A Tolnai hegyhát

A Dunántúl Balatontól délre eső része a Dunántúli-dombság, melynek egyik jellegzetes területe a Kapos völgye és a Mezőföld között nagyjából észak-déli irányban elnyúló Tolnai-hegyhát. A földtörténeti legújabbkor, a pleisztocén határozza meg a táj arculatát, hiszen az ezt megelőző korok nyomai (pl. az egykori Pannon-tenger üledékei) többnyire a mélyben vannak, helyenként akár 60 m vastag lösztakaró alatt.
A lösz, amely lényegében a jégkorszakok idején délre nyomuló kontinentális jégtakaró előterében elterülő száraz, hideg sztyeppterületeken a szél által szállított, majd lerakott finom porból keletkezett, a meszes kötőanyaga miatt sajátos, a karsztosodásra emlékeztető lepusztulási formakincset mutat. Így jellemzőek a meredek falú szurdokok és a - részben emberi behatásra létrejövő (antropogén) - löszmélyutak.

A keletről a Sió által határolt tájegység másik nagy vízfolyása a Kapos. Jelentősebb települései: Tamási, Simontornya, Hőgyész, Gyönk.

A dombvidéket nagy kiterjedésű erdőségek borítják, jelentős nagyvadállománnyal. Messze földön híres a gyulaji dámvadas rezervátum. Országos jelentőségű természetvédelmi terület a Pacsmagi-tavak Regöly határától Tamásiig terjedő körzete, különösen gazdag madárvilággal.

A hegyhát elsősorban lösszel borított. Nyugati és északi pereme meredeken emelkedik a Kapos völgye fölé. Egykori erdeinek helyét sokfelé szőlőültetvények foglalják el. Az itteni vastag lösz átnedvesedve gyakran megcsúszik, suvad. A puha, de állékony kőzetbe a helybeliek gyakran ástak pincéket, vermeket.
A Kapostól keletre a hosszan elnyúló Tolnai-hegyhát tördelt domborzata a művelés miatt fölárkolódó lösztelepeiről, ebbe mélyített egykori löszlakásairól, elsősorban pedig a kelták meg az avarok óta termesztett szőlőjéről, s boráról híres.

A domborzatból adódóan változatos éghajlattal rendelkezik a terület. Ahol észak-dél irányú völgy van, ott az uralkodó északi széljárás miatt jóval északabbi szélességi körhöz tartozó éghajlat jellemző, míg a keresztirányú vagy teljesen zárt völgyek esetében mediterranisztikus kép tárul elénk.
Főleg bükkösök és gyertyánosok borította terület, a meredekebb részeken sztyepp-jelleggel, valamint néhány védett növénnyel, mint pl. a leánykökörcsin.