Eseménynaptár

«
2017 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
   
Nincs esemény!

Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése

Településrendezési terv módosításainak dokumentumai

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Simontornya 2009 Konzorcium honlapja

A simontornyai zsidó polgárokról

A simontornyai zsidó polgárokról

 

„A holocaustról az iskolákban” című szakmai napon elhangzott előadás anyaga – Cegléd, 2002. január 25.

 

Tóthné Unghy Ilona magyar – történelem – pedagógia szakos tanár vagyok, és évek óta foglalkozom helytörténeti kutatásokkal. Eközben akadtam rá előbb a zsidó származású Fried család, majd a simontornyai zsidóság történetére vonatkozó számos forrás- és képanyagra. Ezek segítségével dolgoztam fel a bőrgyáros dinasztia élettörténetét, s szeretném folytatni munkámat a helyi zsidóság történetének kikutatásával.

Az adatokat szisztematikus és hosszadalmas kutatással (morzsánként összeszedve) lehet csak összegyűjteni, de egyáltalán nem lehetetlen. Ennek a bemutatására vállalkozom most rövid ismertetőmben. (A soknak tűnő irathalmazt illusztrációnak hoztam, amit szeretnék körbeadni mondandóm alátámasztására.)

Zsidó lakossága Simontornyának 1735-től volt, de a földesúr, Styrum Károly vallásuk elhagyására kötelezte őket. Erről a római katolikus anyakönyv beírásai tanúskodnak, ahol rendszerint maga a földesúr és neje vállalta a keresztszülői szerepet. (Ilyen volt: Héber István, Héber József, Taubner Anna Mária, Stern Magda stb.) 1770-ben egy pálinkafőző zsidó vállalkozó már megtarthatta vallását, másodikként pedig a Morvaországból származó Fried Salamon tímár mesternek tett engedményt.

Nagyon érdekes 1787-ből az a kimutatás, mely megörökítette a Simontornyán lakó zsidók eredeti és megváltoztatott ún. „felvállalt” nevét. (1) Így lett Ábrahám Jakabból Sváb Ádám vagy Gersl Jakabból Reich Jakab stb. Az itt élő zsidóságról az összeírások tájékoztathatnak leginkább bennünket.

Mindenféle összeírást érdemes megnézni, mert a legváratlanabb helyeken is lehet utalást találni (2-3-4), hol a tanítóra, hol a család tagjaira, hol a származási helyükre.

 Ebben az időben csak lassan szivárogtak be izraelita felekezetűek -részben kereskedők, részben iparosok-, de nem maradtak hosszabb ideig. Az 1827. évi nádori összeíráskor Fried Salamon tímármesteren kívül két kereskedő és egy üveges képviselte a zsidó felekezetet. Az 1840-es évektől vált nagyobb arányúvá a bevándorlásuk. 1850-re 96 főt számláltak, így hitközséget alapíthattak. E célra az uradalomtól kibérelték a főút melletti régi sóház egyik melléképületét (ma a Petőfi úti iskola és a Szentháromság szobor közötti területet), ahol imaházat és iskolát rendeztek be.  Később építettek maguknak rendes imaházat, s amellett működött az elemi népiskola.

Az iskoláról még nehezebben, s még eldugottabb helyeken lehet adatokat találni. Itt is az összeírások segítenek a legtöbbet, de a császári és királyi megyehatósági iratok is sok adattal szolgálhatnak. (5-9) Az első iskolára vonatkozó adatsor 1789-ből való, mert II. József felmérette. Ebből meg lehet tudni, hogy a zsidó gyerekek a katolikus iskolába jártak ill. név szerint azt is, hogy kik jártak: Ábrahám Kati, Ábrahám Rézi, Lebli Márkus, Mandl Bernard, Mandl Juli, Reich Éva. Még a korukról is kapunk felvilágosítást. Pl. Lebli Márkus 7 évesen 1789-ben kezdte meg a tanulmányait. Eddig 3 zsidó tanítóról tudok: Israel Heischer v. Heischer Sándor 1848-ban, Sternberg Lipót, aki adóságot hagyott hátra 1853-ban, és Zinger Adolf, aki 1912-ben utolsó tanítója volt a zsidó elemi népiskolának. Róla kaptam fényképfelvételt is. (10) Simontornyán halt meg, síremléke a zsidó temetőben található Sas Adolf néven, mert közben bizonyítottan magyarosította a nevét. Róla egyébként egy szakirodalomból szereztem tudomást (amikor teljesen mást kerestem), s eszerint a Néptanítók V. Egyetemes Gyűlésén egyedül képviselte a simontornyai oktatásügyet.  Természetesen tudom az iskola helyét is, de azóta már más épületet emeltek a telekre. A háború alatt megsemmisült az imaház is. Az iskolatörténeti múzeum anyagában szerepel a zsidó iskola története is, de tárgyi emléket (egyelőre) az 1912-ben megszűnt iskoláról nem találtam.

