Eseménynaptár

«
2017 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
   
Nincs esemény!

Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése

Településrendezési terv módosításainak dokumentumai

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Simontornya 2009 Konzorcium honlapja

A katolikus elemi népiskoláról bővebben

 

 

 A simontornyai katolikus elemi népiskola története (rövidített változat) - Tóthné Unghy Ilona
 I .  "Ideje hát, hogy felébredj te álmos, magyar nép !"


 (Apáczai Csere János 1656. Kolozsvár.
Az oktatás kezdetei
                   A régi  idők iskolájáról nincsenek konkrét adataink. Nem  tudjuk hogyan  történt a nevelés  és  oktatás  ezen a vidéken,  csak a szakirodalom biztat némi következtetésre,  általánosításra. Eszerint  feltételezhető, hogy mint minden nagyobb mezővárosban " . . . és a  legtöbb olyan  faluban ,  amely plébániás  hely volt" ,  itt is "működött falusi-plébániai iskola … a plébános a klerikusnak készülő fiúknak ... latin szövegek olvasását, elemi latin szókincset, némi latin nyelvtant, valamint egyházi énekeket oktatott ... A 16.szd. második felében legtöbbjükből népiskola ... lett." Simontornyán a XIV. század közepétől már volt római katolikus plébánia,  ezért feltételezhető  talán,  hogy valamiféle okítást is végeztek. Gergelylaki  Buzlay Mózes pedig megtelepítette a  prédikáló dominikánus szerzetesrendet is (részükre  templomot,  harangtornyot és zárdát is építtetett) a XVI. század elején. A kolostor  léte még inkább feltételezi  egy katolikus  iskola működését a mezővárosban.

         Ezt a fejlődést  szakította meg egy  jó időre, illetve  terelte más mederbe a török hódítás. A  törökök előrenyomulásával  párhuzamosan vonult  ki a  területről a  katolikus egyház, menekültek el a szerzetesek, s szűnt meg a nép tanítása,  mert  "miként minden  középkori  keresztény államban, Magyarországon is teljesen a római katolikus egyház kezében volt a népoktatás." A  török hódítás  így akaratlanul,  de  kedvezett az  egyre  inkább előretörő  reformációnak.  A simontornyai  római  katolikus plébánia történetével foglalkozó kéziratban olvashatjuk:"...A török időben Simontornya lakosai több éven át pásztor, templom nélkül voltak, végül már katholikus papról fogalmuk sem volt, azért az eléjükbe kerülő reformatus lelkészhez csapatonkint csatlakoztak…”                A törökök kiűzése után természetesen visszatért a katolikus egyház, s már 1694-ben engedélyt kaptak a bosnyák ferencrendiek, hogy Simontornyán kis székesegyházat építsenek. Feladatuk az volt, hogy a helyi és a környélbeli katolikus hívek lelki gondozását ellássák. Ezzel egy időben kezdett szerveződni a katolikus népiskola is valószínűleg a hagyományos módon, az 1560-as nagyszombati zsinat határozatát alapul véve.

Az Oláh Miklós esztergomi érsek által vezetett zsinat előírta minden plébánia számára a tanítótartás kötelezettségét. Elhatározta, hogy olyan iskolákat fog létrehozni, amelyben a "ludi magister", az iskolamester tanítja anyanyelvükön a gyermekeket (fiúkat-leányokat egyaránt) az olvasásra, az írásra és az éneklésre; oktatja őket a katekizmusra és az erkölcsös magatartásra.

                   A hazai iskola tehát korszerűsödött, és ez a reformációs és ellenreformációs küzdelmeknek köszönhető. Mindkét oldal felismerte, hogy az iskolára magának az egyháznak van szüksége saját élete fenntartása érdekében, mert az iskola az adott egyház "veteményes kertje".

Az első ismert ludimagister

                   A római katolikus népiskola megszervezése a törökök kiűzése után hamarosan megtörténhetett Simontornyán is, bár írásos emlékek nem maradtak fenn ebből az időből sem. "Az első nyomok a kuruc időkre vezethetők vissza, amikor felemlítik, hogy 1709-ben a császári kapitány leromboltatja a katolikus iskolát." Később a grófi emeletes ház helyén állt egy iskola, amit pont a "nagy ház" építése miatt bontottak le 1754-ben. Ebben a lebontott épületben taníthatott az első név szerint is megemlített kántortanító, Kovács István. Nevét az 1733. évi egyházi összeírás őrizte meg számunkra. Eszerint a " ludimagister Stephanus Kovács", aki 31 éves és a mezőváros iskolaházában lakik, vagy a házában van a mezőváros iskolája "habit doma scholarem ab oppido.” A tanulói létszámról nem tesz említést az 1733-as összeírás, viszont megtudjuk belőle, hogy a kántortanító összes jövedelme 40 forint 35 fillér volt. A tanítás minden bizonnyal még mindig csak imádságból, énekből, erkölcsi és vallásos kötelességek megtanulásából állott. A XVIII. századi iskola működéséről általánosságban elmondható, hogy a "... tanítás hétköznap 8-10-ig, délután pedig 13-15 óráig tartott. A tanév rendszerint november elejétől tartott március 20-ig, vagy április 21-ig, illetve Szent György napig. Ahol a kegyúr nem adott fát az iskolának, a tanulók vittek. Hetente egyszer -csütörtökön- 'felfrissülési napot' (szünnapot) tartottak." A ludimagisterek elsősorban nem a tanítói, hanem a kántori tevékenységükért kapták a javadalmazásukat, vagyis egyházi emberként vállalta a hivőközösség az eltartásukat. Tükröződik ez fizetségük megoszlásában is, aminek csak kb. 14-15 %-a a tanításért járó didactrum (tanulópénz) Tolna vármegyében.

         Javadalmazásuk részben természetbeni juttatás (búza, széna, fa stb.), részben készpénz volt. Ugyanakkor telek, ház, gazdasági épület, veteményeskert is megillette őket. "Mégis a legfőbb juttatás, amelyet kapott, az volt, hogy kikerült a földesúri fennhatóság alól: nem kellett tizedet, kilencedet adnia, nem kellett robotolnia a közmunkában, katonának sem vihették el.” Általában tekintélyt is élvezett a falu lakossága előtt, mert ő volt a pap legközvetlenebb munkatársa és az olvasás-írás szakembere. Életszínvonala azonban mindig a helyi lakosság teherbíró képességétől és fizetőkészségétől függött. Általában ők voltak a falu jegyzői is, mert ők értettek az írásvetés tudományához. Ez a feladat gyakran elszólította a templomi és az iskolai munkájuktól, ezért sürgették a vizitátorok a nótáriusi teendők mielőbbi leválasztását.

