegénységéről. (9. sz. melléklet)

Egy 1910-ben kelt levél arról tanúskodik, hogy az 1908. évi XLVI. tc. (a népiskolai oktatás ingyenessége) előtt a református iskola minden gyermektől 80 fillér fűtőpénzt és 6 fillér seprű pénzt szedett. Ezek megvonása miatt a miniszter úrhoz fordultak a kiesett összegért, vagyis összesen 58 korona 40 fillér fűtőpénzért és 4 korona 38 fillér seprű pénzért.

Ezek bizony árulkodó jelek, jól mutatják a református egyházközség nehéz anyagi helyzetét.

V. A modern XX. század
1. Az új népiskolai tanterv
1908. szeptember 22-én Pápán a Dunántúli Református Egyházkerület elfogadta népiskoláinak új tantervét.

Tantárgyai a következők voltak:

· I. Hit- és erkölcstan I-VI. osztály + ismétlő osztályok

· II. Beszéd- és értelemgyakorlatok I-II. osztály

· III. Magyar nyelv I-VI. osztály + ismétlő osztályok

· IV. Földrajz III-VI.

· V. Polgári jogok és kötelességek V-VI. osztály + ismétlő oszt.

· VI. Mennyiségtan I-VI. osztály + ismétlő osztályok

· VII. Természetrajz V-VI. osztály

· VIII. Természettan V-VI. osztály

· IX. Gazdaságtan V-VI. o. (fiúk – leányok külön) + ism. oszt.

· X. Ének I-VI. osztály

· XI. Rajzolás I-VI. osztály

· XII. Kézimunka I-VI. osztály + ismétlő iskola

· XIII. Testgyakorlás I-VI. osztály (fiúk – leányok külön)

Közre adtak több óratervet, közöttük az egy tanerős osztatlan népiskolák óratervét is. (10. sz. melléklet)

2. Kocsis Sándor néptanító ügye
A református népiskola 1893-ban új tanítót kapott Kocsis Sándor személyében. Ő váltotta a nyugdíjba vonult Csikesz József kántortanítót, aki hihetetlen hosszú ideig, összesen 30 évig tanított Simontornyán. Működésével elégedettek voltak, s mint az imént láttuk, még nyugdíjas korában is támogatta egyházát.

Kocsis Sándor, az új tanító úr fiatalabb korában, talán 1804-06-os évek környékén, amikor még mindenki elismerően, dicsérő szavakkal mondott véleményt pedagógiai munkájáról.

A tanítványok ünneplő ruhában felöltözve álltak-ültek a kamera elé. A mellette ülő lelkész minden bizonnyal Id. Nagy Lajos tiszteletes úr lehetett.[99] Utóda már több problémát, és az évek múltával egyre több problémát okozott az egyházközségnek. 1898. június 15-én Id. Nagy Lajos lelkész és Verebi János gondnok egy levéllel fordult a kultuszminiszterhez, hogy „…Kocsis Sándor tanító 5. éve után járó korpótlékot az állampénztárból kegyesen méltóztassék kiutalni.” Mindent mellékeltek hozzá (24 db), csak Kocsis tanító úr oklevelét nem, mert tudomásuk szerint „…anyagi szegénység miatt nem szerzett meg eddig …”, de megígérte nekik, hogy amint anyagi helyzete megengedi, az oklevél megszerzését legfontosabb kötelességének tekinti. A továbbiakban méltatták a tanító úr munkáját „…Ma is jeles osztályzat van neve után jegyezve az iskolai jegyzőkönyvben”[100], s minden lehetséges indokot felhoztak az állami segély elnyerése ügyében.

Az utóbbi megállapításuknak ellent mond egy levéltári forrás. 1899. november 6-án a Tolnavármegyei Közig. Biz. kereste meg levéllel Szász Károly református püspök urat (és a királyi tanfelügyelőt is) azzal a problémával, hogy Kocsis Sándor a simontornyai református iskolában úgy tanít, hogy összesen „…képezdei tanfolyamoknak csak egy évét végezte be…”, így természetesen nem tud kellő eredményt felmutatni „…mi által az ifjuságnak hátramaradása idéztetik elő.” [101] Az egyházi hatóságok, hogy némileg törvényesítsék Kocsis Sándor működését, olyan jogosítvánnyal ruházták fel a tanítót, ami biztosította számára az egy helyben maradást. Komolyabb megoldásra még 5-6 év múlva sem gondoltak, mert a királyi tanfelügyelő az 1905-ös látogatásáról a következőket jelentette: „Meg kell azonban említenem, hogy Kocsis Sándor simontornyai ev. ref. tanító többszöri sürgetésem dacára oklevéllel még most sem bír…” [102]

1907-ben kénytelen-kelletlen, de a mezőföldi református egyházmegye is foglalkozott az üggyel. Szűcs Dezső esperes úr vázolta fel az 1907-es tényállást:”A mi egyházi törvényeink is, jelesül a VI. t.-cz. 25. §-a világosan kimondja, hogy rendes tanítókul csak okleveles egyének alkalmazhatók. E törvény értelmében … Simontornya köteles lesz tanitói állását okleveles egyénnel betölteni. Simontornya tanitója, tekintettel arra, hogy 37. év óta már tanitó, a Nagymélt. v. és k. minister urhoz folyamodott, továbbtanithatási engedélyért, ezért Simontornya felfüggesztheti az eljárást az ideig, míg kérvénye elintézést nyer.”[103]

1908-ra a helyzet nem változott ill. az egyházi hatóságok szerint igazságtalanság érte mind a református tanítót mind a hitfelekezetet. Az esperesi jelentésben ez így nyert megfogalmazást: „…Nem hagyhatom … megemlités nélkül azt a megbotránkoztató ügyet, miszerint Tolnavármegye k. tanfelügyelősége, dacára hogy Kocsis Sándor simontornyai ref. tanitó helyhez kötötten ugyan, de véglegesen jogositva van a tanitásra; őt az ottani gazdasági ismétlő iskolánál nem engedi alkalmazni; ref. vallásu gyermekeink pedig a hozzájuk betolakodó fanatikus barát által vallásukat illetőleg folytonosan gunyolódásnak; sőt durva sértésnek vannak kitéve, pedig vallás-tanitási órán róm. kath. lelkész előtt növendékeink nem is tartoznak jelen lenni!” [104] Úgy döntöttek, hogy nem hagyják annyiban a dolgot, és élnek a feljelentés lehetőségével. Ennek eredményéről azonban nem találtam forrást sem a helyi, sem a levéltári anyagban.

1910-ről maradt viszont egy érdekes tanfelügyelői jelentés, ami nemcsak a református, hanem Simontornya egész oktatásügyét feltárja. Tihanyi Dezső kir. tanfelügyelő igen sokat látogatott (1 hónapban akár 20 iskolát is), de ezek a vizsgálatok –véleményem szerint- nem lehettek elég alaposak, mert jelentésébe szerepel „Az elért eredményt jónak találtam”[105] bejegyzés. A tanfelügyelő úr megvizsgálta a simontornyai analfabéta hallgatók tanfolyamát, a katolikus népiskolát, a református népiskolát, a magán elemi iskolát és a községi gazdasági fiú ill. leány ismétlő iskolát. Ezek szerint kihagyta a biztosan létező zsidó iskolát ill. véleménye szerint hat helyen folyt oktatás Simontornyán. A református tanító természetesen még mindig Kocsis Sándor volt, csak ezek szerint nem került szóba az iskolai végzettsége.

A tanító úr 1898-ban (45 évesen) ígérte meg lelkészének, hogy befejezi tanulmányait, ehhez képest 1911-ben (58 évesen) még mindig képesítés nélküli, pedig egy 1907-es rendelet előírta, hogy az oklevél nélküli tanítók vizsgakötelezettségét. Helyzetét tovább rontotta kezdődő szembaja, mely arra ösztönözte, hogy kérje nyugdíjaztatását. Jól látta, hogy a munkája után járó nyugdíj összegéből nem tud megélni, ezért magához I. Ferencz Józsefhez fordult egy alázatosan könyörgő levéllel. (11. sz. melléklet)

Kérelmét támogatva írt a császárnak Szűcs Dezső egyházmegyei esperes úr is: „…Szemgyengülése miatt kevésbé, de főképen az országos törvény rendelkezése folytán oklevél nélkül nem folytathatja tovább hivatalát. Mint 58 éves – 4 kiskorú gyermek atyjának,- 200 korona évi nyugdíjjal megelégedni , s ez éhenhalás ellen pedig koldulnia kell.” [106]

Hamarosan kiderült, hogy törvény szerint Kocsis Sándor sem rendes, sem segéd, sem ideiglenes tanítónak nem tekinthető. Mindezt Joó András lelkész úr írta az esperes úrnak egy 1912. április 9-én kelt levelében. Ebből az is kiderül, hogy új helyettes tanító dolgozik a református iskolában, s nem is eredménytelenül:”…már is észlelt tanitásbeli sikerére, a midőn a II-IV osztból kiválogatott mintegy 20 növendég már ír olvas (előző évben még ezt sem tudták, ezért zugolódott a nép).” [107] A plébános levele egy kissé indulatos, mert Kocsis tanító úr problémájának megoldását a nyakába varrták, pedig ő volt az egyetlen, aki egyáltalán nem tehetett semmiről. Annak idején nem ő alkalmazta Kocsis Sándort, megörökölte elődjétől a tanítót is és az akkut helyzetet is. Szűcs Dezső esperes érzékelte a lelkész úr haragját, ezért írta válaszul 1912. május 28-án a következőket: „...A Kocsis S. ügyétöl szeretnék megmenekülni. – Mindketten hol eszünkkel, hol szívünkkel gondolkozunk, - ezért nem történik meg a rideg intézkedés. – Én is hivatkozhatom … Tisztelendő úr leveleire, melyekben a tanító úr s családja iránti könyörületről irt. Fáradozott igen sokat a felség folyamodás körül, részben velem is.” [108] A továbbiakban kifejtette, hogy a miniszteri jogosítvány miatt nem lehet eldönteni, hogy annak birtokában Kocsis Sándor bármikor elbocsátható ideiglenes tanítónak minősül-e, vagy más megítélés alá esik. Ha nem elbocsátható „…egy évi ellátása jár (VI. 31.§)” [109] További tanácsa, hogy a simontornyai gyülekezet kérjen állásfoglalást a megyei közgyűléstől „…megindokoltan arrol, hogy a jogositvánnyal biró, nem okleveles,- tanitani már nem képes tanítóval szemben mi kötelessége és mi joga van az egyháznak?” [110] Nem sikerült nyomára bukkanni a megye állásfoglalásának, de az is előfordulhat, hogy a hitfelekezet nem is kért ilyen segítséget. A legmegnyugtatóbb elintézési mód mindenki számára a nyugdíjaztatás lett volna, valamilyen elfogadható összeggel. Babay Kálmán lelkész, a tanügyi bizottság elnöke 1912. október 15-én Simontornyára írt levelében nyomatékkal felhívta az érintetteket, hogy „…most már haladéktalanul – 2 nap leforgása alatt – készítsék el a Nagymélt. Vallás- és Közoktatásügyi Minister Úrhoz intézendő kegyelmi nyugdijt – 600 kor – kérő folyamodásuknak kérvényét s azt benyujtás végett püspök úr Ő méltóságához küldjék el.” [111] 1912 őszére rosszul alakultak a dolgok, mert a miniszteri leirat a tanító úr végkielégítéséről, s nem a nyugdíjaztatásáról szólt. Az esperes úr fájlalta is a dolgot, mert „…600 korona nyugdíjjal biztattuk meg a szegény öreg tanitót és ez ígéret hatása alatt volt hajlandó Kocsis úr nyugdijaztatását kérni az egyházi vezetőséggel együtt. Ki az önmaga és családja iránt hanyag tanitó eleget csalta önmagát, én nem adok tápot azon támadható véleményének, hogy mi megcsaljuk. Ilyen értelemben írok Püspök úrnak a 200 korona nyugdijpotló segélyért méltóztassék a kérvényt beadni..” [112] Szűcs Dezső esperes úr annak is hangot adott levelében, hogy ameddig nem intéződik el a tanító ügye, biztosan talál néhány pártfogót, akik szamaritánusi érzéstől vezettetve segítséget nyújtanak nehéz helyzetében.

