Tisztelt Lakosok!
Az elektronikus recept bevezetésével kapcsolatban, az alábbi, Simontornya város vezető orvosa által kiadott tájékoztatást tesszük közzé:EESZT = Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, E-recept
Az E-recept bevezetésével a gyógyszerkiváltás lehetőségei bővülnek. Nincs ok az ijedelemre. Sok minden 2017. nov. 1-től nem fog változni az elkövetkező évben a gyógyszerfelírásban.
Az orvosi rendelőben ezután is kiadásra kerül a papír alapú „recept”,- aminek ezután a hivatalos neve a „felírási igazolás”. A jövőben is kiváltható a felírt készítmény a megszokott formában, papír recepttel, vagyis a papíralapú felírási igazolással, így akár gyermekünk, rokonunk, ismerősünk számára is a megszokott módon kiválthatjuk a gyógyszereket.
Azonban a vények a jövőben - 2018.november 1-től-papír nélkül is kiválthatóak, elegendő lesz az e-Személyi igazolvánnyal azonosítania magát a betegnek, hogy megkaphassa az orvosa által elektronikus formában tárolt - E-Térben tárolt - aktív receptjeit, ami 90 napig lesz aktív-vagyis eddig váltható ki egyszeri alkalommal az ország bármely gyógyszertárában.
Akinek még hagyományos személyi igazolványa van, úgy a TAJ kártya és személyazonosító okmány felmutatásával válthatja ki a felírási igazolás nélkül is a saját gyógyszereit.
A felíró orvosnak 2018. végéig felírási igazolást kell adnia a betegnek minden e-receptről, ami a mostani papírvénnyel gyakorlatilag azonos lesz, és amivel bárki kiválthatja a felírt készítményeket, még akkor is, ha a patikában valamilyen technikai ok miatt nincs EESZT-kapcsolat.
2019-től a páciens kérésére kell elektronikus vagy papír formában felírási igazolást készíteni, amivel szintén bárki kiválthatja a felírt készítményeket.
A magyar e-egészségügyet megújító rendszer célja a lakosság minél gyorsabb, hatékonyabb és szolgáltatás orientáltabb ellátása. Ennek kulcsa az ellátó intézmények, kezelőorvosok és gyógyszertárak közötti folyamatos kapcsolatban rejlik, így az információk egységesek és elérhetőek.
Az EESZT által használt e-egészsségügyi informatikai fejlesztések megnyitják az utat egy új, szolgáltatás orientált és betegközpontú egészségügyi ellátás felé. A rendszer szolgáltatásai egyidejűleg leegyszerűsítik az egészségügyi ágazat adminisztratív és adatszolgáltatási folyamatait is.
Mivel az ellátó orvosa megismerheti az Ön egészségügyi kórtörténetét és a vizsgálati eredményeit, pontosabb diagnózist tud meghatározni, és személyre szabott, hatékony kezelést tud előírni. Nem kell több helyen ugyanazokat a vizsgálatokat elvégezni, és orvosa egyszerűen tud konzultálni bármely korábbi orvosával. Gyorsabb ellátást várhat, mert akár már a háziorvosa lefoglalhat időpontot az e-beutalójához.

A legmagasabb fokú kiber- védelemmel ellátott rendszerben az Ön egészségügyi adataihoz jogosulatlanul senki nem férhet hozzá, naplózásra kerül minden esemény, még a sikertelenek is, így Ön mindig tudhatja, ki és milyen adatait tekintette meg. Jogában áll akár korlátozásokat is beállítani az adatok hozzáférésére vonatkozóan. Az e-profil jóvoltából a sürgősségi ellátás folyamán, már a mentőorvos tudni fogja az Ön legfontosabb egészségügyi adatait.
Önnek végre nem kell a teljes kórtörténetét papíralapon őriznie, és az orvosi vizsgálatokra magával cipelnie. Interneten vagy a kormányablakoknál meg tudja tekinteni a leleteit, CT vagy röntgen felvételeit, zárójelentéseit, és ezt lehetővé teheti az Önt kezelő orvosok számára is. A jövőben e-receptjeit csupán a személyazonossága igazolásával is kiválthatja, és e-beutalójával már nem kell időpontért járnia az ellátó intézményeket.

Dr. Dobrovitzky Imelda
Simontornya város vezető orvosa