3. Az összeírások tükrében
                   1774-ben a kántortanító már Kiss István "Ludi=Magister Stephanus Kiss". Dr. Kiss István: Simontornya krónikája c. munkájában azt írja: "A legrégibb feljegyzés Nemes Kis István iskolamesterről szól, ki az 1743. évben itt veszi nőül Kovács Juditot." Ezzel az állítással két gondom is akad. Először, hogy a legrégibb feljegyzés Kovács István ludimagisterről szól (valószínűleg Kovács Judit apjáról); másodszor, hogy a két Kiss Istvánra vonatkozó levéltári forrás egyike sem említ Nemes Kis Istvánt, csak előnév nélküli Kiss Istvánt, aki 1760-tól dolgozik kántortanítóként Simontornyán. Ebben az összeírásban olvashatjuk, hogy az iskolaház átalakítása vagy felújítása elkerülhetetlen "domus scolari restauratio sumé necessaria", továbbá azt is, hogy a mester összes javadalma 181 forint 82 fillér. Az 1777-es összeíráson ugyanez 187 forint 2 fillér volt. Ez utóbbiból az is kiderül, hogy a tanulók száma 55, de aki egész évben bejár, az csak 30 fő. Az ő tanításukért 16 forint 50 fillért kap. Ha utánaszámolunk, ez az összes járandóságának még a 10 %-át sem teszi ki. Mindez nem véletlen. Ebben az időben nincs tankötelezettség, rendezetlen az iskolázás, sok helyen a szorgalmi idő nem haladja meg a 4-5 hónapot, mert a jobbágyok munkára fogják az év legnagyobb részében a gyermekeiket. Ezt a gyakorlatot erősítették még az írástudó, hivatalos emberek is. Több kutató feltételezése szerint  nem is adtak az iskolák olyan ismereteket, mint amilyenre szükségük lett volna saját életvitelükhöz. A kor adott viszonyaihoz képest azonban a fokozatosan bővülő iskolák mégsem lebecsülendők, s a  visszásságok ellenére is a művelődés, a haladás lámpásai voltak.

         1771-77 között a következő oktatási adatok jellemzik Simontornya római katolikus népiskoláját:

         - 1771-ben 15 tanulót

         - 1774-ben 14 tanulót

         - 1777-ben 55 tanulót oktat Kiss István.

Ebben az évben a tanítói jövedelem nagysága és megoszlása a következő volt:

         - telekjövedelemből /illetményföldből vagy fundusból/     5.10

         - párbérből                                                                                     108.00

         - stólapénzből                                                                                 57.42

         - tanításért járt                                                                                16.50

Összesen: 187.02.

A fundus vagy telekjövedelem III. Károly 1733-as törvényének köszönhető.

A párbér 1723 óta biztosította a plébános és a tanító eltartását, bár behajtása mindig gondot jelentett. A termény beszedése méltatlan helyzetbe hozta a tanítót, ezért ezt az idők folyamán átvállalta a falusi elöljáróság.

         A stólapénz is a kántori munkáért járt. Általában ez volt a leggyérebb jövedelem, de Simontornyán ez 1777-ben elég szép pénzt jelentett. (A keresztelés, házasságkötés, temetés szertartása mellett a stólapénzhez tartozott a vízkeresztkori házszentelés és a viharűző harangozás is.)

         A gyermekek oktatásáért kapott tanulópénz, a didactrum csak igen lassú növekedést mutatott. A lakosok gyakran nem tudtak fizetni, így a ludimagister időnként ingyen tanított.

         Az 1777-es összeírás nem tett különbséget a tűzifák között. A tanítói jövedelembe azt a fát is beszámította, amit a tanterem fűtésére használtak fel. Az 1780-as évek szerződései már különválasztották a két fűtést, és csak a tanító tűzifáját számították be a tanítói jövedelembe.

II. Amikor a tanügy már politikum
1. A nagy tanügyi szabályzatok kora
                   Az előbbiekben már többször említett 1777-es év fordulópontot jelentett az oktatás történetében. Először fordult elő, hogy az állam kísérletet tett egy saját felügyelete alatt álló egységes iskolarendszer létrehozására. Némi beleszólásra már 1550-ben is volt példa, de az első igazi állami beavatkozást III. Károly 1715. évi iskolaügyi rendelkezései jelentették. Ezek előkészítve az abszolutizmusnak a talajt, állami és királyi főfelügyeletet rendeltek el minden iskola felett, hogy Mária Terézia királynő 1777-ben a Ratio Educationisban le tudja íratni: "királyoknak fenntartott felségjogok közé számít" a nevelésügy-oktatásügy felügyelete és irányítása. E rendelkezés 70. §-a mondta ki, hogy "...a falusi, mezővárosi és városi anyanyelvi iskolák létesítésének összes költségeit magának a lakosságnak kell viselnie. A 89. §. a tanítás idejét írta elő: "...amikor a mezei munkák már befejeződtek, akkor arra kell kötelezni azokat az ifjakat, akikre a szülőknek már kevésbé van szükségük, hogy járjanak az iskolába, és a fentebb említett ismeretkörök tanulásával reggel két órán keresztül, valamint délután is ugyanennyi ideig foglalkozzanak. A tanítókról a 207. §. rendelkezett, melyben megfogalmazódott, hogy a tanítói kinevezést csak a próbaév után lehetett elnyerni. Az 1777-es Ratio Educationisban még nem esett szó a tankötelezettségről, azt először II. József 1785-ös dekrétuma rendelte el, de hiába. Az 1806-os II. Racio Educationis már reálisabban fogalmazott az iskolába járás kötelezettségéről "lehetőség szerint minden szülő járassa gyermekét az elemi iskolába". Erre azonban csakis a jobbágyi függésben élők gyermekeit lehetett kötelezni. A 11. §-a előírta, hogy "a parasztfiatalság társadalmi helyzetének megfelelő oktatást kapjon ... kellő időben tanulja meg, hogy mivel tartozik az Istennek, mivel tartozik magának és másoknak, milyen kötelességekkel van lekötve az uralkodónak, a hazának, szüleinek és földesurainak. Mindez összecseng E. Durkheim azon gondolatával, ami szerint az oktatás az embereket nem olyanná formálja, amilyenek természetüknél fogva lehetnének vagy amilyenek szeretnének lenni, hanem olyanra, amilyenre a társadalomnak szüksége van.

2. A nagy összeírás

                   A két nagy tanügyi szabályzat közötti időről 1789-ből maradt fenn komoly levéltári forrás a katolikus iskoláról. II. József nagy összeírást rendelt el, amelynek az első fele a tankötelesekre vonatkozott, a másik fele pedig a hitoktatásra, tanítóra, segédtanítóra és az iskola épületének állapotára.

         A kimutatás szerint Simontornya mezővárosban a ferencesek adminisztrálják az iskolát, ami a "belső Városban vagyon".[18]Az iskolamestert az urasággal egyetértésben a bírák választják. A helybéli "iskola vigyázó" két káplán Solansy Kováts és P. Hubertus Vanderer.

         Az iskolamester a 32 éves Sipos Imre, aki már kilenc esztendeje oktatja egyedül a város gyermekeit. Németül főleg írni tud. 1789-ben segítséget kap Nagy János, 20 éves praeceptor személyében. A "Tabellaris" rákérdez arra, hogy szükséges-e a segédtanító. A válasz:"Hogy ha a gyermekek mind föl jönnek; akkor igenis szükségeslészen", vagyis úgy megnőtt a 6-12 éves tanulók száma, hogy 1 tanító már nem tudja ellátni az oktatásukat.

A kimutatás szerint számon tartják a szegény gyermekeket is, és azoknak biztosítják (használatra kiadják) a könyveket. 1789-ben összesen 20 könyv kellett.

         Az iskola igazgatója a plébános volt. Felügyeletet két szervezet is gyakorolt: vallási tekintetben a püspöki tanfelügyelő, iskolai tekintetben a kerületi tanfelügyelő. Ez a kettős felügyelet jellemezte a helyi oktatást egészen a felekezeti iskolák megszűnéséig, 1948-ig.