Kocsis Sándorné hamarosan könyörgő levéllel kereste fel az egyházat, hogy a már egy éve betegszabadságon lévő férjén segítsen. Az esperes úr a javaslatát egy kérdő mondatban fogalmazta meg: „…a folyó évi termés hasznát át lehetne-e adni a szegény családnak?” [113]

Ezután ill. már ezzel párhuzamosan indult el egy lavinaszerű folyam a kántortanítói fizetéssel kapcsolatosan, amiről később még részletesebben szólok. A lényege, hogy annak idején Kocsis Sándor nagyon kevés fizetést kapott, mert amikor „…1894 ben beállított rendes, még inkább helyettes tanitó oklevél nélkül nem jajonghatott, hogy a valóságos fizetés az 580 kor.” [114], s nem a feltüntetett, később átírt 766 korona. (A javadalmazását később megpróbálta helyesbíttetni Kocsis tanító, de nem sikerült.) Egy dolog egészen biztosnak tűnik, hogy ez a javadalmazás akkoriban mindkét félnek megfelelt, mert a egyházközségnek kevés volt a pénze, a tanítónak meg az iskolai végzettsége. Igaz, egy fontos előírásról megfeledkeztek, és megtörtént az a hihetetlen dolog, hogy Simontornyán több mint egy évtizedig „helyettes” tanító működött. Ő irányította az 500 lelkes gyülekezet 50-80 fős gyermekseregét.

Az 1912. július 11-i jegyzőkönyv egy álláspontbeli ill. állapotbeli változást rögzített:

· Kocsis Sándor visszahelyezését kérte javadalmazásába,

· 1912-13. iskolai évre Becságh Géza oklevél nélküli tanítót bízták meg a helyettesítésével.

„A közgyülés Kocsis Sándor simontornyai ideiglenes tanitó további alkalmaztatását függővé teszi attól, hogy a tanitó törvényhatósági orvosi bizonyitványnyal igazolja, hogy szembetegsége annyira megszünt, hogy tanitói kötelezettségének eleget tehet. Szem orvosi bizonyitvány a tanév megkezdése előtt az esperesnek bemutatandó. … Kocsis Sándor tanitót további időre is alkalmazhatja mindaddig, míg tanitói kötelességének eleget tud tenni, vagy időközben végkielégitésben nem részesül a beterjesztett kegyelmi kérvénye alapján.” [115] Vagyis Kocsis Sándor rendes nyugdíjaztatását nem sikerült elfogadtatni a minisztériummal, az egyházközség 1 éven túl már nem akarta vállalni a betegeskedő tanító ellátását ill. sokan megkérdőjelezték a tanító betegségének súlyosságát, valódiságát. A simontornyaiak egy 11 oldalas iratban összegezték véleményüket, s juttatták el az egyházi hatóságokhoz. Leglényegesebb pontjai segítenek abban, hogy tisztán láthassuk az áldatlan helyzet kialakulásának okait és következményeit.

· „Kocsis Sándor úr 1871 előtt, csupán egy képezdei évvel próbálkozott, az sem sikerült. Minden ezzel ellentétben tanusított szorgalma dacára is első kötelessége lett volna saját jó felfogandó jövője érdekében oklevelet szerezni, hogy öreg korában szerzett családjának kenyeret nyujthasson…” [116] Vagyis az egyházköz-ség elismerően szólt a tanító kezdeti szorgalmáról, de ugyanakkor bírálta felelőtlenségét.

· Az 1910/11. iskolai év a szülők mélységes felháborodásával végződött, mert elégedetlenek voltak a tanítás eredményével.

· „A presbiterium egybehangzó véleménye … Kocsis Sándort semmi esetre sem óhajtja az 1912-13 tanévre még kevésbé még öt évig tanítóul megtartani.” [117]

· Idézték az 1895. 14. sz. egyházmegyei jegyzőkönyvet, amely bizonyítja, hogy a presbitérium nemigen szólhatott bele Kocsis Sándor alkalmazásába: „Jelenti esperes, hogy Simontornyán, ott nem lévén rendes tanító, Kocsis Sándor képezdei tanfolyamot tanult egyént alkalmazta helyettes tanítóul. Helyeslő tudomásul szolgál.” [118] A református tanügyi törvények szerint a helyettes ideiglenes tanítóról a presbitérium dönthet, fel is mondhat neki. A bökkenő csupán annyi, hogy ezzel a jogával eddig nem élt. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a fenti idézet utolsó sora nem úgy hangzik, mintha ezt bármikor megtehette volna. A tárgyalt időben viszont úgy tűnik, hogy a „kálvini nyakasság” kerítette hatalmába simontornyai presbitereket.

· Kocsis Sándor simontornyai tanításának összes jogcíme a következő leírt mondat: ”…a helyhez kötött tanítási jogosítványt megadom …”,[119] vagyis helyettesként nem kellett évről évre odébb állnia.

· A továbbiakban leszögezték, hogy a 70-80 református növendéknek nem is annyira az oklevélre lenne szüksége, hanem a tanító erőre, a tanító képességre, de ezzel az öreg tanító már nem rendelkezik.

· Az 1912/13-as tanévre ismét Becságh Gézát szerették volna megválasztani, mert elégedettek voltak munkájával.

Szűcs Dezső esperes leveléből kitűnik, hogy akceptálta a presbitérium véleményét. Végiggondolta az összes megoldási lehetőséget és elküldte Joó András lelkész úrnak Simontornyára:

· A nyugdíjintézetnél nem tudott segíteni sem ő, sem a konvent Kocsis Sándor ügyében.

· Javaslatot tett egy körlevélre, melynek segítségével néhány évig talán lehet segélyezni a tanítót. „A segély az asszony kezéhez … adatnék, mert az öreg elköltené magára.” [120]

· Ajánlotta a kis gyermekek árvaházi elhelyezését.

· Felvetette a tanítóné munkába állásának lehetőségét (házvezetést, főzést stb.).

Joó András tekintélyt parancsoló, igazságkereső, de nagyon meleg szívű lelkésze lehetett a református hitgyülekezetnek. A keze nyomát őrző levelek arról tanúskodnak, hogy a végsőkig kitartott igaza mellett: cáfolt, vitatkozott, érvelt, de sosem feledkezett meg küldetéséről, hivatásáról. Vagyis emberként mindig támogatta Kocsis Sándor ügyét, még akkor is, ha lelkészként a gyülekezet érdekeit kellett szem előtt tartania. Az eklézsia nem tudott pénzt adni a tanítónak, de Joó András minden követ megmozgatott, hogy némi alamizsnához juttassa őt. Ezt bizonyítja egy 1913-as levele is, amit a minisztériumhoz címzett. Írása nem nélkülözte az olyan retorikus elemeket sem, amelyek segítettek hatásosabban ábrázolni a tanító tragikus helyzetét. „…1875 től bolyong a tanítói pályán … 1894-ben kiköt oklevélnélküli állapotával Simontornyán … ahol egészen 1913. aug. 31ig tanít egyfolytában mindvégig oklevél nélkül. Legutóbbi években részint gyengülése részint diploma nélküli volta miatt a tanítói pályától való megvállással kell foglalkoznia … De milyen válás! 43 évi tanítás után királyi kegyelemből évi kettőszáz korona, a koldusénál is kisebb falat!!!”[121] Ebből a levélből derül ki, hogy Kocsis Sándor csak 51 éves korában nősült meg, elvett egy kétgyermekes anyát, s gyorsan született még két közös gyermekük. A lelkész kimutatta, hogy a napi 1 főre jutó jövedelmük 10 és fél fillér, ami majdnem semmire sem elég, de az egyház olyan szegény, hogy nem tud segíteni. A minisztériumtól 2-300 korona évi segélyt kért volt tanítója számára. Ugyancsak ebből a levélből derül ki, hogy minden lehető fórumon szót emelt Kocsis tanítóért, még Tisza Istvánnak is írt, de eredményt nem ért el. Viszont első alkalommal találunk utalást arra, hogy a császári segítség megérkezett 200 korona képében.

1913-ban két lemondó nyilatkozatot látott el kézjegyével a hányatott életű tanító.

· Április 20-án „…végkielégittési Kérvényem elintézése után a simontornyai református tanitói állásról lemondok” [122]

· December 18-án egy nyugta alapján 237 koronát kapott az „…1912-913 évi tanitói föld árendája cimén azon megjegyzéssel, hogy ezzel az egyháztól többé semmit sem követelek, teljesen kivagyok fizetve.” [123]

A Kocsis ügy egyáltalán nem egyszerű megoldásáról egy esperesi jelentés nyomán szerezhetünk tudomást. Ezek szerint 600 korona végkielégítést kapott az oktatási kormányzattól és évi 200 korona kegydíjat az országos tanítói nyugdíjintézettől.

Kocsis Sándor aláírásával utoljára egy 1915-ös nyilatkozaton találkoztam. Ugyan egyszer már elismerte, hogy a helyi református egyházzal szemben semmilyen követelése nincs, ez az irat arról árulkodik, hogy erről megfeledkezett. „Alúlirott hitelesen kinyilatkoztatom, hogy a simontornyai református egyházközség részemre a szőlőtelepítési váltság dijat is megfizette, igy a simontornyai református egyházközségen semmi néven nevezendő követelésem nincs.” [124]

Később még kétszer találkoztam Kocsis Sándor nevével 1916-ban.

· Először akkor, amikor Nagy Béla segédtanfelügyelő kiutaltatott számára „…100 K nyugdíjpótló államsegélyt…” [125]

· Másodszor egy 1916. febr. 28-án kelt levélben, amelyet Köblös Samu református főgimnáziumi igazgató írt Hajdúböszörményből, a Református Bocskay-Főgimnáziumból a simontornyai lelkésznek. Ebből megtudjuk, hogy ifjú Kocsis Sándor, aki a gimnázium tanulója volt, a négy legfontosabb tantárgyból elégtelen érdemjegyet kapott. „…a nagyon gyenge alaphoz még a kellő szorgalom sem járul - a gyermek az intézetben a legutolsó helyen áll tanulás dolgában. … Szíveskedjék Kocsis Sándor szüleivel tudatni, hogy a jövő évre Sándort nem áll módunkban felvenni. … sajnáljuk szívből a szülők helyzetét, de … nekik is be kell látniok, hogy intézetünknek nem az a célja, hogy a gyenge és ismétlő tanulók számát szaporítsa s ezzel a törekvő árva gyerekeket szoritsa ki kebeléből.” [126]

Kocsis Sándor utóda egy kis időre Becságh Géza helyettes tanító volt, aki a bérét nem kaphatta meg idejében, mert egy presbitériumhoz írt levelében a következő olvasható: „…Tehát kérem a nagyt. és mélyen tisztelt presbitériumot, legyen méltányos és ne hozzon engem abba a kellemetlen helyzetbe, hogy szolgabíróság utján szerezzek érvényt jogos követelésemnek ami így legalább ¼ vagy ½ évi fizetés megadására kötelezné a presbitériumot, illetve az egyházat.” [127] Az ő ténykedése arra az időre esett (1912/13. tanév néhány hónapjára), amikor egy hirtelen mozdulattal visszahelyezték Kocsis Sándort állásába, ő pedig egyik napról a másikra fizetés és munkahely nélkül maradt. A másik ideiglenes tanító Futó József tanítóképezdei növendék volt, akit az 1914/15-ös iskolai évre alkalmaztak.