Érdemes a település feudális iratait is átlapozgatni. Itt találtam meg pl. azt az iratot, hogy a polgári forradalom előtt hogyan próbálkozott meg Fried Bernát magántulajdonhoz jutni. A hatóságok visszautasították, mert annak teljesítéséről még nem érkezett királyi utasítás. Miután nem volt kötelező, nem gondolták teljesíthetőnek. (11)

A következő iratok arról tanúskodnak, hogy egyre több kereskedő és iparos kívánt az 1850-es években működési engedélyhez jutni. Közöttük volt Scheiber Ignácz üveges, Guttmann Jakab rőför, Sterk Mózes kereskedő, Lővi Móricz fakereskedő, Reich Albert szappanos. A legelsőnek, Scheiber Ignácznak még a házasságkötésre vonatkozó alázatos kérelme is előkerült. (12-17)

A helyi temetőben megtaláltuk több szabadságharcos katona sírját, köztük dr. Bleicher Lajos zsidó orvosét is, aki élete végéig sebész és szakorvosként dolgozott Simontornyán. (18) A mellékelt forrásban éppen a fizetéséért kell esedeznie a megyefőnökhöz. Később is élt több zsidó orvos is a mezővárosban, közülük nagyon népszerűnek bizonyult a képeken látható dr. Vas Izor. A csoportképen az ugyancsak fiatal dr. Kiss Istvánnal –a későbbi Simontornya krónikásával- szerepel.  (19-20)

A századforduló környékétől hivatalosan is működött a Simontornyai Izraelita Szent Egylet és a Simontornyai Izraelita Nőegylet, mint a fennmaradt alapszabályok is mutatják. (21-22) Vezetését a legtekintélyesebb személyekre bízták. Így a nőegyletet Fried Vilmosné, a szent egyletet Gottlieb Sándor vezette. A Gottlieb család tagjai köztiszteletnek örvendtek Simontornyán, mert nagyon jó kereskedők voltak. (23) Gottlieb Imre az I. világháborús szolgálataiért olyan kitüntetéseket kapott, hogy társainál jóval tovább mentesült a zsidótörvények hatálya alól. Sajnos a végkifejlet ugyanaz maradt. (24) 

Hogy a zsidók mennyire jelentős szerepet töltöttek be a város életében, mutatja az is, hogy szinte minden társadalmi szerveződés munkájában részt vettek. Ezekre is hoztam néhány igazoló iratot: a Társaskör névsorát, az Egészségvédelmi egyesület alapítóiratát, a Vöröskereszt fiókegylet névsorát. (25-27) Ezeken kívül is dolgoztak különböző egyesületekben, körökben, nem egy még a Levente egyesületben, vagy a Frontharcosok Országos Szövetségében is.

A következő iratok egy elborzasztó kor elborzasztó dokumentumai. Leltár az ún. őrizetbe vett zsidó tárgyakról. Ilyen dokumentumokat a pénzügyi igazgatási iratok - Zsidó ügyek elnevezésű iratkötegben találtam. A többi, még szomorúbb forrás az árvaszéki iratok között kapott helyet. (28-30) A simontornyai zsidóságot 1944. május 12-én a hőgyészi gettóba hurcolták, majd július 5-6-án Auschwitzba deportálták. Közülük 51-en ott is haltak meg. Közöttük volt az Fried Imréné Gottlied Margit és menye dr. Fried Istvánné is, akiknek a fényképét láthatják. 

 

Auschwitzból Dr. Kelemen Miklósné, Rothauser Gyuláné, Sugár Zsuzsanna és Gottlieb Anna tért vissza. Sugár Zsuzsanna Izraelben hunyt el nemrégen, Gottlieb Anna Ausztráliában él.

 

A munkaszolgálatból öten tértek vissza: Rothauser Gyula, Gottlieb Endre, Róna István, Fried György és Sugár György

 

El tudtak rejtőzni ill. a védett házban kaptak helyet szintén öten: Fried László, Fried Vilmos, Gottlieb Márta, Dr. Vas Izor és Vas Izorné.

 

Az elmúlt években -azon túl, hogy lejegyeztem a Fried család történetét-, a Fried család két tagja számára sikerült pályázat útján elnyerni a Magyar Kultúra Posztumusz Lovagja címet 2000. januárjában, egyikük oklevelét láthatják itt mellékletként. Ő Auschwitzban halt meg. 2000. december 3-án felvette nevüket az általuk épített művelődési ház is fennállásának 70. évfordulóján. Diákjaimmal mostanában készülünk egy Fried szoba kialakítására, ezek a kinagyított fotók már odakészültek.

 

Az utolsó nylontasak tartalma féltve őrzött kincseim, ugyanis a Braziliában élő Sugár Gyuri bácsi küldeményeiből valók. Legérdekesebb az a méteres levél, amiben leírja munkaszolgálatos emlékeit, de nagyon fontos az az általa küldött kokárda is, amit akkor hordott, amikor a magyar ünnepeken Kölcsey, Vörösmarty verseket szavalt. Az egyik kép is így örökítette meg.

 

Pillanatnyilag a sok szálon futó kutatásnál tartok, s igyekszem minden emléket, ismeretet megmenteni a jövő számára. Mindezek összegyűjtése és rendszerezése, írásbeli összegzése, dokumentálása sokéves munka eredménye lesz.

A gyűjtőmunka mellett természetesen interjúkat készítek a város idős (80-90 éves) visszaemlékezni tudó lakóival. A helytörténeti diákkörrel folytatom a temetők rendbetartását, és a zsidósággal kapcsolatos ismeretek bővítését.


Neosoft