III. A reformkor iskolaügye
1.        A reformkor eszméje

 

                 A jozefinista németesítő iskolaügy felszámolására gyorsan sor került. "Az 1790/91-i országgyűlés nagy lelkesedéssel fog hozzá a közoktatásügy nemzeti szellemű megreformálásához." Kár, hogy a franciák ellen vívott háború levetette napirendről az oktatás kérdését. Újra majd 1806-ban a II. Ratio Educationis megjelenésével foglalkoznak a nevelés és oktatás ügyével.

         A simontornyai katolikus iskoláról 1805-ben azt jegyezték fel, hogy "Vitéz Imre győri iskolai kerületi felügyelő a királyi udvari kamara határozata értelmében felszólítja az egyházat, hogy építse fel az iskolát és a tanítói lakást a szükségletnek megfelelően, mert a meglévő épület igen szűk." Sem ennek, sem a későbbi felszólításoknak nem volt foganatja, mert az 1827. május 26-án Josephus Dresmitzes tankerületi főigazgató panaszt tett a gyülekezet ellen, hogy a szűk hely miatt nem lehet oktatni a tömegnyi gyereket "propter aedi ficii hujus angustiam multas proles, ab institutionis publicae beneficio exdudi, et illas etiam quae scholam frequentant, nimis coarctari." Még mindig nem mozdulhatott a hitközség, mert az 1829-es Protocollumban a következők olvashatók: "A' Győri Oskolai kerület Fő Igazgatójának a' folyó Esztendei Pünkösd havába költ levele: mellyben a' Simontornyai oskola háznak igen szükséges újjitását, és tágittását eszközöltetni kéri”.

Az új főszolgabíró Visolyi János kötelességtudóan ellenőrizte a simontornyai viszonyokat, és jelentette, hogy "...mivel a Város Istállójának; és az Oskola háznak egy udvara vagyon, a' gyenge ifjúság erkölcsének, s ártatlanságának fentartására nézve czélerányos volna, ha a' Város Istállói más alkalmassabb helyre által tétetvének ..." A  község illetve az uraság az istálló kérdését 1830-ra megoldotta, de az iskolaépítés még 13 évet váratott magára, addig toldozgatták, hogy enyhítsék a tanteremhiányt.

         Többek között a kor tanügyi helyzetéről is szeretett volna hű képet alkotni az a szociológiai felmérés, amelyet Egyed Antal készíttetett el Tolna vármegye településeivel az 1829-es évben. A 22 kérdésből álló kérdőív 8. pontja így fogalmaz: "Hány gyerek jár közönségessen az oskolába, hány mindenik keresztény felekezetnél. Talán csak télen vagy nyáron is?" A simontornyai válasz nagyon tömör, de megtudjuk belőle a pontos számadatokat:"Öszvesen 170, pápista 125, református 45." Az adatok tudatában igen kedvezőtlen helyzet rajzolódik ki előttünk. A katolikus iskola több mint túlzsúfolt. Valóban, ekkora létszám mellett "a gyermekek egyrészének állnia kell, mert másképen nem férnek el a tanteremben."

2. A felekezetek harca
                   A mezővárosban időközben egyre élesebbé vált az a református - katolikus ellentét, ami már a török kiűzése óta mérgezte a levegőt. Ennek írásbeli nyomát a Tolna Megyei Levéltár és a helyi katolikus irattár is őrzi. Az iratok szerint 1828. július 29-én a helyi református hitűek bepanaszolták Tolna vármegye úriszékénél a simontornyai katolikus egyházat:"A Simontornyai RCatholicus Lakos Társaink az 1820dik esztendőben Oskola-Mestert fogadván, azzal olly formán való szerzödést tettek, hogy esztendönként minden Szöllö Birtokosok fognak adni egy Pint Bort - a Sessiós Gazdák pedig két kéve Buzát. - Minthogy pedig mi református valláson lévök azon Mesternek semmi hasznával sem élünk."  A város a jövedelmét csak a katolikus iskola támogatására használja "...Nékünk pedig tulajdon költségünk által kelletik Oskolánknak hibáit helyre-hozni, 's fel-állittani." A katolikus egyház válaszát tartalmazza a református vádakra. "... azon kéve Buza nem ok nélkül adattatik a Reformatusok részérül a Catholikus Mesternek, hanem a felhök eleibe való harangozásért, melly arra, hogy az Isten a harangozáskor szokott buzgó imádságra nézve távoztassa-el a veszedelmet az egész határtul, mellyben valamint s Catholicusok, ugy s Reformátusok is birtokosok.”

3. Végre egy igazi oskolaház
         1840-ben újra elkezdődött az iskolaépítési mozgalom, mert a 30-as évek toldozgatását is kinőtték a simontornyai iskolások. Ez ügyben 11 szám alatt 21 db "gyűlési jegyzőkönyv" keletkezett. Ez a számadat is jól példázza azt, hogy az oktatást mindig nemes és okvetlen megoldandó feladatnak tekintették, de mindig nehézkesen áldoztak rá.

         Az 1842. július 4-én kiállított "Conspectus" arról tudósít, hogy Simontornya mezőváros iskolája "Triviális" , vagyis háromosztályos alelemi iskola. A mesterrel egy segédtanító dolgozik. Ebben az esetben a kántortanító Kremmer János, a preceptor Komáromi István. Legfontosabb törvény a vallásosság, de mellette tanítanak nemzeti irodalmat, olvasást,  fogalmazást és számvetést, bibliai történeteket és a Magyar Királyság földrajzát.

4. Az 1845-ös királyi helytartótanácsi szabályzat
                   A szabályzatok egy része másolatban fellelhető a katolikus parókia irattárában. Közöttük talán az egyik legfontosabb az, amikor a tanítók társadalmi státuszáról rendelkezik:"...az Ország lakosainak azon osztálya is, melly az Isteni tisztelet szent foglalkozásai körüli szolgálatra alkalmaztatik, és a fiatalság tanitásával s nevelésével megbízatik, ugy mint a Kántorok, egyházfiak, és Iskola Mesterek, a tisztesbek előjogaival birjon…”

A helytartótanácsi szabályzat nagyon fontos volt amiatt is, mert:

         - a tanítóktól tanítói képesítést kívánt,

         - a kántorságon kívül minden más munkától eltiltotta őket,

         - a tanítóknak 30 év szolgálat után nyugdíjat biztosított,

         - a 6-12 éves korig tartó tankötelezettséget előírta,

         - a fiúk és leányok lehető elkülönítését megkívánta,

         - egy tanítóra maximum 100 gyermek juthatott.