3. Az I. világháború idején
1914-ben véget értek a "boldog békeidők". A szarajevói merénylet okán Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia elkezdte a háborút, ami 5 évre meghatározta mind a pénzügyi, mind az oktatásügyi politikát az ország minden településén, így Simontornyán is. Szinte a háború első napjától kezdve rendelkezünk helyi adatokkal. Eszerint a református egyház a következő pénzügyi alapokkal rendelkezett:

· „temetőalap 444.63 K

· sírhely-alap 197.02 K

· énekkar-alap 208.03 K

· istálló-alap 153.07 K

· egyházfenntartási alap 55.56 K

· szegény-alap 102.50 K

· iskolai könyvtáralap 69.36 K „ [128]

Itt olvasható az is, hogy 1915. szeptember 1-től okleveles rendes tanítót akarnak alkalmazni Simontornyán.

Az 1914-es Egyetemes konvent ülésén az 1913. évi XVI. tc.-re válaszolva felsorolták a református tanítók sérelmét. „… a nem állami tanitók s így első sorban a református tanítók hátrányára a javadalmazásban lényeges eltolódások támadnak … hiszen az állami tanítókra nézve az előléptetési ciklusok kedvezőbbek; a lakbérük a fizetési osztályok szerint emelkedik; élveznek az arra jogosítottak családi és igazgatói pótlékot; a kántori, vallástanítói teendők ellátásáért külön díjazásban részesülnek, ami bizonyos körülmények szerint évi 1000-1500 koronával több javadalmazást biztosít az állami tanítóknak.” Ehhez még hozzájárult az a sajnálatos tény is, hogy a református tanítót megillető borjárandóság (Simontornyán 108 korona) 1886 óta (a filoxéra pusztítása miatt) beszedhetetlen.

Időközben új lelkészt kapott a simontornyai református egyházközség Bózsa Sándor személyében, aki rendes szolgálati idejét 1914. június 7-én kezdte el. Rögtön szembetalálta magát egy háború okozta problémával, Futó József helyettes tanító berukkolásával. (Dr. Kiss István krónikája szerint a fiatal tanító hősi halált halt az I. világháborúban.) 1914. októberétől így Bózsa Sándor lelkész úr volt kénytelen tanítani egészen 1915. októberéig. Legalább is a pénztári napló adatai ezt bizonyítják, mert a havi 47 korona 73 fillér tanítási díjat a lelkész úr nevére állították ki.

Az új tanító, Lázár Lajos 1915. október elején érkezhetett. Erre utal az a közgyűlési jegyzőkönyv, ami szerint „A simontornyai egyház presbitériuma 1915. évi szeptember hó 14-én tartott gyűlésében az egyházközség kántortanítójának pályázat útján egyhangulag Lázár Lajos felsőszénégetői kántortanítót választotta meg.” [129] Fennmaradt Lázár Lajos díjlevelének másolata is, így láthatjuk, hogy konkrétan miből tevődött össze a református kántortanító jövedelme a XX. század elején. (12. sz. melléklet) Érdekes, hogy a borkollekta 108.- koronás összegét még mindig szerepeltették a javadalmi tételek között. Készpénzt Lázár Lajos az egyháztól és az egyházmegyei alapítványtól kapott, továbbá szénamegváltás miatt a politikai község is kiutalt számára 40.- koronát, az államkincstártól pedig rendszeresen megkapta az államsegélyt. Így alakult ki az évi 2000.- koronás jövedelme.

Lázár Lajos személyében egy nagyon szép írású, kötelességtudó, az adminisztrációt mindig rendesen elvégző tanítót tudhatott maga mellett Bózsa Sándor lelkész úr és a református egyház. A tanító gyöngybetűs írásával rengeteg használható kimutatás, leltár maradt fenn. Az ő érdeme, hogy ma tisztán láthatjuk a református elemi népiskola teljes felszerelését is, ami az alábbi tárgyakból állt:

„ 1. 1 Háromajtós szekrény 70.- (korona értékű)

2. 1 asztal 6.-

3. 2 szék 4.-

4. 14 pad 42.-

5. 1 Tábla állvánnyal 15.-

6. 1 földgömb 10.-

7. 3 Térkép 40.-

8. 24 fali olvasótábla 5.-

9. 1 számológép 10.-

10. 1 Harmonium 100.-

11. 2 láda lepkegyüjtemény 20.-

12. Kötelező tanszer ½ részben 40.-

13. 155 tanitói szakkönyvtár 200.-

14. 69 ifjusági - „ - 150.-

15. 13 felvételi napló -

16. 13 előmeneteli - „ - -

17. 3 osztálykönyv -

18. 1 Jegyzőkönyv régi -

19. 2 cserépkályha 20.-

20. 7 kép különféle 8.-

21. 1 Nemzeti zászló 10.-

22. 1 Iskola jellegét jelző tábla 2.- [130]

Az ugyanakkor keletkezett kimutatásból kiderül, hogy a község 437 tanköteleséből 66-an járnak a református iskola 3.80 m-es egyetlen tantermébe. (A kimutatásban hibás ez az adat, mert a m2 –es rubrikába került be a 3.80 m.) Lázár Lajos számot adott az egész simontornyai népoktatás állapotáról is. Írásából kiderül, hogy 1915. nov. 20-án az állami elemi népiskola 2 tanítóval működött. A 13 felvételi és előmeneteli napló száma tükrözi, hogy az 1901/02-s tanévtől rendes adminisztrációt vezet (a rendeletnek megfelelően) a református elemi népiskola. Erre utal egy 1918-as a járási főszolgabírónál felvett, Nagy Béla által aláírt tanfelügyelői irat is, ami szerint „Az összes naplók megvannak.” [131] A református egyházközség nem sokáig élvezhette a lelkiismeretes tanító munkáját, mert az hamarosan eltávozott a Szolnok-Doboka megyei Középfalvára egy jobban fizető állami elemi népiskolába. Egy későbbi keltezésű meghatalmazáson újabb lakcím és munkakör-változás olvasható: „Lázár Lajos állami igazgató tanitó felsőoroszfalvi lakos …” [132] Elmenetele előtt azonban pontról pontra leírta az elvégzett tananyagot, hogy helyettesítője ott folytassa, ahol ő abbahagyta. Alkotmánytanból például a VI. fiú osztály a következő tananyagot vette: „Királyi hatalom, trónöröklés, felségjogok, törvényhozás, választójog.” [133] Bózsa lelkész úr helyettesítő tanítóként szenvedett is Lázár Lajos hiánya miatt, s mindent megtett, hogy új rendes tanítót szerezzen. Megkereste levelével a Pápai M. Kir. Állami Elemi Népiskolai Tanítóképző Intézet Igazgatóságát is, de hiába.[134] (A végzősök között kevés volt a református, az alsóbb osztályúakat pedig alkalmatlannak vélték még a tanítói pályára.) Egy jó ideig Bózsa Sándor az „ideiglenes helyettesítő”, aki „minden tárgyat” tanít. Csak szükségből vállalta, s minden bizonnyal nem hivatalos helyettes tanítók segítségét is igénybe vette. Oklevele hitoktatásra képesítette, de az egyházi hatóságok felruházták őt ideiglenes tanítói jogosítvánnyal is. A Néptanítók Lapjában biztosan meghirdették az álláshelyet, mert erre hivatkozott Kovács Pál levele, amiben ajánlkozott az állás betöltésére. Nem kapta meg a „27 éves nős hadmentes kántortanitó” [135] a lehetőséget. Az okát nem tudni, de tény (a statisztikák azt mutatják), hogy éveken át Bózsa Sándor lelkész vezette a református elemi népiskolát.

4. A statisztikai adatok nyomán
Az 1906/07 és 1917/18. évek közötti statisztikai kimutatások nagy része valamilyen csoda folytán megmaradt, így hű képet kaphatunk a XX. század első két évtizedének helyi oktatásáról.

Az 1906/07-es tanévben a már sokat emlegetett Kocsis Sándor volt a tanító, s összesen 75 gyermeket oktatott. Ebből simontornyai volt 35 fiú és 34 leány; Pécsről, a menhelyről érkezett (simontornyai nevelő szülőknél nevelkedett) 2 fiú és 4 leány. Ismétlő iskolájába csak helyi tanuló (11 fiú és 12 leány) járt. A református iskola így összesen 98 főt számlált.

Az 1907/08-as tanév első felében egy járvány miatt sok volt a tanítási szünet, így csak július 5-én ért véget a szorgalmi időszak. A református ismétlő iskola megszűnhetett, mert a tanulók a községi gazdasági ismétlő iskolába jártak. Minden bizonnyal gazdaságtalan volt a külön felekezeti ismétlő iskolák (református, katolikus) működtetése, s átvállalta ezt a feladatot a politikai község.

Az 1910/11. év kirívó adata a nagyon magas igazolatlan mulasztás. Ez összefüggésbe hozható a menhelyi gyermekek magas számával (13 fő), de Kocsis tanító úr egyre gyengébb minőségű pedagógiai munkájával is. Az igazolatlan hiányzások miatt már nemcsak intésben vagy dorgálásban részesültek a tanulók, hanem 12 esetben pénzbírságban is a szülők. A büntetésből befolyt összeg 17 koronát tett ki.

Az 1911/12-es tanévben Becságh Géza vette át a református elemi népiskola irányítását. Személyi lapjában olvasható, hogy rábízták az állami elemi népiskola és a gazdasági ismétlő iskola hittantanítását is. Ez csak azért érdekes, mert Kocsis Sándor hiába kérte, nem kapta meg ezeket a területeket. Becságh Géza ideiglenesen helyettesített, bár főfoglalkozásnak tekintette munkáját. Úgy tűnik komolyan is gondolta, mert igen sok iskolai ünnepélyt szervezett:„okt. 6-án vértanuk emlékére, március 15-én Nemzeti ünnep, április 11-én Nemzeti ünnep, junius 3-án Madarak és fák ünnepe” [136] Ebben a tanévben már kellett 50 fillér beiratkozási díjat fizetni minden gyermeknek, de tandíjat természetesen nem, mert már az 1908. évi XLVI. törvény kimondta az elemi oktatás ingyenességét. Az iskolába járt magántanuló is. Valószínűleg az egyetlen nem tanköteles korú (6 évesnél fiatalabb) fiú lehetett „próbaidőn”, de mint a forrásból kiderült, év végén eredményes vizsgát tett. Először olvasható, hogy „ 2 ág. hitv. ev.” tanulója is volt az intézménynek. Az 1-2-3 római katolikus hitűt már Kocsis Sándor is mindig regisztrálta, de a reformátust és evangélikust egybemosta, így erre az időre hirtelen IV. ill. VI. osztályosokká váltak a lutheránus gyermekek. A tanulók ebben az évben is hihetetlenül sokat hiányoztak, bár az igazolatlan mulasztás -a büntetés ill. az új tanító hatására- visszaszorult. A bejegyzett osztályismétlők száma szokatlanul nagy, 15 fő. A megelőző években együtt nem értek el ilyen magas bukási számot. Úgy tűnik, és a források is arra utalnak, hogy a fiatal helyettes tanító nagy rendet tartott, s nagy fegyelmet követelt.

1914-től Bózsa Sándor, mint már arról szóltam, kénytelen volt vállalni a tanítást. A kimutatásból egyértelműen látszik, hogy csak mellékfoglalkozásnak tudta elképzelni, s azt sem hosszú időre. Egyébként is csak a hitoktatásra volt képesítése, de szükség törvényt bont alapon az egyházi hatóság feljogosította őt a helyettesítésre. Rövidre szabta az évet. Május 20-án már be is fejezte a záró vizsgákat.

Az 1915/16-os íveket Lázár Lajos tanító úr töltötte ki igen lelkiismeretesen, de az évet ő is megkurtította: október 5-én kezdte, s május 18-án már le is vizsgáztatta a tanulókat. Személyi lapjáról kiderül, hogy 1864-ben született Debrecenben, 1884-ben kezdte el a tanítói pályát. A magyar nyelven kívül beszélt németül és románul is. Tanítói oklevelét a nagyváradi római katolikus képezdében szerezte 1884-ben, mely közismereti tantárgyak oktatására képesítette.