         "Tolna megye 1845. november 27-én tárgyalta a helytartótanács leiratát, amelynek a végrehajtásához a megye készséggel nyújtott segédkezet, s Augusz Antal első alispán elnökletével 5 tagú választmányt jelölt ki a kiadott iskolaszabályzat tanulmányozására." A bizottság 1846. április 2-ára tudta feltérképezni a megye népoktatási helyzetét és erről az alispáni jelentésben be is számolt. Simontornyáról itt a következők olvashatók:

"A népesség száma 1314

Tanulók száma

         Öszvessen: 180

         Osztályok száma: 2

         Tanitók száma: 2

         Előmenetel: Jó ”

1843-ban végre megkezdődött és 1845-ig tartott az  iskolaépítés. A 6912 forint 44 dénárba kerülő iskolaház két tanteremből és egy háromszobás, mellékhelyiségekkel is ellátott tanítólakásból állt. Ez az épület még ma is áll, bár eredeti állapotban csak a padlásfeljáró és a pincelejáró lehet. A többit átalakították többször is az idők folyamán, de ezzel együtt felismerhetők az eredeti falak, oszlopok stb. Alaprajza szembetűnően hasonlít a Mészáros István által közölt falusi kisiskola tipikus épületére. "A szép épületben meg is indult a tanítás, bár az 1848-49-i szabadságharc után 1856-ig csak egy tanító működött. Ezt Nagy Lajos megyefőnök kifogásolta is s elrendelte, hogy az egyosztályú iskola kettéválasztassék és rendes segédtanító alkalmaztassék.” Ezt nem igazolja az az 1848/49-es kimutatás, mely mementója "az uradalmi, községi hivatalnokok, lelkészek és egyéb tisztesebb sorsuak jövedelmének és fizetésének". Eszerint ebben az időben is csak egy tanító működött a katolikus iskolában, az is segédtanítói státuszban. Ő pedig Komáromi István, aki majd csak 1850-től dolgozik kántortanítóként.

   Ennél a táblázatnál még azért is érdemes elidőzni, mert szépen leolvasható belőle, hogy a tanítók a társadalmi hierarchia melyik fokán helyezkednek el. Fizetésben a legutolsó három helyet foglalják el (katolikus, református, zsidó tanító a sorrend), társadalmi megbecsültség tekintetében utánuk már csak egy özvegy gyógyszerészné áll, de természetesen magasabb fizetéssel.         

5. Az abszolutizmus időszaka
      A magyarok számára oly nehezen elviselhető korban használta ki először igazán az állam az iskola kínálta lehetőségeket. Létrehozták az egységes oktatásügyet, s így a fegyverrel egybetartott népek összekovácsolásához a katolikus egyház és az iskola segítségét is igénybe tudták venni. Ez időben a magyar közoktatásügyet Bécsből irányította gróf Thun Leó közoktatásügyi miniszter, s munkásságát az erőszakos germanizálás jellemezte. A népoktatással nem nagyon foglalkozott, a népiskolák felállítását és fenntartását az 1855-ös rendeletével rábízta a községekre. A rendelet pozitívuma, hogy az alsó elemiben bevezette az anyanyelvi oktatást. Az iskolák nyilvánosak és magán jellegűek is lehettek, de a tényleges iskolafenntartók az egyházak voltak. Az állam csak a felügyeletet vallotta magáénak, s ez leginkább kimerült abban, hogy igyekezett az oktatás tárgyi feltételeit biztosítani. Az oktatás belső, tartalmi kérdéseire a katolikus egyháznak volt kompetenciája. Bár az önkényuralom kiépítette célrendszer főleg a magyarok számára erősen negatív volt, az oktatásügyre mégis fejlesztő hatást gyakorolt. "A szigorú rendelkezések nyomán az abszolutizmus éveiben emelkedett ... az iskolák száma (9000-ről kb. 12000-re), sőt a hivatalos statisztikák azt mutatták ki, hogy az iskolát látogató tankötelesek arányszáma a 70 %-ot is meghaladta." Ehhez még hozzájárult az is, hogy javultak az oktatás feltételei és emelkedtek a tanítói bérek. Vagyis jó volt a szervezés, a vezetés, de az önkényuralom szelleme megfojtott minden jó törekvést. Ez hamarosan az abszolutizmus válságát eredményezte. A Bach-rendszer bukása után, a felügyelet megszűntével oldódott a légkör, de ennek negatív hatásaként meg csökkent az iskolalátogatók száma. "1861-62-ben Schwarcz Gyula szerint is több száz község bezáratta iskoláját, elkergette tanítóját, s a tanköteles gyermekek seregestől maradtak ki az iskolából, úgy, hogy 1863 tavaszán már legalább 100 e-rel kevesebb gyermek látogatta az iskolákat, mint 1859-ben." Az iskola közvetlen irányítója, az iskola igazgatója a helyi plébános volt. 1858-tól utasításban határozták meg a plébános iskolához fűződő viszonyát. „Az utasítás óvja a lelkészeket az uralmi vágytól, a kíméletlen viselkedéstől, arra inti őket, hogy a tanítókat hivataluknak kijáró tisztelettel kezeljék." Az általánosan leírt gyakorlattól Simontornya sem tér el. A kántortanítók és a plébánosok többnyire kijöttek egymással. Itt jegyezném meg, hogy a katolikus népiskola kántortanítói nem igyekeztek el innét. Ennek minden bizonnyal olyan oka lehet, hogy megkapták a státuszuknak megfelelő erkölcsi és anyagi megbecsülésnek azt a szintjét, amiért érdemes volt még maradni.

A segédtanítók lényegesen kevesebb fizetséget kaptak. Legtöbbször maga a mester biztosított neki némi készpénzt (25-100 Ft közötti összeget), a bér nagyobb hányadát természetbeni ellátásában (szállásban, élelmezésben) kapta meg. Nem csodálható, ha nem volt nagyon kapós állás a preceptorság. A kántortanítóknál sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben éltek, és sokkal kisebb megbecsülést is kaptak, bár Simontornyán 1839-ben ennek pont az ellenkezője történt. Raiter Pál végrendeletében a segédtanító Komáromi Istvánra és nem a kántortanító Kremmer Jánosra hagyott 50 pengő forintot.

A Systema scholarum elementarum 1854-ben kimondta a gyermekek nemek szerinti elkülönített tanítását, de a megyében erre csak 1-2 helyen került sor, Simontornya csak egy-egy időszakra tudja megszűntetni a koedukált oktatást. Helyette a külön padsorba való ültetés gyakorlatát alkalmazta. Az oktatási módszerekről keveset tudunk, csak a kirívó dolgokat (durvaságot, botrányos viselkedést) őrzött meg egy-egy panaszos beadvány. A simontornyai katolikus kántortanítókról ilyen nem maradt fenn.

III. Oktatásügy a kiegyezés után
1. Az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk.
Az 1867-es kiegyezés új távlatokat nyitott minden területnek, így az oktatás ügyének is, bár itt lehetett a legnehezebben változást elérni, mert még mindig az egyház irányítása alatt állt. "A kiegyezés után br. Eötvös József közoktatásügyi miniszter, mint már 1848-ban is, először a népoktatás ügyét iparkodik rendezni. Így jön létre az 1868. évi XXXVIII. t.-c., a magyar közművelődés egyik legnagyobb jelentőségű törvénye...amivel számos kultúrállamot megelőztünk."

Ez a törvény kötelezővé tette a mindennapi iskolába járást a 6-12 éves korú gyermekek számára, de "...a tanköteles gyermekek szülői (gyámjai, gazdái) csak annyiban kötelezhetők gyermekeik iskolába járatására, a mennyiben a helybeli iskolákba azok:

 1-ör beférnek

 2-or törvény szerint kötelesek volnának járni.

 Egyéb esetekben ... előbb a szükséges iskolák felállításairól kell gondoskodni."

A törvény betartása a községi, állami tanodákra nézve kötelező jellegű volt, a hitfelekezeti iskoláknak pedig iránymutatásként szolgált.

A népiskolák elsőfokú hatósága községi iskolánál maga a község ill. iskolaszék; egyházinál az egyházközség ill. egyházközségi iskolaszék volt.

Fontos kitétele a törvénynek, hogy a felekezeti iskolákat a hiányosságuk miatt háromszori megintés után bezárhatták, s helyére községi vagy állami iskolát állíthattak. Az állami főfelügyelet a tankerületenként kinevezett tanfelügyelő személyén keresztül valósult meg. A törvény a tanítókkal kapcsolatosan is rendelkezett. A 141. §. szerint a tanítás mellett más hivatalt nem viselhettek. Munkájukért cserébe tisztes lakást, negyedholdnyi kertet és készpénz fizetést kaptak. A simontornyai római katolikus népiskolában is megalakult az iskolaszék, méghozzá elég rövid időn belül. Erről tanúskodik Drenovits János lemondása az iskolai alap pénzének kezeléséről, s ugyancsak az iskolaszék működését bizonyítja egy panaszos levél is, amit a római katolikus iskolaszék címzett a főbíróhoz. "...hitközségünk többsége által már 1869. october l7en szabadon megválasztattunk..." , de "némely elégedetlenkedő polgártársaink kiknek többjei ma a község elöljárói padon ülnek ... akadályozzák a különben is csak nehézkesen fejlődő iskolai ügyeink jobb irányu haladását …” A főbíró és Matz Norbert plébános helyettes közötti levelezés arról árulkodik, hogy a helybéli bíró igen kitartóan ellenszegült annak, hogy a Canonica visitaban meghatározott javadalmakat beadja a hitközségnek, mert 4 év múlva, 1875-ben még mindig nem volt rendezett a tanító fizetése. Emiatt a plébános helyettes és Bali István kántortanító levelet írt a megyei bizottmányhoz. Ebben leszögezik, hogy a Canonica visita szerinti járandóságuk a következő: "A város részéről adatik a kath. Lelkésznek két,- a kath. Tanitónak pedig egy szekér széna ember emlékezetétől fogva." Az előzőekben felsorolt ill. idézett iratok igen borús képet festenek a törvény utáni viszonyokról is. Eötvös halála után a népiskolai törvény végrehajtásának komoly akadályai voltak. "A miniszterek -1868-tól távolodva egyre nagyobb nyomatékkal jelentették ki, hogy a törvény végrehajtására csak fokozatosan kerülhet sor, s általában meg voltak elégedve a fejlődés ütemével." Erről dr. Szenczi László azt írja, hogy a "megye oktatásügye 1868-1876 között gazdátlan, szó sincs a törvény megvalósításáról." Az alispáni jelentések nem foglalkoznak a tanodákkal, a szolgabírák pedig egy-egy látogatás alkalmával a plébánián túl már nem jutnak, az iskolák meglátogatását mellőzik. A megyében akkor változott meg a helyzet, amikor az 1876-os törvényben előírt joggal élve önálló megyei tanfelügyelőséget hoztak létre, s élére egy hozzáértő, agilis tanfelügyelőt állítottak Varasdy Lajos személyében. Az új tanfelügyelő "...nem köntörfalazott, a legsúlyosabb gondokat is kíméletlenül a felszínre hozta, s szükség esetén intézkedett, vagy a közigazgatási bizottság intézkedését kérte.” A segédtanfelügyelő Matavovszky Béla a simontornyai viszonyokról a következőket jelentette 1885-ben:

"...Az rk. iskolában nincsenek taneszközök, a térképek elhasználtak." 1886-ban jelentette meg Tolna vármegye tanügye c. könyvét, amiből megtudjuk, hogy a simontornyai tankerület római katolikus hatósága Szegfű Mihály ozorai plébános, a rk. elemi vegyes iskola tanítói Bali István, Kutyánszky Jenő és Kovács György. Írásában foglalkozik a tanítás eredményeivel és annak akadályaival, többek között a tanítók csekély díjazásával is.

E legutóbbi téma volt  II. Országos és egyetemes tanügyi kongresszusán és a Magyarországi Néptanítók ötödik egyetemes gyűlésén is. Gárdonyi Gézát is szólásra bírta az a tény, hogy a "legmostohább, a legembertelenebb körülmények között a néptanítók élnek. Ez a felismerés késztette arra, hogy megírja a tanítók miatyánkját: Miatyánk, kinek néptanító volt a fiad, szenteltessék meg a neved, szent fiad hivatalával együtt. Jöjjön el az az idő, hogy Trefortot áldhassuk, és egyszer a mi akaratunk is teljesedhessék, miképpen magunk között, úgy a nemzet előtt is. Mi kenyerünket add meg nekünk párbér nélkül, és bocsásd meg a népnek ellenünk elkövetett bűneit, miképpen mi is megbocsátunk, hogy ne böstörködjenek ellenünk. És ne vígy minket hátrafelé, mint a jeles kormány, de szabadíts meg a tekintetes iskolaszéktől, mert ezeké nem a tanügy, hanem a kaptafa és ekeszarva. Ámen?" Mindezek ellenére a millenniumi időkre csökkent az analfabetizmus, nőtt az iskolák és a tanítók száma. Ekkoriban (1894/95-ös tanévben) jelent meg az öt számjeggyel való osztályozás és rendelkeztek arról is, hogy a nagyszünidő július-augusztus hóra essen az 1845 óta tartó augusztus-szeptember helyett. Az 1898/99. tanévtől rendelet írta elő, hogy faluhelyen a szorgalmi idő 8 hónapig tartson.

Erre az időre már többnyire konfliktusmentesen működött együtt a hagyományos egyházi és az új polgári tanügyigazgatás. Varasdy Lajos Tolna vármegye királyi tanfelügyelője sorra járta az iskolákat, gyűjtötte az adatokat és jelentette azokat a Megyei Közigazgatási Bizottságnak. Az 1884-es jelentéséből megtudjuk, hogy Simontornyán új tanítói állás és tanterem szerveződött a katolikus népiskolában. Ez a harmadik tanterem volt, amit még 1882-ben kezdtek el építeni, s aminek építési költségeihez "...Ferenc József király őfelsége 100 forinttal járult … a többi összeget közadakozásból szerezték össze. Akkor szervezték a második segédtanítói állást is, úgyhogy attól fogva három osztályba voltak sorolva a növendékek." A három osztály vezetője nemigen lehetett más, mint a Matavovszky Béla könyvében említett Bali István kántortanító, Kutyánszky Jenő és Kovács György segédtanítók.

1898-ra megváltozott a tanítói kar, mert a pécsi püspök ekkor engedélyezte Görög Incze simontornyai helyettes-plébánosnak, hogy "Kovács János és Árpád Jenő osztálytanítók részére államsegélyért folyamodjék... saját képviseletök által meghatározandó módon és arányban. " Időközben a római katolikus népiskola tanulólétszáma annyira megnőtt, hogy negyedik osztályterem és álláshely megszervezése vált szükségessé. A hitközség azonban nagyobb teher elviselésére képtelen volt már, mert a kor közegészségügyi követelményeinek megfelelően átalakította a meglévő három tantermét, s anyagi forrásai így teljesen kimerültek. Emiatt fordult kérelemmel Görög Incze iskolaszéki elnök és Takács Ferenc kántortanító  a miniszterhez, hogy "...az új tanterem felállítását s egy oszt. tanitói állás szervezését két évre elodázni kegyesen megengedni méltóztassék..." 1903-ra sem épült meg a negyedik tanterem, hisz Katus Konstantin plébános arra kérte a miniszter urat, hogy az új osztály felépítéséig engedje meg, hogy a "...meglevő tantermek egyikében felváltva tanitson két tanitó külön két osztályt." Viszont nyújtottak be kérelmet a negyedik tanítói állás fizetésének a kiegészítésére, 800 korona államsegélyre.