Az 1916/17-es statisztikát már ismét Bózsa Sándor állította ki, mert mint írja „ ..ápr. 1-én … a tanító áll. iskolába távozott” [137] , emiatt a tanévet is befejezték már kora tavasszal. Ha figyelembe vesszük, hogy „1917 január 6tól február 1ig tüzifa hiány miatt” szünetelt az oktatás, nagyon rövid (5 hónapos) volt a tanév. Iskolai ünnepélyt tartottak a hagyományos október 31-én kívül „Őfelsége I. Ferenc József király temetésekor nov. 30; Őfelsége IV. Károly király koronázásakor dec. 30”-án és szintén hagyományosan március 15-én. A református iskolába 2 római katolikus fiú ill. 1-1 izraelita hitű fiú és leány járt.

Az 1917/18-as tanév a statisztika alapján eseménytelennek tűnik. Az álláshely még mindig betöltetlen, így Bózsa lelkész úr bajmolódik a gyermekekkel. Érdekes, hogy nem mutatott ki igazolatlan mulasztást. Ez biztosan nem valós adat, csak Bózsa tanító úr sok egyéb munkája miatt így egyszerűsítette le adminisztrációs munkáját.

Ha a statisztikai kimutatások adatait összehasonlítjuk, néhány érdekes dologra felfigyelhetünk (13. sz. melléklet):

· A gyermeklétszám időközben megcsappant, minden bizonnyal a háború és a kevés születés miatt.

· Időnként rendkívül sok a kimutatott mulasztás. Ez -azt hiszem-, a túl precíz vezetésnek köszönhető, mert Becságh Géza idején túl sok (1124 félnap) az igazolt hiányzás, s elenyészően kevés (29 félnap) az igazolatlan. A szülők vették a lapot, s a szigorú tanító úrnak küldték az igazolásokat.

· Feltűnően sokan (15-en) buktak meg működése alatt. Ezt bár jogosnak, de mégis túlzónak ítélte a presbitérium. A következő évekre nem is kapta meg bizalmukat a helyettes tanító. Mindenki jól látta, hogy Kocsis Sándor tanítása messze nem érte el a kívánt színvonalat, így „előkészítette” a későbbi bukásokat, de a realizálódását már nem nézték jó szemmel. Nem a buktatást, hanem a hiányok pótlását akarták látni. A következő évben nem is került sor osztályismétlésre. Később is csak módjával (2-2 főt) buktattak.

5. A megoldás
A Néptanítók Lapja 1918. évi aug. 1-i számában a következő álláshirdetés jelent meg: „ A simontornyai (Tolna m.) református kántortanítói állásra pályázat hirdettetik. Javadalmazása: az egyháztól évi 49 K 90 f. készpénz, 1065 �/font> -öl szőlő (ez elpusztulás miatt kivágatott), 5674 �/font> -öl páskum, (ez eladás alatt áll, új ingatlan szerzéséig a vételár kamatait élvezi a megválasztandó tanító); 1/4 telek1/3 része; természetbeni járandóságok, melyek 331 K 56 f-ben fizettetnek ki. A javadalom 775 K 60 f-re értékeltetett. Államsegély a szolgálati évek szerint. Lakás és 3 kert. A lakás 3 szobából áll; a villanyvilágítás bevezetve; a világítási díjat tanító fizeti. Kötelesség: az I-VI. vegyes osztályok tanítása, felkérésre a közs. ismétlőiskolások tanítása 100 K díjért; kántori és presbiteri jegyzőséggel járó teendők végzése. Lelkész akadályoztatása esetén és a kanonikus órákon istentisztelet végzése. Okleveles férfi- és nőtanítók pályázhatnak. A templomi és temetési énekvezetést, valamint a presb. jegyzői teendőket a nőtanító is elvállalni köteles. Pályázatok oklevéllel, szolgálati bizonyítványokkal s eskütételről szóló bizonyítvánnyal fölszerelve aug. hó 18-ig a mezőföldi ref. esperesi hivatalhoz , Csajág (Veszprém m.) küldendők. Az állás szept. 1-én elfoglalandó. Simontornya, 1918. július 5. Bózsa Sándor, lelkész.” [138] Erre jelentkeztek többen, de csak Pereczes Terézia nyerte el a református vezetőség tetszését. A tanítónő 1918. okt. 13-án vetette papírra az alábbi sorokat, s ezzel letette voksát a simontornyai református elemi népiskola mellett: „Folyó hó 6-án kelt becses értesítését megkaptam. Köszönettel vettem tudomásul a presbiterium határozatát …” [139]

Itt érdemes megemlíteni, hogy a tanítók nehéz anyagi helyzetét látva a Magyarországi Tanítók Eötvös-alapja létrehozta Budapesten a magyar tanítók leányotthonát. A gyakorlat ugyanis az volt, hogy a sokgyermekes tanítók kénytelenek voltak válogatni gyermekeik között, melyiket taníttassák, melyiket nem. Az utóbbiak közé általában a leányok estek, s ezt a sérelmet akarta orvosolni az 1918-ban megalapított leányotthon. Mindez persze nem önerőből valósult meg. A Magyar Országos Biztosító Intézet Részvénytársaság támogatta az otthon működését olyan arányban, ahány %-ban a tanítók hadikölcsön-biztosítást kötöttek. Természetesen így az Eötvös-alap szorgalmazta a biztosítás ilyen formáját. Mindezekre azért tértem ki, mert a század elején igen kevés volt a női tanerő, pont az előbb felvázolt ok miatt.

Ebből az időszakból néhány rendelési ívet is találtam. Ezek tanúsága szerint a református népiskola a tankönyveket évről évre a pápai Kiss Tivadar Könyvkereskedés és Könyvkiadó Hivataltól rendelte. 1917-ben 127 K 60 fillért fizettek ki könyvekre ill. tanszerekre.

A háború utolsó évéből fennmaradt egy érdekes levél a simontornyai állami elemi népiskola igazgatójától, Horváth Boldizsártól. A levél 1918. X. 29-én kelt, és a református lelkészhez íródott. „Az állami iskolai növendékeknek más iskolában való hitoktatásába bele nem egyezhetem, mert így a hitoktatás ellen nem őrizhető. – Tessék tehát a hitoktatásra idefáradni. –” Ezek szerint az állami iskolában is a református lelkészek tartották a hittant, s nem a számban nagyobb katolikus felekezet papjai.

Az 1919-es eseményekről, a történelem sokat vitatott 133 napos intermezzójáról nem találtam helyi református forrást ill. csak a visszaadás tényét örökítette meg az 53/1919. sz. jegyzőkönyv, melyet Hecskó Tamás községi anyakönyvvezető és Bózsa Sándor lelkész úr írt alá. Eszerint 4 kötet anyakönyvi naplót „államosítottak … melyek 1718-1895 X. 1ig tartalmazzák a születési, halotti és házassági bejegyzéseket.” [140]

Az ugyancsak 1919-ből fennmaradt pénztári napló szerint az iskola kéményét újra kellett rakatni, és néhány nagyon sürgős felújítást is el kellett végezni, de az ”elkommunizálás” tényét ez sem említi. Feltűnik viszont egy új név a naplóban „Andrásfalvi Márton tanítónak segély 10.-” (korona) szövegkörnyezetben. Róla a későbbiek folyamán egy sor sem olvasható. Valószínű, hogy egy Erdélyből származó, menekült tanítót részesítettek átmeneti segélyben.

VI. Az ún. konszolidáció időszaka
1. Az új kultúrpolitika

Az új korszak gondolkodásmódjának irányvonalát az szabta meg, hogy a háborúból vesztesként kikerülő Magyarországot a kultúra segítségével újra talpra lehet állítani. A Trianon okozta sokkot Klebelsberg Kuno kultuszminiszter tudásberuházással kívánta gyógyítani, és hozzá is fogott a fokozatos modernizáláshoz. Ebben az időben bontakozott ki egy óriási népiskolai program, melynek keretén belül a vidéket 5 km-es sugarú körökre osztották, és törvénnyel kötelezték a törvényhatóságokat vagy a birtokosokat, hogy népiskolákat szervezzenek. Emellett létrehozták 5 millió korona alaptőkével az Országos Népiskolai Építési Alapot a program finanszírozására, s így rövid "...három év alatt ötezer ... tanterem épül Magyarországon." [141] Ebből részesült a simontornyai református elemi népiskola is, de erről majd később szólok.

Huszti József szerint távol állt a minisztertől az oktatás államosítása, és nem is akart lemondani a történeti egyházak közreműködéséről, sőt tartotta magát ahhoz az alapelvéhez, hogy "...az állam és a történeti egyházak Magyarországon nem lehetnek az iskolaügy területén sem versenytársak." [142] Tervei között szerepelt a tankötelezettség 14 éves korig való felemelése, és olyan programot dolgozott ki, amely szerint a nyolcosztályos népiskola 10-12 év után fokozatosan bevezethetővé vált volna.

2. Az 1920-as évek református oktatásügye Simontornyán
1920-ban már Ifj. Nagy Lajos volt a református lelkész. Az ő tollából olvasható, hogy Pereczes Terézia tanítónő nővére, Erzsébet után szeretett volna családi pótlékhoz jutni, de azt nem engedélyezték, mert „munka és keresetképes”[143], nem illeti meg a támogatás. Indoklásként felhozták, hogy „családi pótlékra csakis azon esetben tarthat igényt, ha nevezett teljes munkaképtelensége tiszti orvosi bizonyítvánnyal igazoltatik.” [144] A tanítónő nem kapott családi pótlékot.

Erre az időre tehető az általános pénzügyi helyzet romlása is. Elkezdődött a drágasági segély és rendkívüli segély kiutalása előbb a lelkészeknek, később a tanítóknak is. Ez 1922. márciusig 400 ill. 200 korona, azután 800 ill. 600 korona összeget tett ki. Később ennek mértéke a korona elértéktelenedésével arányosan nőtt, de kiutalását feltételhez kötötték.. Az erre vonatkozó miniszteri rendeletet Tolnavármegye közigazgatási bizottsága juttatta el az iskolához. „Eddig államsegélyben részesitett elemi iskolai tanitói állás részére államsegély 1923 január hó 1-je után csak az esetben utalványozható, ha az iskolafentartó a tanitónak járó lakáson (lakpénzen) felül helyi forrásokból az el. isk. rendes tanitói mindenkori kezdő illetményeinek legalább 10 %-át biztositja. … Az 1923 január 1. től október hó végéig terjedő időre ez a legkisebb helyi javadalom kilencezer (9000) koronában állapíttatott meg.” [145]

A fentiek is, de főként a pénztári naplók festenek hű képet az akkori inflációról. Az 1920-as pénzösszegek zömében háromjegyűek, az 1923-ban beírtak négyjegyűek, az 1925-ös számadatok már százezres nagyságrendűek:

„Tanítónőnek arcképes igazolvány 238.000.- K” [146] (Bethlen István kormánya az 1927-es évben bevezetett pengővel oldotta meg a pénzügyi problémát.)

3. Az Országos Népiskolai Építési Alap pénzügyi segítsége
A magyar királyi vallás és közoktatási miniszter 62.416/1928. sz. rendelete 12.000.- pengő segélyben részesítette a simontornyai református elemi népiskolát. A kikötések között szerepelt, hogy az „…épitési munkák teljesen szilárd anyagból, kőből és téglából, tehát vályogtégla szigoru mellőzésével foganatositandók és pedig oly időben, hogy az iskolaépület az 1928 év őszén tető alá kerüljön, de legkésőbb az 1929. év szeptember hó elején, az épittető egyházközség által megfelelően bebutorozva és taneszközökkel felszerelve rendeltetésének átadható legyen.” [147] A helyi Protocollumban erről az olvasható, hogy „ … Épületeink közül a kántortanítói lakás 1929-ben épült, 12.000 P államsegéllyel az első tanteremmel együtt. Erre adott az egyházmegye 1000 P-t, a Gusztáv A. alap 400 P-t, az országos Közalap 1930-tól kezdődően 500 P segélyt. – Több mint 10.000 P-t az egyháztagok fizettek 1933 februárjáig rendkívüli adóban…” A legutóbbi szám ékesen bizonyítja, hogy kicsinysége ellenére erős volt a református egyházközség.