Az 1906-os évi költségvetés arról tudósít bennünket, hogy  Bali István nyugalmazott kántortanító 244.- korona nyugdíjban részesült a hitközségtől. A működő kántortanító, Takács Ferenc összes javadalma ugyanekkor  2146 korona 118 fillér volt. A három osztálytanító fizetése összesen 2700+780+75=3555.- koronát tett ki, s ez fejenként kb. 1170 koronát jelentett. A költségvetés további adatai ellentmondanak a Simontornya krónikájában leírtakkal, miszerint "1902-ben a negyedik és 1905-ben az ötödik tantermet is fel kellett építeniök." A valóságban az történt, hogy 1907-ben építették fel egyszerre a két új tantermet, s belebonyolódtak ezzel egy 8000.- koronás tartozásba, de a magas létszámból adódó problémákat megoldották.

Az 1907. nov. 18-i jegyzőkönyv említi először, hogy a faluban állami menhelyi gyermekek is éltek. Ennek ismerete azért fontos, mert a későbbiekben mindig befolyásolták az iskola életét, a tanulók létszámát. A községben gyermekmenhelyi bizottság is működött. Léte arra utal, hogy az állami gondozott gyermekek népes csapata élhetett Simontornyán, s nem véletlenül bizonyult oly gyakran szűknek az iskola.

       A Tolna vármegye közigazgatási bizottságához címzett 1908. dec. 10-én kelt iskolaszéki levél teljes leírást ad a rk. oktatás körülményeiről. Ebből megtudjuk, hogy ötre bővült a tanítók létszáma is.

A tantestület tagjai 1908-ban:

l. vegyes osztály  /84 fő/          -              Szigeti Gyula

2. vegyes osztály /86 fő/          -              Kovács Mária

3. vegyes osztály /100 fő/        -              Takács Ferenc ig.

4-6. fiú osztály    /76 fő/            -              ifj.Takács Ferenc

4-6. leány oszt.   /70 fő/             -              Fodor Róza

A megyei közigazgatási bizottság kifogásolta a 3. vegyes osztály magas létszámát, és utasítást adott a tanulók arányos elosztására, de a helyi pedagógusok helyesen úgy döntöttek, hogy egyszerűbb és hasznosabb 100 azonos osztályba járót tanítani, mint 93 két különböző évfolyamút. Már ebben az évben elkezdődött a hatodik tanítói állás szervezése, de ennek megvalósítását a pécsi gyermekmenhelyről a simontornyai családokhoz kihelyezett állami gondozott gyermekek létszámától tették függővé.

2. Az I. világháború és a forradalmak hatása
A mindennapi gondokkal teli, de "boldog békeidő"-nek aposztrofált korszaknak az I. világháború, a fegyverek szava vetett véget. Kirobbanásakor a tantestület tagjai a következők voltak:

           „Takács Ferencz

Sisitka Gyula

Kovács Mária

Fodor Róza

Horváth Vilmos"

Nevüket egy kimutatás őrizte meg, amely szerint mindnyájan 600 korona egyszeri háborús segélyben részesültek. Közülük ketten -Sisitka Gyula és Horváth Vilmos- bevonultak a hadseregbe, állásukat helyettessel töltötték be.  A tanulók létszámáról sajnos nem találtam pontos adatot. Csak dr. Kiss István könyvében lehet olvasni, hogy a tanulólétszám a "...világháború alatt és főleg utána lecsökkent 200-ra..." A tanácsköztársaság államosításáról fennmaradtak az iskolaszéki jegyzőkönyvek és a leltárak. A rk. egyház minden vagyonát kénytelen volt átadni a tanácshatalomnak, de mindenről pontos, hiteles leltárt vett fel. Ami bennünket iskolatörténeti szempontból érdekel, hogy köztulajdonba vették a hitközségi iskolát és a kántortanítói lakást, a kántortanítói istállót és fészert, a kántortanítói házhelyet (300 -öl), az iskolai szántóföldeket (2 h. 664 ð-öl) és az öt iskolaterem felszerelését. Az utóbbiról termenként készült részletes leltár, így elképzelhetővé válik a korabeli iskola felszereltsége is. Az osztálytermek átadásánál jelen voltak az osztálytanítók, az igazgató-tanító, Fábián Fausztin plébános és iskolaszéki elnök és az iskolaszéki tagok. Az államosítás nyílt ellenszegülés nélkül zajlott le Simontornyán, s végül is nem hagyott sok nyomot a római katolikus népiskolán. Az iskolaszék nem értett egyet az államosítással, sőt az 1919. aug. 15-i iskolaszéki jegyzőkönyv arról is tudósít, hogy az elnök "...megható szavakkal ad örömének kifejezést a felett, hogy az elkommunizált iskolánkat és hitközségi vagyonunkat újra visszanyertük. Amilyen fájó szívvel kellett a kényszernek engednünk, ép oly örömet érzünk most a kellemes változás felett..." Mint minden nagy történelmi esemény után, a tanácsköztársaság bukása után is minősítést, igazolást kért a vármegye közigazgatási bizottsága. A 603/1919. számú leiratára a válasz:"...az iskolaszék tiszta lelkiismerettel kijelenti, hogy az iskolájánál működő Takács Ferenc ig.tan. Fodor Rózsa, Takács Teréz Margit tanitónők és Takács Béla h. tanitó a kommunista mozgalmaktól távol tartották magukat s azokban semmiféle részt nem vettek s így ellenük e tekintetben semmiféle kifogás nem lehet."

IV. "... a kultúrában rejlik a záloga annak, hogy még a legnagyobb katasztrófák után is új élet és új fejlődés sarjadhat..."
/Klebelsberg Kuno/

1. A Bethlen-kormány kultúrpolitikája
Az új korszak gondolkodásmódjának irányvonalát az szabta meg, hogy a háborúból vesztesként kikerülő Magyarországot a kultúra segítségével újra talpra kell állítani. Ennek legkézenfekvőbb, legkönnyebben elérhető eszköze az iskolai nevelés és oktatás volt. A Trianon okozta sokkot Klebelsberg Kuno kultuszminiszter tudásberuházással kívánta gyógyítani, és hozzá is fogott a fokozatos modernizáláshoz. Ebben az időben bontakozott ki egy óriási népiskolai program, melynek keretén belül a vidéket 5 km-es sugarú körökre osztották, és törvénnyel kötelezték a törvényhatóságokat vagy a birtokosokat, hogy népiskolákat szervezzenek. Emellett létrehozták 5 millió korona alaptőkével az Országos Népiskolai Építési Alapot a program finanszírozására, s így rövid "...három év alatt ötezer... tanterem épül Magyarországon." Simontornyán a nagy történelmi események elmúltával a hétköznapok problémái váltak a jegyzőkönyvek főszereplőivé. 1920. június 6-án az iskolaszéki elnök jelentette, hogy a "...Kir. Tanfelügyelö úr június hó 1-én az iskolákat meglátogatta s 2 tanterem világitását és a térképbeli hiányosságot kifogásolta." Az iskola fűtése is már évek óta gondot okozott. Az egy hónapos rendkívüli téli szünetek csak enyhíteni tudták a problémát, de megoldást nem nyújtottak, s ezért újabb ötlettel próbálkoztak: "...kívánatos volna az egyfolytában való tanitás, hogy d.u. ne kelljen fűteni, de meg azért is hogy több gyermek messze lakik s ezeknek egy utját lehetne ez által megmenteni." Emellett a IV. osztály tantermében újra kellett rakatni a kályhát, mert veszélyessé vált.