4. Az iskolaszéki és presbitériumi jegyzőkönyvek tükrében
A református egyházközségben még annyira sem választották szét az iskolai és egyházi ügyeket, mint a római katolikusban. A jegyzőkönyvek végig egymás mellett, egymást kiegészítve szerepelnek, csak a címzésük utal az összejövetel jellegére. Nem kaptak az elkülönítésre felsőbb utasítást sem, minden valószínűség szerint azért, mert a református egyház végig úgy kezelte az iskolát, mint az egyház, a hitélet szerves részét.

Itt jegyezném meg, hogy az 1930-as évek nemzetnevelő gondolata, ami ebben az időben előnyt élvezett a korábban preferált klebelsbergi valláserkölcsi neveléssel szemben, mintha a simontornyai református elemi népiskolában nem éreztette volna igazán a hatását. Nem találtam sem központi előírásokat, sem azok betartására vonatkozó utasításokat. Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy a református elemi népiskola ne a szilárd erkölcsű és jellemű nevelést tartotta volna a legfontosabbnak.

Hóman Bálint, az akkori kultuszminiszter az erős központosításával két feladatot kívánt megoldani. Egyrészt a közoktatásügy egyszerűsítését, másrészt a "...köznevelés irányításában és felügyeletében az egyöntetűség és szakszerűség biztosítását." [148] Az 1935-ös törvényjavaslatában hangoztatta, hogy tiszteletben tartja a történeti egyházak ősi jogát az iskolafenntartásra, iskolaigazgatásra és felügyeletére, de "...egyben ugyane jogszokások és jogszabályok értelmében biztosítja a nemzetnevelés egysége érdekében kívánatos és szükséges állami főfelügyelet hatályát." [149] 1937-re egységesítették a minősítési eljárást is, ami a tanítók-tanárok munkáját a következő szempontok alapján vizsgálta:

· tanítási munka

· fegyelem

· egyéb hivatali buzgalom

· a tanár magatartása az iskolában és az iskolán kívül.

Minden kategória osztályzatot is kapott:

· 1 kiváló

· 2 megfelelő

· 3 átlagos vagy azon aluli

· 4 súlyos kifogás merült fel a munkája iránt.

A tanítók minősítésére 5 évenként került sor. "A tanárokat a miniszter nevezte ki... Ha a fizetést kiegészítő államsegély a fizetés 50 %-át meghaladta, akkor a kinevezéshez a miniszter jóváhagyása volt szükséges - az egyházi állások nagyobb része ilyen volt -ha pedig az egész fizetést államsegélyből kapta, akkor a kinevezés joga a minisztert illette meg." [150]

A tanulók tanévenként kétszer kaptak érdemjegyet, külön magaviseletből, rendszeretetből és külön a tanulmányi eredményről. A magatartás kritériuma a valláserkölcsi meggyőződés és a nemzethűség volt. A tényleges iskolai és iskolán kívüli magatartás csak sokadrendű dolognak számított. Az utasítás ellen természetesen nem tehettek semmit, de megvalósításába már belejátszottak a helyi feltételek ill. a helyi bevált gyakorlat.

Az 1930. dec. 21-i jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy a református egyház jónéhány szegény gyermeket ellátott csizmával, alsó vagy felső ruházattal.

Az 1931. okt. 31-i jegyzőkönyv arról tudósít, hogy dr. Mezei Kálmán helyi orvos vállalta (havonta 30 fillér fizetségért) az iskolás gyermekek fogainak évi gondozását.

Az 1932. ápr. 3-i jegyzőkönyv foglalkozik a régi iskola és régi tanítói lakás bérbeadásának kérdésével, tehát időre felépült az új iskolaépület és az új szolgálati lakás. Sőt az 1933. május 14-i jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy „…az egyházközségnek 1929. emelt iskolájának építéséről fennmaradt 6500 P adóssága …”[151]

Az 1934. márc. 25-i jegyzőkönyv szóvá teszi, hogy a politikai község a római katolikus elemi népiskolának biztosít mindennemű segélyt a reformátusnak nem. „Presbiteriumi lelkész előterjesztésében tudomásul veszi a … községi képviselőtestületi határozatot … jelen gyűlésünk jzkvi kivonatával megkeresi Simontornya község képviselő testületét, hogy segélynyújtásnál vegye figyelembe az 1868:LIII.t.c. 23. §-ának rendelkezését.” Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy állami segélyt iskolaépítéshez csak a református elemi népiskola kapott, a római katolikus nem.

Az 1934. júl. 1-i jegyzőkönyv arról ír, hogy „…elemi iskolásaink jutalmazására a Simontornyai Takarékpénztár R.T. 3 db 5-5 Ps; Simontornyai Hitelszövetkezet egy db 3 P-ős takarékbetétkönyvet; Fried Bern. és Fiai R.T. 25 P-t, és Szabó Imre kereskedő 3 P-t adományoztak.”

Az 1935. szept. 15-i jegyzőkönyvből tudható meg, hogy az iskola kölcsönkönyvekkel segítette tanítványait. A rászorultságot évenként állapította meg, de a „…kölcsönkönyvtár elvéül megállapítja, hogy a következő évben tankönyvsegélyben csak az a gyermek részesülhet, ki elvégzett osztálya könyveit beadja…” Ugyanitt esik szó arról, hogy az 1935/36-os tanévre 89 gyermek iratkozott be, de az „…iskolapadjaink elhasználtak, rosszak mellett mindössze 14 padunk van, így zsúfolva is csak 84 gyermek számára elegendő…” Kelecsényi József okleveles tanító (Tóth Mihályné Kelecsényi Ágota és Bányai Imréné Kelecsényi Márta pedagógusok édesapja) nevével is itt találkoztam először, aki „…itthon tartózkodása tartamára hajlandó a presbiterium által rábizott osztályok tanítását ingyenesen vállalni.” A presbitérium rábízta a IV-V-VI. vegyes osztály vezetését. Az 1936. jún. 21-i jegyzőkönyvben mondanak köszönetet „…Kelecsényi József tanítónak, ki 1935/36. tanévben elemi iskolánk IV-VI. osztályos növendékeit ingyen tanítani szíves volt, kántori szolgálatot végzett, egyházi munkákban mindenkor készséggel szolgált.” A szolgálati bizonyítványa igen elismerően nyilatkozik munkájáról: „… Iskolájában egyházhatósági vizsgálat folytán a taneredmény j e l e s volt. Tanitói és nevelői működésével növendékei, az érdekelt szülők és egyházközségünk igaz javát munkálta teljes hűséggel és hozzáértő készséggel. … Egyéni és társadalmi magatartásában mindenkor református tanítóhoz méltóan forgolódott.” [152] A tanító úr minősítésén jól nyomon követhető az előbb említett rendelet tartalma, és a rendszeres osztályozás mikéntje.

Az 1936. május 24-i jegyzőkönyvben olvasható, hogy „Fried Pál bőrgyáros, helybeli lakos, ki megértő szeretettel fogadta egyházunk hozzá irányuló kéréseit, meghalt. Presbiterium megilletődéssel értesült Fried Pál elhunytáról s őszinte részvétét a gyár igazgatóságánál jegyzőkönyvi kivonatban fejezi ki.” Itt jegyezném meg, hogy a források között gyakran találtam utalást a Fried család nagyvonalú támogatására, gondoskodó odafigyelésére. A római katolikus iskolánál kicsit természetesnek tartottam, mert odajártak a Fried gyermekek iskolába. A református iskola megsegítését már nem lehet ilyennel indokolni. Adományainak oka a református egyház és iskola rászorultsága lehetett. Ezt támasztják alá a későbbi jegyzőkönyvi bejegyzések is:

· 1936. aug. 9. – „Lelkész jelenti, hogy a gyönki kir. közjegyző aug. 13-án helyben tartandó néhai Fried Pál hagyatéki tárgyalására, mint végrendeleti érdekeltet hívja az Iskolaszéket.”

· 1936. aug. 16. – „…néhai Fried Pál felbontott végrendelete … Iskolaszék címén egyházközségnek 500.- P-t hagyományozott”

A gyermeklétszám növekedése miatt kicsinek bizonyult a nemrég felépített iskola, így a református egyházközség a politikai községhez fordult segítségért. 1936. nov. 29-re (a jegyzőkönyv tanúsága szerint) kérésük meghallgatásra talált. „…a képv. testület … felekezeti iskolák fejlesztése útján óhajtja az iskolafejlesztési kérdést megoldani, s így az r.k. hitközségnek, mint a ref. egyházközségnek, mint iskolafenntartónak hajlandó a szükséghez mért számú új tanterem megépítéséhez, tantermenként 3000 P építési segélyt; 1000 P segélyt a berendezési költségekhez adni, továbbá minden ujonnan szervezett tanitói állás után évi 600 P-t.” A presbitérium örömmel fogadta a hírt és egyhangúlag el is határozta, hogy „…új tanítói állást szervez és tanterem ill. tanítólakás részére a volt iskola és tanítólakás helyiségeit a szükséghez mérten átépíti.” Nagyon nagy terhet vállalt ezzel a református egyházközség, de az indoklásában alaposan kifejti döntését: „… egyházunk javát tartotta szem előtt, mert ha a helybeli rom. kath. hitközség a már meglévő hat tanítója mellé községi segélyezéssel elindítva még ujabb három tanítói állást szervezhet, nem lenne ésszerű dolog, ha nem szerveznénk második tanítói állást már csak azért is, hogy a túlnyomó számú rom. kat. lakosság között iskolánk elismert nívója fennmaradhasson. Hogy a részleteiben is megosztandó kath. iskola a nagyon is vegyesházas egyháztagjainkat még gondolatba se csábítsa arra, hogy tanköteles gyermekeiket ne a mi, hanem más vallású iskolába írassák

Hasonló gondok és gondolatok merülhettek fel országszerte is, mert nem véletlenül hangoztak el az 1937. január 4-8-a között magtartott 5 napos nevelésügyi értekezleten a következők: „… még a református egyház keretein belül is mindinkább kialakul a felfogás, hogy a köznevelés politikum és hogy a református népiskola olyan intézmény, amely tulajdonképpen az államnak tesz szolgálatot … Ebből a szellemből magyarázható, hogy oly sok helyen olyan könnyen, egyszerűen anyagi okokból átadták az elemi iskolát az államnak. De nyilvánvaló az is, hogy ez a felfogás lett az alapja az államsegély kérésének és igénybevételének”.[153] Az előadó, Váczy Ferenc fájlalta, hogy elhalványodott az iskolák vallásos nevelő szerepe, s rávilágított arra, nemcsak az a baj, hogy az állam megjelent az iskolákban, hanem főként az, hogy az egyház meg kivonult onnan. Lehet, hogy a politikai község, a római katolikus egyház és a református egyházközség pont e folyamat lelassítása érdekében lépett. A helyi önerős korszerűsítés kizárta az állami beavatkozás lehetőségét. A református Protocollum szerint 1938-ra fel is épült a második tanterem a 4000.- P községi segélyből.

Az 1937. nov. 28-i jegyzőkönyv megörökítette, hogy „… dr. Halmos Andor m. kir. tanf. nov. 24-én meglátogatta iskolánkat. Vizsgálatáról felvett jegyzőkönyvben a tanítónő (Pereczes Terézia) munkájáról teljes megelégedéssel nyilatkozik. Megjegyzi azonban, hogy szükség volna kisegítő tanítóra különösen arra való tekintettel, hogy a gyülekezeti munkák az egyház nőkántortanítóját túlterhelően igénybeveszik…” Ez a forrás alátámasztja az iskolaszék azon véleményét, hogy a református elemi népiskolában -osztatlansága ellenére- színvonalas oktatás folyt és azt is, hogy szükségesnek tartotta a második álláshely megszervezését.

Az osztatlan iskolákban tanító pedagógusra hihetetlenül nagy munka hárult. Jól kellett készülnie „…azoknak a tanulócsoportoknak ún. csendes foglalkozásaira is, akikkel éppen nem tudott foglalkozni. Sokszor kényszerült a magoló, sulykoló módszerre. Egyik csoport írt, másik verset tanult az udvaron. Sokat segítettek a kis ’segédtanítók’ (ügyes felsőosztályos tanulók is), akik az olvasás, írás gyakorlatában adtak segítséget a nevelőnek.” [154] Pereczes Terézia tanítónő a visszaemlékezések szerint nagyon jó pedagógus volt, de ő is érezte a segítség szükségességét.

1938. szept. 22-én a lelkész jegyzőkönyvileg bejelentette, hogy „Tolna vm kir. tanfelügyelője … a stornyai ref. el. iskolához kisegitő tanítóul Kovács Elemér okl. ref. tanítót küldötte ki…”, akire a presbitérium a IV-VI. osztály vezetését bízta, s aki 1938. szept 23-án meg is kezdte a munkát. A Protocollum szerint az egyház legnagyobb horderejű eseményének számított a második tanítói állás megszervezése. Az újonnan érkezett tanító szimpatikus lehetett az egyházközségnek, mert 1939. aug. 13-án őt jelölték a II. sz. végleges tanítói állásra. Elfogadására, meghívásos kinevezésére 1940. szept. 25-én került sor. Ezzel egy időben ígéretet kapott arra, hogy tanítói lakásába beszereltetik a villanyt is, mégsem melegedett meg Simontornyán. Alig történt meg a véglegesítése, már le is mondott állásáról „…mivel időközben állami tanítóvá kinevezték.” [155]

Egy 1940. dec. 9-én kelt tanfelügyelői irat arról számol be, hogy a református iskola második tanterme igen hiányos volt, nem rendelkezett 1. osztályos falitáblával sem és rendes táblával sem. Felhívták az iskolaszék figyelmét[156] a haladéktalan beszerzésre, melynek az természetesen eleget is tett.

Kovács Elemér utódának Mecskei István tanítót választották 1941. április 1-től. Javadalmi jegyzőkönyve alapján mindent (osztályt, lakást, fizetséget) megörökölt elődjétől. A Protocollum szerint „..választás utján Mecskei István volt faddi kántortanító lett gyülekezetünk II. tanítója. Szolgálata 1944. március 1-ig tartott, akkor az itt levő malmokért elhagyta a tanítói pályát.” A visszaemlékezők szerint elvette feleségül a helyi malom tulajdonosának lányát és vele együtt megkapta a malom üzemeltetésének feladatát is.

A helyzet nem javult Mecskei tanító úr érkezése után sem. A Protocollumot folytatva „1942 Karácsonyára távozott Polgárdira választva Pereczes Terézia a gyülekezet 1918. nov. vál. Tanítója. – Helyette …a presbiterium a jelenlegi kántortanítót: Bán Ferencet választotta meg. – Állását 1943 szept 24én foglalta el. Mecskei István utódja Fülöp Éva lett. Szolgálata 1946 húsvét után kezdődik.” Körülbelül alkalmaztatásukkal egy időben alakult át a helyi református hatosztályos népiskola nyolc osztályossá. Ezt már Klebelsberg Kuno is tervezte, de csak 1937-ben adták ki a nyolcosztályos népiskola átmeneti tantervét. Az 1940. évi 20. törvény írta elő a végleges Tanterv és útmutató elkészítését. Ennek alapján tanítottak az átalakult elemi népiskolák tanítói, de csak évekkel később, mert a hivatalok malmai már akkor is lassan őröltek.

1942-ben érkezett meg a kir. tanfelügyelő tájékoztatója, ami ismertette a legfontosabb rendelkezéseket: „A népiskolának VIII osztálya van, amelynek az alsó tagozata I-IV. osztály, felső tagozata pedig –amely falusi és városi népiskolák számára külön tanítási-tervvel fog müködni- V.-VIII osztályig terjed.” [157] A helyi református elemi népiskolának ez sok gondot okozott, de erről majd később szólok.

5. Az új tanerők és díjazásuk
Fülöp Évát, miután 1945. szeptember 11-én „…a szabályszerű követelményeknek jól megfelelt, őt magyar tanítási nyelvű népiskolákban való tanításra képeztetettnek…” [158] nyilvánította a győri Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézet. Igarról érkezett Simontornyára, s az igari lelkész lányaként garantált volt hithű magatartása.

Ekkorra véglegesedett a simontornyai egyházközség kántortanítójának díjlevele, ami tartalmazza a javadalmon kívül a kötelezettségeket is. Íme:

„I. Javadalom

1. Készpénz az egyház pénztárából 42.- korona.

2. 1065 öl szőlőföld a Derékhegyen, adóját a tanító fizeti, munkáját is végezteti.

3. Kender és káposztás kert helyett 3 korona 20 fillér.

4. ¼ telek egyharmad része, mely áll a következőkből: a Szunyog dülőben 1096 �/font> öl, a Lőrinczi uti dülőben 1130 �/font> öl, a Laposziget dülőben 520 �/font> öl és a Vörössziget dülőben 708 �/font> öl rét, míg az előbbiek szántók, adóját az egyház fizeti.

5. 672 kg. széna, melynek pénzértékét a politikai község fizeti: 40 korona.

6. 17.51 hl.azaz új mérték szerint 14 q.búza.

7. Minden telke gazdától járó1/3 mérce kukorica helyett, azaz 2 q. átlagért az egyház pénztárából 25 korona 68 fillér.

8. Nyolc köbméter keményfa és ennek beszállitása.

9. Legeltetési jog cimén egy darab szarvasmarha után 14 korona.

10. Trágyahordás, malomfuvar 32 korona.

11. Stóla az egyházkerület rendelete szerint.

12. Lakás és kert az egyházközségtől természetben.

13. Fizetés kiegészítő államsegély, melyért azonban az egyházközség felelősséget nem vállal.

II. Kötelesség.

1. Az egyházközség presbiteriuma által reábizott osztályok vezetése.

2. Mindennemü kántori teendők végzése.

3. Énekkar vezetés.

4. Hivatalos elfoglaltsága idején a lelkipásztor helyettesitése.

5. Mindennemü gyülekezeti munkában való közremüködés.

6. Egyházi gyülések jegyzőkönyveinek vezetése.”[159]

A díjlevél tételeiből jól látható az elmúlt korok fizetési formája is, mert megmaradt az eredeti „díjtétel”, csak a kifizetés módja változott meg az idők folyamán. A természetbeni járandóságokat átszámították pénzre, így egyszerűbben és a tanítói méltóság megőrzésével szolgáltatták ki a megérdemelt jövedelmet.

6. Az iskola megvizsgálásáról
1947. január 21-én a két tanerős református általános iskolában Kosztolányi István körzeti iskolafelügyelő, a helyi római katolikus iskola tanára tartott vizsgálatot. A jegyzőkönyv adataiból kiderül, hogy az 1946/47-es tanévben beiratkozott alsó tagozatos tanulók száma és megoszlása a következő:

osztály
fiú
Leány
összesen

1.
5
6
11

2.
5
9
14

3.
1
8
9

4.
8
3
11

Össz.:
19
26
45

Az összes alsós tanuló ugyan 45 fő, de csak 42-en járnak iskolába, sőt a látogatás napján csak 33-an voltak jelen. Körülbelül 15 tanuló ruha ill. cipőhiány miatt nem vehetett részt az iskolai oktatásban. Az iskolafelügyelő több jogos kifogást emelt a tanítónő munkája ellen: „I.o.-nak is legyen írási füzete” … „II.o-nak sem fogalmazási, sem szépírási füzete nincs” [160]

A többi megállapításából azonban sugárzik, hogy nem kedveli túlságosan az újonnan érkezett tanítónőt. Kicsit tudálékosnak hatnak az alábbi jegyzőkönyvi sorai: „Felhivja figyelmét a tanitóképző nem nyujthat mindent, az iskola nem nevel kész embereket, ezért képezze magát tovább, mert jaj annak az iskolának, melynek tanitója abba hagyja a tanulást a képző után. Folytonos önképzés legyen a tanitó élete…” Önmagukban ezek igazak is, de az 1945. szeptemberében végzett tanítónő a gyakorlat hiánya miatt ejtett akaratlanul is hibát, s nem azért, mert nem képezte önmagát. Fülöp Éva írásbeli munkái arról árulkodnak, hogy igen lelkiismeretes tanítónő lehetett a jegyzőkönyvi dorgálás ellenére is.

Bán Ferenc tanítóval szemben megértőbbnek bizonyult Kosztolányi István, bár megjegyezte, hogy „…másképpen kell tanitani a történelmet, mint a multban.” 1947-ben már országszerte szépen érződött a politikai változás iránya, s azt hiszem, erre mutat rá a felügyelő figyelmeztetése. [161] Összegzésként azért leírta, hogy a „…két fiatal tanerő … igazi munkaszeretettel, hivatástudattal nagy eredményt tud elérni … s ily irányu további munkájukra a jó Isten áldását kéri.”

Ebből a jegyzőkönyvből kiderül az is, hogy a felső tagozatosok kereskedelmi ismereteket is tanultak: szállító leveleket, postautalványokat töltöttek ki, levelezőlapot írtak, árjegyzéket készítettek. Ezek szerint -a római katolikus iskolához hasonlóan- a református népiskola sem a mezőgazdasági (falusi) tantervet választotta, hanem az iparit

(városit).

A látogatás után került sor az iskola minősítésére, melyet 1947 februárjában küldött meg Tolna vm. tanfelügyelője a református iskola iskolaszéki elnökének. Eszerint a simontornyai két tanerős református iskola ugyan önálló iskola, de a két tanerővel legfeljebb fiók általános iskolaként működhet.

1947. június 11-én Bán Ferenc újabb tanfelügyelői látogatást kapott. Nemes János egyértelműen az általános iskolai besorolás helyességét jött ellenőrizni, és látogatása nyomán leszögezte, hogy „…az iskolát kár volt általános iskolává fejleszteni, mert a tárgyi feltételek közül több is hiányzik. Az iskola sérülése, bútorhiánya, szemléltetési tárgyak hiánya és a tanerő hiánya jelen pillanatban pótolhatatlan. A tanítási eredmény rovására megy, ha kapkodva akarnak erőltetett szakosodással oktatni.” [162] Az iskola külső rendjére vonatkozóan feljegyezte, hogy „… a háborús események erősen megrongálták az épületet, részben renoválás történt már, talán államsegély kérése utján sikerülne a végleges tatarozás, udvar, környék tiszta.” Az iskola belső rendjéről, felszereltségéről a következőket írta: „Padok nincsenek, széken ülnek a tanulók. A napló órarend rendes, a terem tiszta.” Vagyis nagy volt a szegénység, de a körülményekhez képest mindent megtett a református iskola, hogy funkcióját betöltse. Nemes János tanfelügyelő jó véleménnyel volt a tanítóról: „Kartárs fiatal, törekvő tanító, nehezen sikerül kezdőnek ilyen terhes problémákat teljesen megoldani. Dicséretes buzgalommal indult neki az általános iskola megvalósításának. Elpazarolta idejét, fiatalos lendületét és idealizmusát. Jól fegyelmez, a tanulók szeretik, modora, hangja kellemes … Az elért tanítási eredmény elég jó.”

Valóban nagy lehetett a háborús pusztítás [163], mert az 1947. június 14-i jegyzőkönyv felsorolja a pótolandó dolgokat, többek között:

· 42 négyzetméter ablaküveg

· 100 tanuló számára szükséges pad

· 2 tanítói iskolai asztal

· 1 db iskolai szekrény

· 2 iskolai tábla

· 3 ablakkeret stb.