A következő (1923.) évben keletkezett iratokból kiderült, hogy az iskola épületét a háború kezdete óta szakember helyett az asszonyok meszelték, a melléképületeket pedig még ők sem. A szakszerű, nagy fertőtlenítés így erre az időszakra már elodázhatatlan feladattá vált. A megnövekedett működési költségek miatt emelték a római katolikus iskolába járó izraelita és ágostai evangélikus tanulók iskolai illetékét.

A római katolikus elemi népiskola fennmaradt anyakönyvei közül az 1923/24-es a legrégibb. Legfontosabb adata, hogy a tanulóközösség  22l főből állt. Közülük kitűnő tanuló 8 fő, jeles 2 fő. Közöttük találjuk Fried Pál bőrgyáros gyermekeit és Pillich Ferenc gyógyszerész leányát is. Az összes bukott tanuló 28 fő (12,6 %) volt. Mulasztás miatt 9-en nem léphettek magasabb osztályba, közülük 1 tanulónál olvasható a "ruhátlan" bejegyzés. Az 1925/26. évi esperesi  jelentésből kiderül, hogy az iskola öt tanítói állással rendelkezett, és öt tanteremben folyt az oktató-nevelő munka. A tantermek adatairól ez az egyetlen fennmaradt forrás, így igen nagy segítséget nyújtott az iskola alaprajzának összeállításához:

1. osztály tanterme              6.00 x 5.80 m

  2. osztály tanterme            8.20 x 6.50 m

  3. osztály tanterme            8.60 x 6.00 m

  4. osztály tanterme            8.20 x 6.50 m

5-6. osztály tanterme           3.60 x 6.50 m

A tantermek tisztaságáról egy állandó takarítónő gondoskodott "nem egészen megfelelően". A 36. sorszámú rovat a tanítók adatairól érdeklődik. Ebből kiderül: Takács Ferenc ig. tanító 46 éve tanít, abból 27 éve Simontornyán kántortanító. A 2. osztályt vezeti, melynek létszáma 33 fő. Seressné Fodor Rózsi osztálytanító 26 éve dolgozik Simontornyán. A 47 fős 4-6. osztály  leányait tanítja.  Hecskóné Takáts Margit 9 éve tagja a tantestületnek és a 40 fős l. osztály nevelője. Fodorné Takáts Ilona 2 éve dolgozik itt és a 3.osztályosokat vezeti, akik 39 főt számlálnak. Mohos János az új tanerő 1 éve érkezett és a 40 fős 4-6. fiú osztályt irányítja. Az iskola összlétszáma így 199 fő, a három ismétlő osztály (gazdasági ismétlő iskola) létszáma pedig 162 fő volt.  A tanítók által elért tanítási eredményeket név szerint közölte az éves jelentés. Eszerint:

- Takáts Ferenc                              jeles

- Seressné Fodor Rózsi                       jeles

- Fodorné Takáts Ilona                       jeles

- Hecskóné Takáts Margit                     kitűnő

- Mohos János                                kitűnő.

Mindegyik tanító magatartása példásnak mutatkozott, így fegyelmi eljárás senki ellen nem indult. Kitüntetésben senki nem részesült.

Az éves jelentést P. Kováts Raymund plébános-helyettes, az iskolaszék egyházi elnöke írta meg.

5. Az új igazgató-tanító
1926. augusztus 17-én id. Takáts Ferenc nyugdíjaztatása miatt kántortanító-választásra került sor. A pályázatra heten jelentkeztek. Közülük „Takáts Ferenc Dániel kántor tanító győrszemerei lakos”-t, id. Takáts Ferenc fiát választotta meg az iskolaszék.
Erre az időszakra a teljes központi irányítás jellemző. Mindkét tanfelügyelőségrő1, az egyházmegyei főtanfelügyelőségről és Tolna vármegye királyi tanfelügyelőjéről elmondható, hogy nagyon nyomon követték az iskola mindennapi életét, s rendkívüli módon szabályozták is azt:
- 1929-ben központi oktatófilmet kellett vetíteni a tanulóknak. Az ebből beszedett díjakat osztályonként részletezve ki kellett mutatni. Ellenkező esetben "...az igazgató-tanitót egyénileg teszik felelőssé.

- A tankötelezettség meghosszabbítását ill. megszűnését gyermekenként, személy szerint hagyták jóvá vagy tagadták meg.

- Még a füzetrendelésbe is beleszólt az egyházmegyei főtanfelügyelő. Amikor kevesellte, utasította a plébános urat az újabb rendelésre.

V. A nemzetnevelés szolgálatában
1. A nemzetnevelés elmélete és hatása
       A 30-as években a nemzetté nevelés gondolata élvezett előnyt a korábban preferált valláserkölcsi neveléssel szemben. Ez a nemzetnevelés azonban nem a reformkori polgári egységre törekvő eszme, hanem a két világháború közötti „kontra trianoni” helyzet által szorgalmazott nézet. A nemzetnevelés eszméjének elterjedéséért sokat tett Hóman Bálint kultuszminiszter, aki "...azt a szerepet töltötte be a 30-as években és a 40-es évek elején, mint gr. Klebelsberg Kuno a Bethlen-érában." Annyiban valóban hasonlítottak, hogy mindketten a nevelés prioritását hangsúlyozták az oktatással szemben. A szilárd erkölcsű és jellemű, egységes világnézetű nevelőmunkát tekintették az elsődlegesnek, amellyel a magyarok beteg lelkét meg lehet gyógyítani. Hóman Bálint az erős központosításával két feladatot kívánt megoldani. Egyrészt a közoktatásügy egyszerűsítését, másrészt a "...köznevelés irányításában és felügyeletében az egyöntetűség és szakszerűség biztosítását." 1937-re egységesítették a minősítési eljárást is, ami a tánítók-tanárok munkáját a következő szempontok alapján vizsgálta:

- tanítási munka

- fegyelem

- egyéb hivatali buzgalom

- a tanár magatartása az iskolában és az iskolán kívül.

A tanítók minősítésére 5 évenként került sor.

2. A község oktatásügye a 30-as években
Az új évtized elérkezett ugyan, de a simontornyai problémák szinte gyökeret vertek. A gyermeklétszám egyre nőtt (1931-ben 362 fő volt), s így az iskola napról napra szűkebbnek bizonyult. Ez a helyszűke olyannyira súlyossá vált, hogy azokat a gyermekeket, akik elmúltak már 12 évesek és elvégezték a 4. osztályt (19 fő), nem marasztalták, mert "...az iskola túlzsúfolt volta s a 6. tanterem hiánya... nem nyújt kedvező alkalmat a 19 többlet befogadására. 1932-ben a tanteremhiány miatt váltakozó rendszerű tanítást vezettek be.