Úgy döntöttek, hogy 24.000.- forint kamatmentes hitelt vesznek fel 15 évre, hogy mindent pótolni tudjanak.

7. A megmaradt iskolai anyakönyvek tükrében
Csupán négy anyakönyv maradt meg a református elemi ill. általános iskola egész történetéből. A források egyértelműen arra utalnak, hogy mindig rendesen adminisztráltak a református kollégák, de a II. világháborús történelmi események következtében megsemmisülhettek.

Az 1944/45-ös tanév összlétszáma 93 fő volt. Megoszlását, eredményességét az alábbi táblázat mutatja:

Az iskola osztályai
Az iskola összes tanulója
Jeles v. kitőnő

fiú
Jeles v. kitűnő leány
Tanulás miatt bukott
Hiányzás miatt bukott

1.
13
2
6
0
0

2.
15
3
3
0
2

3.
12
1
3
0
2

4.
19
3
5
1
2

5.
13
5
2
1
1

6.
8
1
2
0
3

7.
8
1
2
0
2

8
5
0
2
0
2

összesen
93
16
25
2
14

Összesen: 41 fő
Összesen: 16 fő

Az elégtelen tanulmányi munka miatt 2 tanuló, a mulasztás miatt 14 tanuló bukott meg. Ez együtt elég nagy (17%-os) bukási arányt mutat. A jeles és kitűnő tanulók száma meglepően magas (44 %-os) és igen dicséretes.

Az 1945/46-os tanév adatai is hasonlóak A 86 főből 19 nem teljesítette a követelményeket (23%), 41-en értek el jeles ill kitűnő eredményt (48%).

Az 1946/47-es évben romlott a helyzet. A jó tanulók aránya csak 18%, a elégteleneké maradt a régi szinten, 22%. Érdekesség képen megjegyezném, hogy ebben az évben minden nyolcadikos tanuló megbukott, vagyis nem tudták teljesíteni az általános iskola követelményeit. Ennek az évnek a haladási naplója több olyan bejegyzést tartalmaz, amit szeretnék megosztani az olvasókkal. Világnézeti átképző tanfolyamon 8 alkalommal kellett részt venniük a református tanítóknak. 1946 decemberében járvány miatt alispáni rendeletre szünetelt az oktatás. 1947. február 19-én hóvihar miatt tartottak tanítási szünetet. 5 napig a vásár miatt nem kellett iskolába menni a gyermekeknek. Összesen 201 tanítási nappal zárták a tanévet 1947. június 15-én. Az órarendje is igen érdekes. Az órák csupán félórásak voltak, de 10 tanóra esett egy-egy napra. Ma már kuriózumként hat pl. 1946. október 10-e, egy csütörtöki nap órarendje és tanítási anyaga:

8 – ½ 9 VII. Hittan Tanítói könyvek

½ 9 – 9 VIII. Hittan Jézus Kr. személye

9 – ½ 10 V. Német 3. Gyakorlat

½ 10 – 10 VI. Német 4. Gyakorlat

10 – ½ 11 VII-VIII. Földr. Ázsia kultúrája, népei

½ 11 – 11 V. Term.rajz Mezei vadállatok

11 – ½ 12 VI. Term.rajz Vízben élő növények

½ 12 – 12 VII-VIII. Olvasás Családi kör

12 – ½ 1 V-VIII. Keresk. Szállító-levél beszerzése

½ 1 – 1 ismeretek Szállítás csomagban

A tanítónak hihetetlenül koncentrálnia kellett, hogy a tanulók érdeklődését lekösse ill. az önállóan tanuló diákok munkáját helyesen irányítsa. A figyelem állandó megosztása biztosan nagy feladatot rótt a tanítóra. Az 1947/48-as dokumentum adatai alapján 78 tanuló járt a református iskolába. Jónás Dániel tanító úr és Fülöp Éva tanítónő munkája nyomán nagy javulás mutatkozott a tanulmányi eredményben. A bukás lecsökkent 15 %-ra, a jelesek-kitűnők aránya elérte a 31 %-ot. A két megbecsült tanító később az államosítás után természetesen helyet kapott az állami általános iskola tanári karában.

8. Az utolsó kántortanító
A Köznevelés 1947. szept. 1-i számában jelent meg utoljára pályázati kiírás a református kántortanítói állásra. Összesen 10 fő jelentkezett a hirdetésre. Zömében nőtlen ill. gyermektelen tanítójelöltek kínálkoztak. Érdekes, hogy az egyetlen három gyermekes, nős Jónás Dániel nyerte el a presbitérium tetszését. A 32 éves, Sárospatakon végzett kántortanító dolgozott már Dunaalmáson, Siklóson majd Kosdon. Onnan szeretett volna átkerülni Simontornyára. Itt a szavazáson a 15 presbitertől 10 szavazatot kapott, így őt választották meg a református iskola élére. 1948. január 2-án már az új esküokmány szövegét kellett aláírnia, mint az állam alkalmazottjának, s nemsoká el is jött az az idő, amikor megszűnt a református jelző az iskola nevében az államosítás miatt.

Az első államosítási kísérletet az 1947. júl. 20-i miniszteri rendelet jelentette, amely egyesülésre szólította fel az önálló működésre képtelen iskolákat. Az önállóság mércéjét a megfelelő szaktanári ellátásnál húzta meg, így igen sok felekezeti iskola kényszerült az egyesülésre. Simontornyán érdekes módon nem jutott erre a sorsra a református iskola, pedig igen kicsiny létszámmal rendelkezett. Ennek ellentmond, hogy többen úgy emlékeznek vissza erre az időre, hogy először a két iskolát egyesítették, és csak később került sor az államosításra. Valószínűleg annyira közel eshetett egymáshoz a két időpont, hogy az összevonás ténye meg sem jelenhetett a hivatalos iratokban.

„1948. június 27-én jelent meg az iskolaállamosítási törvény végrehajtási utasítása, ennek alapján 1948 júniusában a helyi állami tanügyi szervek mindenütt állami tulajdonba vették a korábban nem állami iskolákat.”[164]

Beigazolódtak Varga Kálmán lelkész borús szavai: ”Fel kell jegyezni, hogy a régi gyülekezet veszik – pusztul, számban és vagyonban egyaránt.” [165] Ehhez a drasztikus intézkedés nagyban hozzájárult. A református iskola megszűnésével és a szocializmus 40 éves ténykedésével méginkább megcsappant a református hívők száma.

10 évvel a rendszerváltás után most kezdi visszanyerni régi erejét, de az iskolaállítás gondolata nemigen merülhet fel többé az egyházközségben.

--------------------------------------------------------------------------------

2 Tolna megye Pesthy Frigyes helynévtárában III. kötet – A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum évkönyve 1975/76.

3 TMÖL - Kammerer hagyaték: XXII. 7.

4 Uo.

5 Bél Mátyás:Notitia Hungariae Novae historico geographia c. művéből Tolna vármegye leírása – Tanulmányok Tolna megye történetéből IX. köt. – Kiadja a Tolna Megyei Tanács Levéltára – Szekszárd, 1979.

6 A Lackfi család nevének írására kaptam olyan instrukciót, hogy a Laczkfy forma a helyes, mert a kerekegyházi Laczkfyakról van szó, de a Magyar életrajzi lexikon csak a fent írt módon említ mindenkit, akár kerekegyházi, akár csáktornyai famíliáról essen is szó.

7 A magyar nevelés története I. kötet 39.o. Főszerkesztő: Horváth Márton – Tankönyvkiadó Bp. 1988.

[2] Dr. Mészáros István: Magyar iskolatípusok 996-1990 (A magyar neveléstörténet forrásai VI.) Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Bp. 1991.

[3] TMÖL - Kammerer hagyaték: Km. 35. D. 84.

[4] Somogyi József: Hazánk közoktatásügye a II. világháborúig 32.o. (Második, átdolgozott kiadás) Bp. 1944.

[5] Római katolikus irattár – Rendezetlen iratok /2.

[6] Magyarország története 1526 -1686 - 508.o. Akadémia Kiadó Bp. 1985.

[7] Uo. 533.o.

[8] A dunántúli evangélikus egyházkerület története I. kötet 510.o. – Írta: Payr Sándor – Sopron, 1924.

[9] Szakály Ferenc: Keresztény vallások és egyházak a hódoltságban – História 1983/5-6.sz. 17-20.o.

[10] Dávid Géza: A Simontornyai szandzsák a 16. században – 144-146.o. Akadémia Kiadó, Bp. 1982.

[11] Hegedüs László: Tolna megye nyugati felének települései (1580-1704) In.: Tanulmányok Tolna megye történetéből IX. kötet 49.o. – Kiadja a Tolna Megyei Tanács Levéltára – Szekszárd, 1979.

[12] Im.: Mo. tört. 1526-1686 - 536.o.

[13] Barabás Tibor: Egy nép nevelői. Tanulmányok – Athenaeum Könyvkiadó

[14] TMÖL - Kammerer hagyaték

[15] Római katolikus irattár – rendezetlen iratok

[16] Évszázadokon át - I. kötet 154.o. Tolna megye történetének olvasókönyve Szerk.: K. Balog János, Szekszárd

[17] Hegedüs László: Tolna m. települései – Tanulm. IX. kötet 10.o.

[18] Pukánszky-Németh im. 243.o.

[19] Péter Katalin: Magyarországi gályarabok, 1674. – História 1981/4. 23.o.

[20] Dr. Fináczy Ernő: Az újkori nevelés története (1600-1800) 280.o.– Kis Magyar Egyetemi Nyomda, Bp. 1927.

[21] Lábadi Károly: Oskolák a régi Drávaszögben 5.o. - Pannonia Könyvek, Pécs, 1993.

[22] Református irattár – Diarium 3.o.

[23] TMÖL – Közgyűlési iratok 3.1832

[24] Református anyakönyv I. kötet

[25] Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) In.: Tanulmányok Tolna megye történetéből IX. kötet – 170.o. - Szerk.: K. Balog János – Szekszárd, 1979.

[26] TMÖL – Összeírások: 456

[27] TMÖL – Összeírások: 458

[28] Református irattár – Diarium – Anyakönyvek I. kötet

[29] Hajdu Lajos im. 124.o.

[30] Református anyakönyv I. kötet

[31] Kanyar József: Népoktatás a Dél-Dunántúlon a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában (1770-1868) – 100.o. – Akadémiai Kiadó, Bp. 1989.

[32] TMÖL – Összeírás: 456

[33] TMÖL – Összeírás: 458

[34] Hajdu im.199.o.

[35] Kelemen-Setényi im. 15.o.

[36] Ratio Educationis – Az 1777-i és az 1806-i kiadás magyar nyelvű fordítása - 235.o. – Fordította: Mészáros István – Akadémia Kiadó, Bp. 1981.

[37] Balázs Kovács Sándor: Az oktatásügy helyzete Tolna megyében a XVIII-XIX. század fordulóján – kézirat – A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum évkönyve X-XI. – 1979-1980. – Szekszárd, 1982.

[38] Uo.335.o.

[39] TMÖL – Tabellaris Extractus 1789.

[40] Balázs Kovács Sándor im. 346.o.

[41] Benda Kálmán: A 16-18. századi iskolatörténet helye a kultúrtörténetben, kutatási szempontok In.: Iskola – egyház – művelődés (Iskolatörténeti források az egyházi levéltárakban) -12.o. Szerkesztette: Dóka Klára Bp. 1990.

[42] Kelemen-Setényi im. 16.o.

[43] Dr. Glósz József: Az alsó- és középfokú oktatás története Tolna megyében az önkényuralom időszakában (1849-1867) In. Tanulmányok Tolna megye történetéből XI. kötet – 11.o. – Kiadja a Tolna Megyei Tanács Levéltára, Szekszárd, 1987.

[44] Református irattár - Diarium

[45] Cserna Anna-Kaczián János: Egyed Antal összeírása és korrajz Tolna vármegyéről – 28.o. – Tolna Megyei Levéltár, Szekszárd, 1986.

[46] Uo. 214.o.