A mai gyakorlat számára érdekes módszerrel dolgozott a római katolikus iskola testülete. A tanítók mindig ugyanazt az osztályt, ugyanazt a tananyagot tanították, így néhány év alatt teljes mélységükben megismerték saját osztályuk anyagát, s végigtanította mindenki az egész gyermeksereget is.

Az év végét vizsgák zárták le, melyeket meghallgattak az iskolaszék tagjai is. 1934. jún. 24-én a következő bejegyzések születtek a vizsgákkal kapcsolatban: az iskolaszék "a f. tanévben a túlzsúfolt létszámú osztályokban elért nagyszerű eredményért a hitokt. úraknak, igazgatónak és a tantestület minden tagjának köszönetét és elismerését jegyzőkönyvben örökíti meg." Ekkoriban vette kezdetét az a hagyománnyá vált folyamat, hogy a település üzemei, intézményei némi jutalommal kedveskedtek az iskola legeredményesebb tanulóinak. Az 1932/33-as tanév végén a bőrgyár 50.- pengőt, a takarékpénztár 6 db 5.- pengős betétkönyvet ajándékozott az iskolának.

Az 1935/36-os tanév azzal kezdődött, hogy Joó János tanítót behívták katonának. Álláshelyét régi jó szokás szerint a Néptanítók Lapjában és a Nemzetnevelésben hirdették meg. Mindig meglepett, hogy egy-egy álláshelyre milyen sokan jelentkeztek, ezért utánanéztem a "kedvcsinálónak", de a legnagyobb meglepetésemre a hirdetés szövege mindössze ennyi volt: "A simontornyai rk. el. iskolánál az okt. 1-től bevonuló tanerő helyettesítésére férfihelyettest választunk.

Határidő: szept. 12. Kötelmek és fizetés törvényes." Semmi igérgetés, semmi mézesmadzag, mégis 20 pályázat érkezett a helyettestanítói állásra.

Még egy érdekes adalék: az iratokból több esetben kiderült, hogy a betegszabadságon lévő tanító saját pénzén fogadta meg a helyettesét.

Az öt tanteremre jutó tanulók létszáma a következő volt:

1926-ban                                                   259 fő

1931-ben                                                   362 fő

1937-ben                                                   487 fő

A gyermeklétszám a fenti adatok alapján annyira felduzzadt, hogy a 6. tanterem megszervezését tovább nem halaszthatták. Az egyházközségi tanács a meglévő ingatlanján túladva elkezdte tárgyalásait az akkor Hitler úti, ma Beszédes utcai emeletes kastély megvásárlása ügyében.

1939-re már 7 tanulócsoporttal rendelkezett az rk. elemi népiskola, de még hatosztályosként működött. Az I-II. osztályok olyan magas létszámúakká váltak, hogy egy vegyes tanulócsoportot is kellett indítani a két homogén osztály mellett.

Egy nagyon szomorú eset is  kapcsolódott ehhez a tanévhez, a tantestületben felütötte fejét az antiszemitizmus. Erre reagált egy körirattal P. Kováts Raymund iskolaszéki elnök és plébános úr. Felhívta a pedagógusok figyelmét arra, hogy a zsidóság kihangsúlyozása szükségtelen, és az "... iskolai nevelés keretében ilyesminek előfordulnia nem szabad..."

1943. áprilisában a rk. iskolát besorolták a II. légó csoportba és ezzel a kiadások egyre inkább nőttek.

1943. őszére Joó János kántortanító eltűnt az orosz harctéren. Álláshelyét be kellett töltetni, mert a beírt tanulók létszáma már meghaladta a 700 főt. A tanítók munkáját megköszönve az "Ehk. képvis. testület kifejezetten megállapitja, hogy tanitói megérdemlik -jóllehet ezideig mindig kimaradtak a kormányzat ily actiójából-; részükre biztosítani kivánja oly mérvű karácsonyi segély elnyerését, mint amilyenben az állam részesíti tanitóit: tehát 1/2 havi fizetés és kétszeres családi pótlék. . ."

1944. októberében a simontornyai plébános jelentést küldött a megyei tanfelügyelőhöz, amelyben tudatta, hogy az iskolát -egyetlen terem kivételével- lefoglalták katonai célra, s így "...iskolánkban jóformán semmi tanítás sem..."

Az anyakönyvek adati alapján az 1945/46-os tanévet 589 beírt tanulóval és 10 tanítóval kezdte a római katolikus általános iskola. Emiatt, de a tantermek romos állapota és a padok hiánya miatt is az iskola továbbra is váltakozó tanítással üzemelt. A II. III. IV. és VI. osztály túlzsúfolt volt, de az akkori körülmények között pláne nem jutott pénz az osztálybontásra. A háború okozta gondok miatt az egyházközségnek okvetlen be kellett szedni némi pénzt. A falut ezért 29 körzetre osztották fel a képviseleti tagok, és személyesen járták végig a katolikus hívőket, hogy beszedhessék az adóelőlegeket.

 

VI. A második államosítás
 A nyolcosztályos általános iskolák bevezetése
Az 1945. aug. 18-i rendelet, mely a 8 osztályos általános iskola megszervezését írta elő "...nem érte váratlanul a katolikus népoktatást... számos nyolc osztályos katolikus népiskola működött már 1941-45 között szerte az országban..." , mint ahogyan Simontornyán is. Az első államosítási kísérletet az 1947. júl. 20-i miniszteri rendelet jelentette, amely egyesülésre szólította fel az önálló működésre képtelen iskolákat. Az önállóság mércéjét a megfelelő szaktanári ellátásnál húzta meg, így igen sok felekezeti iskola kényszerült az egyesülésre. Simontornyán érdekes módon nem jutott erre a sorsra a református iskola, pedig igen kicsiny létszámmal, 46 alsóssal és 47 felsőssel rendelkezett. Ennek ellentmond, hogy többen úgy emlékeznek vissza erre az időre, hogy először a két iskolát egyesítették, és csak később került sor az államosításra. Valószínűleg annyira közel eshetett egymáshoz a két időpont (1948 nyara), hogy az összevonás ténye meg sem jelenhetett a hivatalos iratokban. A papság állásfoglalása megoszlott az államosítás ügyében. A katolikusok egyértelműen elutasították, de minden tiltakozásuk ellenére az 1948. június 16-i országgyűlés 230:63 arányban elfogadta az államosítás törvényjavaslatát. Ezután a római katolikus egyház már nem szólt, nem tudott mit tenni az 1948. évi XXXIII. törvény ellen, ami határozott "...a nem állami iskolák fenntartásának az állam által való átvétele, az azokkal összefüggő vagyontárgyak állami tulajdonbavétele és személyzetének állami szolgálatba való átvétele tárgyában." A jegyzőkönyvek innentől nem szólnak az iskoláról. A nyugalmazott kántortanító továbbra is vállalta a kántorságot, s ő maradt haláláig az egyházközség jegyzője is. 1951. június 3-án az egyházközségi elnök búcsúztatta a rk. népiskola utolsó kántortanítóját. "Az elhunyt küzdelmes és áldozatos élete példaszerü volt; 40 éven keresztül nevelte az ifju, magyar nemzedéket és közben majdnem ennyi ideig énekelt az Úrnak …. Az a nemzedék, melyet ő nevelt, régen apák, anyák, sőt nagyszülők lettek, de még mindig szeretettel emlegetik szigoru és mégis aranyos szívü tanítójukat..."

 


Neosoft