[47] Uo.

[48] TMÖL – Protocollum 1828. 2510.

[49] Római katolikus irattár – rendezetlen iratok /7.

[50] Uo.

[51] Római katolikus irattár – rendezetlen iratok /7.

[52] A Dunántúli Ev. Reform. Egyházkerület 1882. évi november hó 19. s több napjain Sz.-Fehérvárott tartott rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyve

[53]TMÖL – 454/1828.

[54] Római katolikus irattár – rendezetlen iratok /7.

[55] Kanyar József - im.: 255.o.

[56] Római katolikus irattár – Liber Conlinens Mandata Regia

[57] Kanyar József - im.: 252.o.

[58] TMÖL – Alispáni iratok 1848-ból

[59] Évszázadokon át I. kötet 419.o.

[60] Balázs Kovács Sándor: Az alsófokú népoktatás Tolna megyében (1790-1848) A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum évkönyve 1979-1980 – 357. o.

[61] TMÖL – Vegyes kimutatások 1848/49 - 510.

[62] Dr. Hegedűs András: Magyar írók pedagógiai nézetei – 83.o.- Tankönyvkiadó, Bp. 1976.

[63] Dr. Glósz József – im.: 17-18.o.

[64] Felkai László: Eötvös József közoktatásügyi tevékenysége – 148.o. – Akadémia Kiadó, Bp. 1979.

[65] Felkai László – im.: 147.o.

[66] Köte Sándor: Közoktatás és pedagógia az abszolutizmus és a dualizmus korában (1849-1918) 16-17.o. – Tankönyvkiadó, Bp. 1975.

[67] Uo.

[68] Református irattár - Diarium

[69] Uo.

[70] Népiskolai tanterv a Tiszán inneni helv. hitv. egyházkerületben, Sárospatak, 1858.

[71] Somogyi József – im.: 34-35.o.

[72] Köte Sándor és Ravasz János: Dokumentumok a magyar nevelés történetéből 1849-1919. -47.o.- Tankönyvkiadó, Bp. 1979.

[73] 1868 : XXXVIII. tc. 107.o.

[74] 1868 : XXXVIII. tc.6.o.

[75] Uo. 138.§.

[76] Dr. Szenczi László: A közoktatás fejlődése Tolna megyében 1868-1900 között – 61.o.- In: Tanulmányok Tolna megye történetéből XI.

[77] Dr. Szenczi László – im.: 63.o.

[78] TMÖL – Közig. biz. iratok 68/1885.

[79] Felkai László – im.: 61.o.

[80] Református irattár - Dunántúli h. hitv. egyházkerület 1879. évi ápril. hó 28. s következő napjain Pápa városában tartott közgyülésének jegyzőkönyve

[81] Református irattár - A Magyarországi Ev. Ref. Egyház Egyetemes Konventje Budapesten, 1903. deczember 8.-11. napjain tartott ülésének jegyzőkönyve 34-35.o.

[82] Református irattár - Az 1908-as jegyzőkönyv borítólapja hiányzott, így a pontos adatokat nem tudom közölni.

[83] Református irattár – A magyarországi evang. Reformált egyház egyetemes konventjének jegyzőkönyve. Budapest, 1885. November 17-25. napjain – 69.o.

[84] Református irattár – Jegyzőkönyv – Felvétetett Székes-Fejérvárott, 1887. évi junius 1-sején a mezőföldi ev. ref. egyházmegyének a ref. egyház tanácstermében megtartott közgyüléséről – 8.o.

[85] Uo.

[86] Uo.

[87] Uo.

[88] Református irattár – A mezőföldi ev. reform. egyházmegye Székes-Fejérvárott 1892. augusztus 9-ik, 10-ik napjain tartott rendes közgyülésének jegyzőkönyve – 7.o.

[89] Uo.

[90] Református irattár – A mezőföldi ev. ref. egyházmegye Székesfejérvárott 1889. október 30-án, 1890. március 12-én tartott rendkivüli és ugyanott 1890. junius 11-én és 12-én tartott rendes közgyülésének jegyzőkönyve

[91] Református irattár – A dunántúli evang. reform. egyházkerület 1889. november hó 18-án R.-Komárom városában tartott közgyülésének jegyzőkönyve – 22. és 27.o.

[92] Református irattár – Fördős István simontornyai gondnok számadás az 1899. évi bevételek és kiadásokról

[93] Református irattár –A presbitérium 1893. június 26-án kelt levele. Száma: 42666-93.

[94] Református irattár – rendezetlen iratok

[95] Református irattár – rendezetlen iratok

[96] Uo.

[97] Uo.

[98] Uo.

[99] A fénykép az iskolatörténeti múzeum látható

[100] Református irattár – rendezetlen iratok – Nagy Lajos lelkész levele a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez

[101] TMÖL – Közig. Biz. iratok 361/1899.

[102] TMÖL – Közig. Biz. iratok 701/1905.

[103] Református irattár – A mezőföldi reform. egyhm. 1907. évi julius hó 30-31. napjain Székesfehérváron tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve – 99.o.

[104] Református irattár – A mezőföldi reform. egyházmegy 1908. évi julius hó 21-22. napjain Székesfehérváron tartott rendes közgyülésének jegyzőkönyve - 11.o.

[105] TMÖL – Közig. Biz. iratok 403/1910.

[106] Református irattár – rendezetlen iratok – Szűcs Dezső esperes levele a császárhoz

[107] Református irattár – rendezetlen iratok

[108] Református irattár – rendezetlen iratok – Szűcs Dezső esperes levele Joó András ref. lelkészhez.

[109] Uo.

[110] Uo.

[111] Református irattár – rendezetlen iratok

[112] Uo.

[113] Uo.

[114] Református irattár – rendezetlen iratok

[115] Református irattár – 1912. julius 11-i székesfehérvári közgyűlés jegyzőkönyve

[116] Református irattár – rendezetlen iratok – A simontornyai presbitérium levele az egyházi hatóságokhoz 1912. július 14-én

[117] Uo.

[118] Uo.

[119] Uo.

[120] Református irattár – rendezetlen iratok – Szűcs Dezső esperes 438/1913. sz. levele

[121] Református irattár – rendezetlen iratok – Joó András lelkész levele a vallás és közoktatásügyi miniszterhez

[122] Református irattár – rendezetlen iratok – Kocsis Sándor nyilatkozata

[123] Református irattár – rendezetlen iratok - Nyugta

[124] Református irattár – rendezetlen iratok – Kocsis Sándor kegydíjas tanító utolsó nyilatkozata 1915. szept. 8.

[125] TMÖL – Közig. Biz. iratok – 162/1916.

[126] Református irattár – rendezetlen iratok – Köblös Samu levele a simontornyai református lelkészhez

[127] Református irattár – rendezetlen iratok – Becságh Géza 1913. február 4-én kelt levele

[128] A mezőföldi református egyházmegye 1914. évi julius hó 29-30. napjain Székesfehérvárott tartott rendes közgyülésének jegyzőkönyve 23.o.

[129] A Mezőföldi Református Egyházmegye 1916. évi augusztus 15-ik napján Székesfehérváron tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve – Pápa, 1917.

[130] Református irattár – rendezetlen iratok – A dunántúli egyházkerület Mezőföldi egyházmegye Simontornya református egyházközség vagyonleltára 1915. évi november hó 23-án

[131] Református irattár – rendezetlen iratok – Jegyzőkönyv 1918. ápr. 8.

[132] Református irattár – rendezetlen iratok - Meghatalmazás 1918-ból

[133] Ref. irattár – rendezetlen ir. – Elvégzett tananyag 1917. április 1-ig

[134] Református irattár – rendezetlen iratok - 1917. október 22-én kelt válaszlevél alapján

[135] Református irattár – rendezetlen iratok – Kovács Pál 1917. VII. 29-én kelt leveléből

[136] Református irattár – Statisztikai kimutatás 1911/12. iskolai évre – 27. pont

[137] Református irattár - Statisztikai kimutatás 1916/17

[138] Néptanítók Lapja - 51. évfolyam – 31. szám

[139] Református irattár – rendezetlen iratok – Pereczes Terézia levele Bózsa Sándor lelkészhez

[140] Református irattár – rendezetlen iratok

[141] Gróf Klebelsberg Kuno válogatott beszédei és írásai (1917-1932) (Tudomány, kultúra, politika) Európa Könyvkiadó, Bp. 1990.

[142] Huszti József: Gróf Klebelsberg Kuno életműve – MTA Bp. 1942.

[143] TMÖL – Közig. Bizottsági iratok – 293/1922.

[144] Uo.

[145] Református irattár – rendezetlen iratok – A Tolnavármegyei Közigazgatási Bizottság 2674/1922. sz. levele

[146] Református irattár – rendezetlen iratok – 1925-ös pénztári napló

[147] TMÖL – 2652/1928.

[148] Utasítás a közoktatásügyi igazgatásról szóló 1935:VI. törvénycikk végrehajtására – Kiadja a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 3.500/36. elnöki számú rendeletével 105.o

[149] Uo. 112.o

[150] Nagy Péter Tibor: A magyar oktatás második államosítása (Társadalom és oktatás) – Educatio, Bp. 1992.

[151] Református irattár – Bekötött jegyzőkönyv

[152] Iskolatörténeti kiállítás, Simontornya – Szolgálati bizonyítvány Aláírta Varga Kálmán lelkész és Bakó Lajos esperes.

[153] A református népiskolai nevelés legfőbb kérdései – Összeállította: Dr. Juhász Béla – Nagykőrös, 1937.

[154] Kecskés László: Iskolák a tanyavilágban – História 1982/1.

[155] TMÖL – Közigazgatási Bizottsági iratok – 330/1941.

[156] TMÖL – 2506/1941.

[157] TMÖL – Közigazgatási Bizottsági iratok – 228/1942.

[158] Református irattár – rendezetlen iratok

[159] Református irattár – rendezetlen iratok

[160] Református irattár – rendezetlen iratok - 10/1947. Jegyzőkönyv iskola megvizsgálásáról

[161] Valóban nem volt, és nincs is az iskolai tananyagnak más olyan szelete, amely ennyire szolgálólánya lenne a napi politikának, mint a történelemtanítás. Ha a történelmi esemény eredménye ugyanaz is marad, a megítélése állandóan változik. Érdemes ebből a szempontból megvizsgálni és összehasonlítani a XX. század történelemkönyveit. Az érdeklődő megteheti ezt a helyi iskolatörténeti múzeumban.

[162] Református irattár – rendezetlen iratok - Jegyzőkönyv

[163] A falu hétszer cserélt gazdát 1944. dec. 4-e és 1945. márc. 23-a között.

[164] Mészáros István: A magyar nevelés- és iskolatörténet kronológiája 996-1996. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1996.

[165] Református irattár - Protocollum

Üdvözöljük Simontornya honlapján!

Simontornya anno

Eseménynaptár

Barnamezős területek rehabilitációja Simontornyán

VP6-7.2.1-4.1.2-16 azonosító számú "Külterületi helyi közutak fejlesztése,önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavitásához, karbantartásához szükséges erő -és munkagépek beszerzése

Külterületi helyi közutak fejlesztése VP6-7.2.1.1-21

Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése

Az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése

A Sió vízi turisztikai fejlesztés I. üteme

Sió-mente kerékpár turisztikai fejlesztés I. ütem

Közösségi internet hozzáférési pontok fejlesztése, szolgáltatási portfóliójuk bővítése

KÖFPO-1.2.1-VEKOP-16-2016-00031 Simontornya Város Önkormányzat ASP központhoz való csatlakozása

Simontornya vízrendezése - Sió torkolati átemelő építése

EFOP-1.1.3-17 Nő az esély – foglalkoztatás a Simontornyai Idősek Otthonában

A református elemi népiskoláról bővebben

H	K	Sz	Cs	P	Sz	V
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30

H	K	Sz	Cs	P	Sz	V
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30

H	K	Sz	Cs	P	Sz	V
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30